2012. október 5.

Ebay rendelés I. - Mobiltokok

Az eBay láz engem is teljesen megfertőzött, hiszen ki ne szeretne jutányos áron divatos ékszerekhez, táskákhoz, ruhákhoz hozzájutni ráadásul az itthoni bolti árak töredékéért? Hátrányként azonban meg kell említeni, hogy a képen szereplő termékek nem minden esetben felelnek meg a valóságnak és gyakran egy hónapot is várnunk kell a kis csomagok megérkezéséig.

A mai bejegyzésben a legutóbb rendelt mobil tokjaimat szeretném megmutatni nektek.


Kattintsatok a tovább gombra a többi képért!

1. Cicás mobiltok (kemény)


Eredeti képen:


Ár: $ 8.00

Amikor kibontottam a csomagot egy kis csalódás ért, mert nem teljesen így képzeltem el a tokot. A színe egyáltalán nem felel meg a képen szereplőnek, hiszen ott egy púder rózsaszínes színt láthatunk, míg a valóságban egy sárga tokot kaptam kézhez. A termék fotóról sajnos a tok kivitelezését is csak sejteni lehet, hiszen nincs több szögből lefotózva. Először furcsálltam is, hogy a két végénél nyitott a tok, de ettől  függetlenül tökéletesen passzol a telefonomra és stabilan rápattintható, a kivágások is a megfelelő helyen vannak. A szöveg és a cicus pedig irtó cuki rajta. :) Több hasonló tokon is vacilláltam, mert nagyon megtetszettek ezek a mókás feliratok rajta, de ezek fényében már nem merek még egyet rendelni belőle.
Pedig milyen édesek! 

2. Macis mobiltok (szilikonos) 



Eredeti képen:


Ár: $ 7.15

Gergőnél egy kicsit kiverte a biztosítékot ez a tok, de nálam szerelem volt első látásra! Ennél a toknál szerencsére már megfelelt a kép a valóságnak, mert pontosan ugyanolyan terméket kaptam, mint amire számítottam. Puhább kialakítású szilikon anyagból készült a tok, először féltem is, hogy nem fog rendesen passzolni a telefonomra, mert az utazás során a szélei egy kicsit kilapultak, de szerencsémre szépen ráfeküdt a mobilomra. Azóta ezt használom a legtöbbet, a fogása is nagyon kellemes és annyira édes ez a maci, ezektől a fülektől pedig teljesen kész vagyok! :)

Ezek a tokok Samsung Galaxy Minihez készültek, de biztosan megtaláljátok más típusú telefonokhoz is őket. 

Hogy tetszettek? Ti szeretitek az ilyen mókás telefontokokat? Szoktatok rendelni eBayről?

Ne feledjétek, hogy őszi nyereményjáték indult a blogon! A játék feltételeit és a részleteket ITT megtaláljátok!  

58 megjegyzés:

  1. Nagyon édes mind a kettő :D

    VálaszTörlés
  2. Majd élőben a cicásat is megnézem:) A macskakiállításon aratni fogsz macskás mobillal!Pusz.I.Tim

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rendben! Naná, holnap délután megyünk ki! :)

      Törlés
  3. adnál linket az eladóhoz?
    vagy keresési szót?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akinél én vettem a macis már nincsen fent, de írd be a keresőbe a mobilod pontos típusát és írd be mögé a case szót, esetleg utána, hogy bear, vagy cat, amilyet éppen keresel! :)

      Törlés
    2. köszi :)
      nekem is minim van :)

      Törlés
    3. a macisra ugy keress rá, hogy Rilakkuma és ezer meg ezer ilyent kiad :3 :D

      Törlés
  4. Nagyon édesek ezek a tokok. : ) A cicás nekem ebben a színben is tetszik, de tény, hogy a képen látható jobb.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Én sajnos pont a sárga színért nem rajongok, de attól még a cicus cuki rajta! :)

      Törlés
  5. Jajj, nagyon édesek. Én még nem rendeltem tokot e-bayról, de már nézegettem. Nekem is Galaxy minim van, fehér. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Nekem is a fehér van meg! :D

      Törlés
  6. Válaszok
    1. Nálam is ♥, csak a színét sajnálom egy kicsit!

      Törlés
  7. Ó de cukik, főleg a cicás.... :)

    VálaszTörlés
  8. A cicás nagyon tetszik. :)
    Én nem szoktam ebay-ezni, de kinéztem pár dolgot. Ha Honkongi vagy egyéb kínais országból van rendelve akkor ingyenes szállítás mellett a vám vagy ilyenek hogy alakulnak? Valaki mondta nekem, hogy x összeg alatt nincs VÁM. De nem értek ehhez.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Abszolút nincs felszámolva semmi VÁM (nem tudom mennyi lehet amúgy az összeghatár), először nekem is fura volt, hogy külföldről megkapok egy nyakláncot 500 Ft-ért, mindenféle VÁM, vagy postaköltség nélkül, de ez valóban így van! :D

      Törlés
  9. Édes mind a kettő. biztos idegesítő,mikor az ember nem a vágyott színt kapja,de ne bánd,mert így is szuper!

    VálaszTörlés
  10. Nagyon jópofa mindegyik!Már egy ideje én is szeretnék tokot rendelni,csak aztán akad minid valami fontosabb:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Én a táskákkal vagyok így, már nagyon régóta szeretnék valami szegecseset, de mindig találok mást helyette! :D

      Törlés
  11. Mama, én írnék az eladónak, h az elsővel nem vagyok elégedett, mert más van a képen.. vissza szokták küldeni a zst ha nem akarnak rossz pontot..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gondoltam rá, de a színétől eltekintve annyira cuki és tetszik, hogy attól még használni fogom! :)

      Törlés
    2. Van, aki visszaküldi a zst és a terméket nem kéri.. (: jó, tudom, nem öljük meg a muterjainkat 6 dolcsiért.. vagyis te nem;))) de azért én vagyok annyira alja, h jobban esik egy ingyen telefontokot birtokba venni :D :D :D

      Törlés
    3. Igen, ez is igaz, de ennyi pénzért már nem akartam ölre menni! :DD

      Törlés
  12. ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ kész! :D
    Kori, ezek a tokok haláliak! :D
    A macis kicsit nálam is kiverte a biztosítékot, úgy, mint Gergőnél. :DDDDDD
    A cicás viszont így is aranyos.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Igen, azt tudom! :DDD Úgy látszik ezt a gyermeki énemet én már sosem fogom kinőni! :DD

      Törlés
  13. Hát ezek nagyon cukik! :) Nekem is kellene már egy új tok, lehet, hogy körülnézek majd én is eBayen. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Szerintem nagyon megéri ott körbenézni, mert nem is tudom, hogy nálunk kaphatóak e hasonló tokok, nem hiszem! :)

      Törlés
  14. Cukik :) de én is csalódtam volna a színben :(

    VálaszTörlés
  15. nekem nagyon tetszenek ezek a cicások, olyan cukik:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Szerintem is és még szívesen rendelnék más mintával belőle, de így már nem merek!

      Törlés
  16. Még nem rendeltem eBayről, de gondolkozom rajta, mert nagyon tetszenek az ékszerek, és tényleg jó árban vannak :) Csak a rendelés elég bonyolultnak tűnik, és én is félek, hogy nem azt fogom kapni, amit pontosan szeretnék... De a cicás tok a színe ellenére nagyon cuki!! Imádom ezt a cicát :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A regisztrációt úgy is megoldhatod, hogy a magyar eBay oldalán regisztrálsz, mert azzal a külföldi oldalon is be tudsz lépni, így egyszerűbb. :) A PayPal regisztrálás sem olyan bonyolult, de biztos találsz róla leírást más blogokon! :) Tényleg nagyon megéri az eBayről rendelni, hamarosan lesz egy ékszeres bejegyzésem is! :D

      Törlés
  17. aaaaaa neee ilyen macis nekem is kell de az én telómra nincs ilyen azt hiszem :( szippszipp :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Neked is Samsung Galaxy van, nem? Azért megér egy próbát! :)

      Törlés
  18. Sziszaaa*.* Na nekem nincs ilyen jó telóm, csak egy Samsung S5230, ahhoz meg nincs ilyen.:(

    pamacs-ka.blogspot.com

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, de kár.. :( Egyébként szerintem ez a létező legolcsóbb androidos telefon, de attól még nagyon szeretem! :D

      Törlés
  19. nagyon cukik! :) én már kerestem valami jóféle szilikon tartót az xperiámra, de most újra belelkesedek! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :) Örülök, hogy meghoztam a kedvedet hozzá! :D

      Törlés
  20. Szia. Azt szeretném kérdezni, hogy a macis tok neked rendesen megjött? Szóval rendelés után minden úgy történt ahogy azt leírták? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszöntelek a blogon! :)
      Persze, nálam minden rendben zajlott. A szállítási időre már nem emlékszem, de biztos, hogy kevesebb, mint 30 nap alatt megérkezett! :)

      Törlés
  21. Szia,mit írtál be Ebay-ra hogy megtaláld őket? Nekem is ilyen tipusú a telefonom,de sehol nem találtam olyan tokot ami tetszene,szét szeretnék nézni Ebayon is! :) köszi előre is!! ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én azóta új telefonra váltottam, nem tudom, mennyit változott két év alatt az eBay-es mobiltok kínálat, de írd be a keresőbe, hogy Samsung Galaxy Mini S5570, és írd be mögé a case szót, esetleg utána, hogy bear, vagy cat, vagy amilyet éppen keresel. ;)

      Törlés