2012. augusztus 24.

Memories

Hogy egy kicsit megtörjem az outfitek és fényképes beszámolók sokaságát, ismét képernyőre vetettem a gondolataimat.


Kilépek az ódon, rozsdás kertkapun, és elindulok a jól ismert utcácskákon. A sarkon, a rózsabokor mellett megállok, hogy még egy utolsó légvétellel belevéssem emlékezetembe ezt az illatot. Gyerekként mindig innen téptünk egy szál rózsát, hogy a hajunkba fűzhessük. Ezt most is megteszem, és elindulok tovább! Megyek lefelé a meredek utcácskán, és megállok egy ház előtt. Itt gyakran időztünk már tinédzserként a barátnőmmel, hogy láthassuk a szomszéd srácot, amint kilép az ajtón.... A srác már rég nem lakik ebben a házban, öngyilkos lett.... Tovább indulok. A rozsdásra kopott zöld kerítés mögött fark csóválva egy régi barát köszönt. Keresek gyorsan egy faágat, amit elhajíthatok neki. És már rohan is érte, hogy visszahozza nekem. A német juhász barátságos, meleg tekintete rég elmúlt emlékeket idéz fel bennem. Iskolából hazajövet gyakran kitérőt tettem, hogy elsírjam neki bánatom, és vigaszt leljek puha bundájában. Tovább indulok lefelé az utcán, és elérek egy játszótérhez. Leülök egy padra, és körbetekintek. Nem azt látom, ami előttem van, én már távol járok, az emlékeimben. Látom a régi hintákat, az ütött-kopott, piros csúszdát, és a bunkert, ahol a legtitkosabb csajos témáinkat vitattuk meg egymással. Kíváncsiságból felmászok a várba, mert keresek valamit. És megtalálom, ott van előttem a fába vésve... az akkori szerelmem neve. Itt már túlerővel támadnak rám az emlékeim, és elkezdek sírni. Sírok, mert ez már mind elmúlt, és soha többé nem tér vissza. Visszasírom a gondtalan gyermekkort, az ismerős illatokat, arcokat... Újra bőgök, mint egy kisgyerek, és nem tudom abbahagyni. Hagyom, hadd áramoljanak bennem szabadon az érzéseim, hogy átjárják minden porcikámat, és könnycseppek formájában törjenek a felszínre.
Ekkor megragad egy kéz, és kihúz a felszínre, vissza a valóságba. Az ismeretlentől való félelem, már elmúlt. Az először idegennek hitt utcák, épületek, virágok, és arcok immár ismerősen tekintenek vissza rám. Ismét kilépek az ajtón, és elindulok a valóságban egy másik utcán át, egy másik élet felé.    


Az ihletet pedig az egyik kedvenc számom adta. Érdemes végignézni, mert a klip is csodálatos!

  


Ne feledjétek, hogy nyereményjáték indult a blogon! Az oldalsávban megtaláljátok a linkjét! 

8 megjegyzés:

  1. Huh...nehéz erre megfelelő szavakat találni, de nekem tetszett ez az írásod! :)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jó ez a cikk,nekem is vannak ilyen gyerekkori emlékeim.A memoriest meg azért szeretem,mert a csaj öregen is szép benne,olyan öreg aki jószívű néninke,nem aki a szomszédban keseredik.I.Tim

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Igen, valóban öregen is nagyon szép benne, annyira harmóniában van magával, ezért is olyan szép ez a klip! :)

      Törlés
  3. Nagyon tetszik ez a bejegyzés, remélem lesznek még ilyen típusú posztjaid! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Örülök, hogy tetszett, tervben van több ilyen bejegyzés írása! :)

      Törlés
  4. Kori, ez csodálatos!!!!

    VálaszTörlés