Image Map Facebook Instagram Contact Bloglovin' Ask.fm

2012. december 19.

Milyen voltam szőkén, barnán?


Több apropója is van a mai bejegyzésnek, ugyanis holnap leutazunk pár napra Pécsre, ahol a fősulis éveimet töltöttem. Így arra gondoltam, hogy megosztok veletek is pár régebbi momentumot az életemből, hogy még jobban megismerjetek.


Jó pár évet töltöttem Pécsen, így fontos állomása volt az életemnek. Budapesti lakos lévén sosem volt célom vidéki főiskolára kerülni, de így hozta az élet, vagy inkább a sors? Érdekes, hogy adott pillanatban az ember mennyire nem képes a dolgok miértjei mögé látni, viszont pár év távlatából visszatekintve, mint egy kirakós darabjai állnak össze a történések. Így ma már elmondhatom, hogy életem legfontosabb évei voltak ezek, hiszen pár száz kilométeres távolságban, a családi fészekből kikerülve meg kellett tanulni ellátni magamat, felelősséget vállalni a tetteimért és alkalmazkodni másokhoz. Emellett rengeteg barátot szereztem, akik a mai napig nagyon fontosak számomra és Pécs is a szívemhez nőtt. Így már alig várom, hogy másfél év után újra sétálhassak egyet a Széchenyi téren régi emlékeket felidézve. 
Na, de hogy a beauty témához is legyen vajmi köze a bejegyzésnek, összeválogattam pár régi képemet nektek, a különböző "hajszínű" korszakaimból. A hennás bejegyzésben már említettem nektek, hogy elég komoly előélettel rendelkezik a hajam. Az eredetileg barna hajamat szinte az egész főiskola ideje alatt szőkére festettem. Voltam egészen világos, arany és réz szőke is. Majd amikor elegem lett abból, hogy háromhetente fodrászért kiáltott a lenövésem, visszafestettem barnára, hogy utána vörös lehessek. Igazság szerint mindig is a vörös volt a vágyam, de mivel egyetlen drogériás festékkel sem sikerült elérnem a kívánt színt (ha véletlenül mégis sikerült két hét után kikopott az egész), a szőke egyszerűbb választásnak tűnt. Így utólag visszanézve a fehér bőrömmel elég sápasztó voltam...



Szőkén, hosszú hajjal


Az első kép, miután (újra) barna lettem. A frufrumat imádtam, de ezt a sötét színt nem igazán tudtam megszokni. 


A szőke elég hamar dobta a barnát, így többször is újra lett festve. 


 Nagyon szerettem ezt a hajhosszt, csak sajnos annyira tört a vége, hogy ezen már csak az olló segített.

Így idén februárban egészen rövidre lett vágatva a hajam, amit alig vártam, hogy megnőjön. Az "új" hajamat pedig csakis hennával kényeztetem! Szeretném a mostani vállig érő hosszt kicsit tovább növeszteni és talán újra frufrut vágatok! :)

Remélem, nem bántátok ezt a bejegyzést! Ti is többféle hajszínt kipróbáltatok, mire megtaláltátok az igazit?

46 megjegyzés:

  1. Szőkén olyan vagy, mint egy kis erdei tündér. Nekem a barna is nagyon tetszik, meg a frufru is.

    VálaszTörlés
  2. A világosbarna szerintem jól állt nagyon, de a mostani vörös is tetszik. Én is voltam már szőke meg sötétbarna, végül a világos szőkésbarna lett a befutó :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is szerettem a világosbarna színt, de azzal az volt a baj, hogy nagyon hamar ráuntam! :)

      Törlés
  3. A frufru nagyon jól áll, nyugodtan vágass megint :) Nekem a barna haj jobban tetszik rajtad, mint a szőke (bár én sötét haj-párti vagyok..). :) Én időről időre visszatérek a feketéhez, jelenleg a legsötétebb barnával van festve, megegyeztünk a fodrászommal, ha fél év után sem akarok belőle világosabbat, akkor beadja a derekát és megint fekete lesz :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi a megerősítést! :) Szerintem is a barna jobban állt nekem, mint a szőke, ráadásul két hét után már látszott a lenövés, így nem volt túl természetes.. Na nekem a fekete az egyetlen szín, amit még nem próbáltam! :)

      Törlés
  4. Szerintem nagyon jól állt a sötétbarnás szín :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, azon a képen szerintem a frufru is sokat dob! :)

      Törlés
  5. 3. és 4. képen tetszik nagyon a hajad :)

    VálaszTörlés
  6. Én is szeretem Pécset, elég sokat buliztam ott. :P Mondom hú de jól áll a szőke haj, erre megláttam a barnát, wow. :D Tök jól áll!!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! A barnát sokan dicsérték amikor váltottam, de sajnos hamar ráuntam és alig vártam, hogy vörös legyek! :)

      Törlés
  7. Egy újabb pécsi!!! :)))
    ...és nagyon de nagyon ismerősnek tűnsz nekem :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Csak nem ismerjük egymást? Én PTE-ETK végeztem! :))

      Törlés
    2. Én is oda jártam :P De az az érdekes, hogy nekem inkább szórakozóhelyről "rémlesz" :P

      Törlés
    3. Milyen szakra? :) Tényleg?? Pedig sosem voltam az a bulizós típus! :D

      Törlés
  8. A szőke szerintem nagyon jól állt, tényleg olyan kis tündéri voltál tőle. :) Az elő kép a kedvenc.

    VálaszTörlés
  9. Szerintem mindegyik szín/frizura jól állt! :) A frufrud annyira jó volt, én is valami hasonlót akarok. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, aranyos vagy! A frufrut egyébként a legtöbbször én vágtam magamnak, ha jól emlékszem a képen szereplőt is! :))

      Törlés
  10. Hogy őszinte legyek, nem tudnám eldönteni, melyik állt neked a legjobban :) (bár én is minden kipróbáltam, de végül a barnát favorizálom)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem vagy vele egyedül! :D Így érettebb fejjel már én is úgy gondolom, az az ideális választás, ami csak 1-2 árnyalattal tér el az eredeti hajszínünktől! :)

      Törlés
  11. A fufru nagyon jól áll és a barna is, de egyébként csini vagy mindegyik képen:)

    VálaszTörlés
  12. szőke hajjal mintha nem is te lennél :) szerintem a barna és a mostani vörös áll jól neked :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Volt aki alig ismert meg miután barna lettem! :)

      Törlés
  13. Szerintem is a barna, frufruval :P

    VálaszTörlés
  14. nekem a vörös hajad tetszik a legjobban! nekem nem volt olyan nagy előélete a hajamnak. kb. 14 évesen először színezve lett vörösre, de szinte semmi nem látszott belőle, ezután be lett festve padlizsán csíkokkal, de a csíkok nem látszottak. a padlizsán után, vörös lettem szőke melírral amit 4 évig hordtam, majd meguntam. voltam közbe ferde fru-frus, egyenes fru-frus. utána barna lettem újra, narancs csíkokkal, ezt nagyon hamar meguntam, így sötétbarna lettem és lassan a derekamig ért a hajam. nah ezután jött az hogy fúj de unom már a sok macerát a hosszú hajammal és jött a drasztikus pixie frizura, feketével fűszerezve. most pedig lassan 1 hónapja fekete vagyok, pixie style és oldalt felnyírva a fél oldala. most jól érzem így magam és egyelőre szeretem. szerintem a hajam ügyében eddig ez volt életem legjobb döntése. teljes szőke szerintem sose leszek, mert a sötét haj jobban áll nekem, de ki tudja? lehet hogy a feketét is megunom egyszer ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, hogy megnyugtattál a vörös hajjal! :D Húú, nehezen tudlak elképzelni olyan hosszú hajjal, neked kimondottan jól áll ez a rövid fazon! :) Nálam egyébként csak 18 éves koromban kezdődött el ez a hajfestés mizéria, addig anyukám tiltott tőle, de utána kiéltem magam! :) Nekem általában mindig hosszú, vagy félhosszú volt a hajam, a rövid sajnos nem áll túl jól, elég vékony szálú és tele vagyok forgókkal! :)

      Törlés
  15. Válaszok
    1. Köszi! Most egy időre elbúcsúztam a szőke hajtól, marad a hennázás! :)

      Törlés
  16. Szerintem mindegyik szín jól állt,de a vörös a telitalálat,az nagyon passzol hozzád!!:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, megnyugtató ezt hallani! :) Így nem fut át az agyamon, hogy holnap rohanjak a fodrászhoz hajat festeni, mert ez mégsem az igazi! :DD

      Törlés
  17. Nekem a szőke tetszik jobban. :)

    VálaszTörlés
  18. Nekem nagyon tetszik a szőke a hajad is, egyáltalán nem tűnsz vele sápadtnak! Egyébként én hasonló átalakulásokon mentem keresztül, azzal a különbséggel, hogy én a gimi alatt voltam végig szőke, de idővel megelégeltem a dolgot, mert állandóan besárgult. Aztán jött egy rövid barna időszak, s most már évek óta hűséges vörös vagyok.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, aranyos vagy! Ha sápadt nem is vagyok tőle, de jobban egybeolvad a bőrszínemmel, a barnával és a vörössel kontrasztosabb vagyok. :D Nagyon tetszik a te vörösöd is! :)

      Törlés
  19. Tetszik a szőke is rajtad, de a barna jobban :)

    Nekem is volt amúgy már sokféle. Szőke, világosbarna, fekete (az csak színezővel, szerencsére), padlizsán és a vörösesbarna elég sokféle árnyalata.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem egyedül a fekete maradt ki eddig a palettáról. :) Szívesen megnéznélek téged is szőke hajjal! :P

      Törlés
  20. én mindig vörös párti vagyok (hiszen én is 15 éve így élek), de nekem a szőke hosszúval (frufrus) tetszel a legjobban. de a barnásabb is jól állt, szintén a hosszabb.
    szóval drukk, h nőőőőjön! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Olyan hosszúra már nem szeretném újra megnöveszteni, mint a képeken, egy váll alá érő hosszal már kibékülnék! :D

      Törlés
  21. én barna haj párti vagyok nagyon de szerintem neked a szőke állt a legeslegjobban :) de persze Te is olyan típus vagy hogy szinte minden hajszín jól áll :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :) Nekem alapból barna a hajam, így ahogy lenni szokott, azt szeretem a legkevésbé! :D

      Törlés