2012. december 7.

Karácsonyi kívánságok!


A lehető leglényegtelenebb dolgokról is listát szoktam vezetni, így a karácsonyi kívánságaim sem maradhatnak ki a sorból. Igaz, az ajándékok oroszlán részét már előre lebeszéltük a Jézuska küldötteivel, így anyuéktól egy szobabiciklit fogunk kapni, Gergőtől pedig megkapom a hőn áhított teleobjektívemet! :)
Így most az apróbb, de számomra annál kedvesebb (cukibb) dolgokat gyűjtöttem össze. 

Karácsonyi bögre:


Már egy ideje szeretnék egy (vagy több) karácsonyi bögrét beszerezni, hogy ebből szürcsöljem a forró teámat, miközben kint nagy pelyhekben hull a hó! Ezek a kötött változatok nagyon megtetszettek, a KIK-ben láttam ehhez hasonlót, de a rénszarvasos mintától elkezdve bármi jöhet!

Vastag talpú, bélelt mamusz:


Amíg egy harmadik emeleti panellakásban laktam standard 30 fokos hőmérséklettel, nem volt szempont, hogy télen vastagabb zoknit, vagy mamuszt húzzak. Mióta viszont földszinti téglalakásba költöztem, igencsak szükségét érzem. 
Amíg ilyen mamuszkát nem találok, addig is az F&F-nél sikerült lecsapnom egy szuper kis bélelt papucs zoknira akciósan. (Érdemes most körbenézni náluk, mert megkezdődött a karácsonyi leárazás!)

Leggingsek minden mennyiségben:


Legfőképp egyszínű basic darabokra lenne szükségem a téli szoknyáim és ruháim mellé, de egy ilyen rénszarvasos cukiságnak sem tudnék ellenállni!

Farmering:


Rettentő régóta vadászok már egy farmeringre, de az árakkal nem vagyok kibékülve. Turiban sem jártam sikerrel, de remélem, sikerül majd akciósan beszereznem egyet. Szerintem nagyon jól kihasználható darab és többféle stílusban viselhető! 

Könyvek:


E. L. James: A szürke ötven árnyalata


 Ördög Nóra - Törköly Erika: Angyalműhely

Újra rákaptam az olvasásra és nálatok is annyi jó könyvről olvashatok beszámolót, hogy úgy érzem, nekem is muszáj beszereznem őket! Így persze vészesen fogy a hely a könyvszekrényünkben. :) Így került fel a listámra egy E-book olvasó is. 

E-book olvasó?


Sokáig szkeptikusan álltam hozzá, hiszen más érzés egy könyvet kézben tartani, aminek érezni az illatát és hallani a papírlapok susogását. Azonban gyakran útközben (metrón, villamoson) szoktam olvasni és ilyenkor nem szívesen cipelek magammal egy vastagabb könyvet. A másik szempont pedig a helytakarékosság, ugyanis amíg nem rendelkezem egy 10 nm-nyi szabad bútorfelülettel, addig a könyveimnek két polcon kell meghúzni magukat. Úgyhogy kezd a mérleg az E-book oldalára billenni, viszont teljesen tanácstalan vagyok ilyen téren, hogy milyet érdemes venni. Nincs valami tippetek? 

Megtetszett nektek is valami az én listámról? Ti miket szeretnétek karácsonyra?  

Ne feledjétek, hogy karácsonyi nyereményjáték indult a facebook oldalon! A játék feltételeit és a részleteket ITT megtaláljátok!

23 megjegyzés:

  1. Én is nagy listaíró vagyok :-)
    A karácsonyi bögre nagyon cuki!
    Az E-book olvasón én is gondolkodtam, mert minket is kezdenek ellepni a könyvek, és bár én szeretem a hatalmas könyvespolcokat a lakásban, az Emberrel ezzel nem nagyon értünk egyet. Viszont nem vagyok benne biztos, hogy igazán kihasználnám, így egyelőre letettem róla. Van egy viszonylag nagy okostelefonom, azon olvasgatok (tudom, vannak előnyei ezzel szemben az E-book olvasónak, de nem akarok túl sok kütyüt sem)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye? Szerintem is olyan cuki, mindenképpen be kell szereznem egyet! :)
      Én is szívesen körbevenném magam pár könyvszekrénnyel, csak sajnos eléggé helyszűkében vagyunk, ezért is gondolkodom egy E-book olvasón. Az én okostelefonom sajnos erre nem alkalmas. :/

      Törlés
  2. Szia!
    Az e-book olvasóval kapcsolatban nekem is voltak fenntartásaim, hasonló - könyvimádó - okok miatt. De! Márciusban vettem meg, azóta kb 50 könyvet kiolvastam, és sok van a "virtuális polcomon" megkezdve. Mivel manapság rengeteg e-book elérhetö ingyen, így elég hamar visszajön az ára, ha valaki fanatikus olvasó. A grafikák pedig már annyira jól meg vannak csinálva, hogy néha úgy nyúlok oda, mintha lapoznék. Sötét szobában is tudsz olvasni, így nem zavarod az alvó kedvesedet. Nem titok, egy percig sem bántam meg, hogy megvettem, azóta egy egész könyvtár van nálam mindig, és azt olvashatom, amihez éppen kedvem van. A samsung tabletet szinte csak olvasónak használom, és imádom!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, én is azt latolgattam, hogy hamar visszatérülne az ára! Nekem is szimpatikus, hogy így több könyvet is magamnál tudnék tartani, így válogathatnék a sok olvasnivaló közül. :)

      Törlés
  3. Oh egy téli bögrét én is mindenképp be szerettem volna szerezni, már volt is kiszemeltem, de már így se férünk a szekrényben, így azt hiszem egy ideig nem fogok kapni/venni :)
    Mamuszt a Deichmannban is érdemes lehet nézni, bár vannak közöttük drágábbak, sok jól néz ki :)
    A farmeringet pedig ha találsz jó áron, mindenképp közöld. Nekem még az őszi listámon szerepelt, de olyan árak vannak, hogy csak lesek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Te milyen bögrét néztél ki magadnak?
      Köszi a tippet, el fogok nézni a Deichmannba, hátha ott is lesznek leárazások! :)
      Mindenképp szólok, ha látok elfogadható áron! :D

      Törlés
  4. Cuki a bögre. Szerintem ne E-book-ot vegyél hanem egy tabletet. 20 rugóért már kapsz olyan tabletet ami E-book funkcióval is rendelkezik. Én elve tabletet akartam és sok fórumot végigolvastam ott is sokan írták h. felesleges mellé az E-book és azért egy tablet jó netezésre, chatelésre, filmnézésre stb. Pillanatnyilag csillapodott bennem a tabletvágy, de ha megint rámjönne azt vennék, nem E-bookot. Egy jó E-book is van 16-20ezer, akkor inkább már tablet legyen. Persze a Te döntésed, csak nem bírtam magamban tartani... .

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi a hozzászólásodat, utána fogok nézni! Mondjuk nálam nem szempont, hogy netezni és filmet nézni is tudjak rajta, mert arra ott van a laptop, nekem tényleg csak olvasásra kéne, de köszi a véleményedet! :)

      Törlés
  5. A bögre nagyon jó! Én a Pimkie-ben vettem tök jó farmeringet, aminek a zsebén és a nyakán pici szegecsek vannak.Bár nem volt a legolcsóbb, de azóta rengeteget használtam.Inkább egyet veszek ami normális ,mint olcsóbbat, amit utána nem szeretek....Eszter

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is úgy tetszik! :) Jól hangzik ez a szegecses farmering, de én annyira sajnálnék rá ennyi pénzt kiadni, ráadásul könnyen elcsábulok ruhákra, így inkább igyekszem a költségekkel visszafogni magam, ezért nagyon ritkán vásárolok teljes áron. :)

      Törlés
  6. 19.08-as névtelen: tudsz ajánlani valami jó tabletet? :)

    VálaszTörlés
  7. Nekem van egy Koobe be free típusú e-bookom. Az a lényeg az ilyen olvasókba, hogy olyan mintha papírról olvasnál, tehát nem rontja a szemet. A tablet erre nem képes, olyan mintha számítógépen néznél órákig. :) A Koobe márkát csak ajánlani tudom, én imádom. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi a tippet, eddig nem ismertem ezt a márkát, de ennek is utána fogok járni! :)

      Törlés
  8. Engem is érdekelnek az E-book vélemények, a Férjemnek gondolkozom a beszerzésén (karácsonyra vagy szülinapra)...annyira jókat olvastam az Amazon Kindle-ról, hogy másmilyet nemigen merek venni :S

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Róla én is sok jót olvastam, de még járok pár kört előtte. :)

      Törlés
  9. Amazon Kindle e-book readert ajánlok mindenképp :) Rengeteg barátnak ez van és abból is a hagyományos, nem az érintőkijelzős a legtutibb, legjobb árban lévő.
    The best :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, remélem, így már könnyebben tudok dönteni! :)

      Törlés
  10. e-book olvasóra én is vágyom :)

    VálaszTörlés
  11. szia :)

    nekem sony e-book olvasóm van és kb. meg van 4 éve külföldön vettük, de lekopogom azóta rendszeresen használom, mert sokat utazok, de nem volt még panaszom rá csak néha elfelejtem feltölteni =$ xd

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Üdvözöllek az olvasóim között! :D
      Köszi a tippet, nem is tudtam, hogy a Sonynak is van olvasója, de ennek is utánajárok, még nem sikerült dűlőre jutnom, igaz hajlok a Kindle felé. :D

      Törlés