2012. november 28.

Első Rose Nail lakk tapasztalataim


A legutóbbi Ázsia Center látogatásom során két Rose Nail lakkra is szert tettem (egyben életem első ilyen lakkjaira), most ebből szeretném az egyiket bemutatni nektek.

A körmeim állapota még messze nem tökéletes, ezt nézzétek el nekem. 
 

A szín egy gyönyörűséges sötét csillámos, lila árnyalat. Kicsit féltem, hogy csak az üvegben ilyen szép intenzív a színe, de kellemesen csalódtam, mert szinte már egy rétegben is szépen fedett, de a biztonság kedvéért azért kettőt kentem fel. A keskeny ecsetfejjel viszont egyszerre csak kevés festéket lehet felvinni. Egy mártogatás nekem általában nem volt elég egy köröm kifestéséhez. A széleknél könnyű vele dolgozni, a körömágybőrnél már kicsit macerásabb. 
A száradásnál az első réteg viszonylag jól száradt, de a másodikkal már megszenvedtem. Lehet, hogy azért is, mert itt az elsőn felbuzdulva vastagabban kentem, hááát nem kellett volna!
Tartósságot tekintve olyan 2-3 nap után már látszódott a kopás a körömvégeknél, igaz, nem használtam fedőlakkot hozzá. 




Fantázianévvel nincsen ellátva, a lakk számát az üvegcse alján találjuk.


Napfénynél érvényesül igazán a csillámos hatása. 

Összességében egyáltalán nem bántam meg, hogy beruháztam erre a lakkra, hiszen 350 Ft-ért 16 ml lakkot kapunk cserébe. Valószínűleg ez életünk végéig elég is lenne egy árnyalatból, de szerintem érdemes náluk körbenézni, mert gyönyörűséges színválasztékkal rendelkeznek!

Hogy tetszik nektek ez az árnyalat? Próbáltátok már a Rose Nail lakkokat? Milyen tapasztalataitok vannak?

Ne feledjétek, hogy karácsonyi nyereményjáték indult a facebook oldalon! A játék feltételeit és a részleteket ITT megtaláljátok!

25 megjegyzés:

  1. Szép színe van. :)) Nekem még nincs Rose Nail lakkom, de mindenképpen teszek velük majd egy próbát.

    Mea [www.nailpolishmaniac.blogspot.hu]

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Szerintem abszolút érdemes körbenézni náluk, én alig tudtam választani a sok szép lakk közül! :)

      Törlés
  2. Gyönyörű *.* miért mutogat nekem mindenki ilyen szép lakkokat? Mindig mindegyik kell.. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :) Húú, ezt én is gyakran szoktam érezni! :D

      Törlés
  3. Gyönyörű színe van, mint egy csillogó karácsonyfadísznek! :) Engem legalábbis arra emlékeztet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Igazad lehet, engem most már lassan minden a karácsonyra emlékeztet! :D

      Törlés
  4. Gyönyörű szín!Nekem csak egy ilyen márkájú lakkom van,egy arany-glitteres fedőlak.Szeretem,tök szép meg minden,de annyira átható szaga van(nagyon erős ragasztószagra emlékeztet)hogy órákkal a lakkozás után is érezni:S

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Úh, az tényleg rossz lehet, nekem ennek még tolerálható a szaga! :)

      Törlés
  5. Még én sem próbáltam ilyen lakkot, de ami késik... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen! :DD Még nálam is van egy pár körömlakk márka, amivel szeretnék szerencsét próbálni! :)

      Törlés
  6. Nekem egy van, de semmi baj nem volt vele. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jóó! Legközelebb a második réteget is vékonyabban kenem majd, akkor remélem, gyorsabban fog száradni! :)

      Törlés
  7. nagyon tetszik,de a 116os még jobban :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, az nekem is egy kicsit jobban tetszik, már alig várom, hogy kipróbáljam! Majd lesz róla is bejegyzés! :)

      Törlés
  8. Nagyon szép ez a szín! Én imádom a Rose Nail lakkokat ! :$

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Azt hiszem, pont nálad olvastam először ezekről a lakkokról és azóta én is ki akartam próbálni őket! :)

      Törlés
  9. Imádom mostanában a teltebb bordós árnyalatokat, s ez a lakk gyönyörű! Ezt a fajta lakkot még nem próbáltam, de ezek után nyitva tartom a szemem, hátha valahol összefutok vele.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most én is nagyon rákaptam ezekre a sötétebb színekre, pedig régen nem voltam oda értük! Úgy tudom, százasokban is lehet velük találkozni! :)

      Törlés
  10. Nagyon jó színe van! :) Rögtön megtetszett. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :) Nekem is, amikor megpillantottam az üvegcsét! :)

      Törlés
  11. Én valamiért nem használok ilyen árnyalatokat, annyira nem az én színeim, de mégis tetszenek :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bár utolsó képen sokkal világosabbnak, rózsásabbnak tűnik, jobban is tetszik a margarétán :)

      Törlés
    2. Eddig én is így voltam vele, hogy szépek, de nem az én színvilágom, aztán engedtem a csábításnak! :D
      Igen, sajnos a körmömön nem sikerült napfényben lekapni, csak a margarétán! :)

      Törlés
  12. De szép színe van! Mostanában annyi jó lakkot látok, hogy úgy érzem, mind kell! Pedig már elég régóta nem lakkozok, csak nagyon ritkán.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Ezzel én is így vagyok, annyi szép lakkot látok blogokon, hogy nehéz ellenállni a csábításnak! :)

      Törlés