2013. május 29.

Májusi kedvencek


Már alig vártam, hogy összegyűjtsem nektek az e havi kedvenceim listáját, ugyanis úgy érzem, hosszútávon is belopják magukat a szívembe. Talán nem meglepő ebben a májusi őszben (komolyan, mi befűtöttünk!), hogy két tusfürdő is helyet kapott a sorban.

A leírást a tovább gomb után olvashatjátok!

Alverde Lemon Love Tusolókrém: egy limitál kiadású ajándékcsomag részeként vettem, ha jól emlékszem, olyan 1700.- Ft-ért. A szett részét képezte még egy 200 ml-es testápoló, szintén Lemon Love illatban. Nem mintha nem lenne itthon már három megkezdett tusfürdőm és két testápolóm, de ez a citrusos illat a gyengém, mióta tavaly nyáron beleszerettem a termékcsalád parfümjébe. Mindenképpen szaglásszátok meg, ha arra tévedtek, abból már következtethettek a tusfürdő illatára is. Egyébként nem tartalmaz szintetikus tartósítószert, illatanyagot, színezéket, állati eredetű és ásványi olaj alapú összetevőket, viszont tartalmaz bio szójaolajat, aminek köszönhetően kellemesen krémes az állaga.

Yves Rocher Jardins du Monde Ylang-ylang Virágos Tusfürdő: abszolút random vásárlás eredménye, ugyanis szerettem volna ellőni a kuponomat a pöttyös kendőre, ami 390.- Ft feletti vásárlás esetén járt ajándékba. Nem akartam kiköltekezni, így erre a tusfürdőre esett a választásom (530.- Ft-ért). A véletlen találkozásokból pedig hosszú távú szerelmek születnek. :) Aww, az illata isteni, képtelen vagyok letenni zuhanyzás közben, pedig tényleg egy egész kevéske is elegendő belőle, olyan jól habzik, de az illata miatt én mindig egy kicsit túladagolom. :) Számomra ez a tökéletes tavaszi virágillat, csak azt sajnálom, hogy így gyorsan el fog fogyni, de biztos, hogy újravásárolom. Egyetlen hátránya, hogy a kupakja rendkívül erősen záródik, így szinte kétkezes feladat a kinyitása, de ezt elnézem neki.

Tangle Teezer The Original: Glamour-napi szerzemények egyike és már régóta terveztem egy külön posztot róla, de ebben az esetben nem túl beszédesek a képek, talán csak egy videó. :) Így kizárólag az írásos véleményemre hagyatkozhattok, de Krémmánián is  csupa 5 csillagos értékelést kapott. Először szokatlan volt ez a tenyérbe simuló forma, sehogy sem akart kézre állni, de aztán megbarátkoztam vele. Írtam már nektek, hogy dús, vékonyszálú és rendkívüli gubancolódásra hajlamos a hajam, vizesen reménytelen próbálkozás a kifésülése. Ha mégis nekirugaszkodnék, a Sikoly 63. részét lehetne leforgatni a fürdőszobában. :) Azonban ennek a kis süninek hála, még én is megszerettem a fésülködést. Szinte hihetetlen, de úgy gubancolja ki a csomókat a hajamban, hogy közben egyáltalán nem húzza! Ami pedig még nagy pozitívum számomra, hogy nem úgy nézek ki utána, mint aki belenyúlt a 220-ba, csak egészen minimálisan száll tőle a hajam. Szerintem érdemes beruházni ebbe a drágább változatba a valamivel olcsóbb Salon Elite helyett, mert habár azt nem próbáltam, de eléggé megoszlanak a vélemények róla.

Ettől pedig behalok, annyira cukiii *.*
Gerovital Plant Kímélő Sminklemosó Szem- és Ajakkörnyékre: pár hónappal ezelőtt már beszereztem, mert 50%-os DM kuponom volt rá és furdalt a kíváncsiság (közben vállon veregetem magam, hogy előbb tisztességesen elhasználtam a maradék sminklemosómat). Amit tudni kell a termékről, hogy búzavirág kivonatot tartalmaz, ami hatékony a szem alatti karikák és táskák ellen, valamint A-vitamint, amely táplálja és bársonyossá teszi a bőrt, megelőzi a ráncok kialakulását, illetve a finom ráncokat kisimítja. A szerves havasi gyopár kivonat pedig védi a bőrt a külső tényezők okozta oxidatív stressz ellen. Szóval minden szép és jó van benne, amiknek a hatását kevésbé érzem, viszont szuperül leszedi a sminket és tényleg egyáltalán nem csípi a szememet. Fogalmam sincs, hogy a búzavirág, vagy a gyopár illatát érzem-e ki belőle, mindenesetre nagyon kellemes. Teljes áron 1000.- Ft-ért juthattok hozzá.

Catrice Camouflage Tégelyes Korrektor: már Glamour-napokon is szerettem volna lecsapni rá, de egyszerűen mindenhonnan elkapkodták, míg végül az Árkád Rossmann-ban szerencsével jártam és lecsaptam a legvilágosabb 010 Ivory árnyalatra. Eddig világ életemben kitekerős korrektorokat használtam, de a blogolás velejárója, hogy óhatatlanul hajlok az újdonságok felé főleg, ha csupa pozitív dolgot hallok a termékről. Krémmánián 73 vélemény alapján 5 csillagos értékelést kapott. 
Általában nem igazán kedvelem az ilyen belenyúlkálós kiszereléseket, ezért egy ecsettel szoktam felvenni belőle és így pöttyözöm a problémás területre. Szem alatti karikákra nem próbáltam, oda nekem jobban bevált az Essence - Stay all day korrektora, hiszen az egy sokkal krémesebb formula. Pattanásokra viszont abszolút a Catrice a befutó, szuper a fedése, nem kopik, de a legszuperebb, hogy nem mászkál el a bőrömről és nem tűnik el még estére sem.

Bourjois Pirosító - 74 Rose Ambré: a Bourjois szülinapja alkalmából minden pirosítójuk 2000.- Ft-os akciós áron kapható, nem volt kérdés, hogy végre-valahára én is beszerezzek egy darabot. A Müllerekben abszolút lefosztották őket, de a Douglas polcain még találhattok belőlük. A Bourjois pirosítók jellegzetes parfümös-púderes illatukkal, egyetlen ecsetvonással előhívható színeikkel nagy népszerűségnek örvendenek. Én egy teljesen matt árnyalatra csaptam le (a csillámosak vannak túlsúlyban). Már ezért a cuki kis mágnesesen záródó kialakításért odavagyok, abszolút utazás-kompatibilis! A fenti képen láthatjátok, hogy egy kis tükör is a tartozéka ami, ha pirosító igazításra nem is, de egy gyors csekkolásra jól jöhet. Valamint egy elég durva szőrű mini ecset is járt mellé, aminek túl sok hasznát nem igazán vehetjük. Az illata elég erőteljes, de felvíve ez már nem érződik. Én a kedvenc Real Techniques ecsetemmel szoktam felvinni és legyünk óvatosak, mert tényleg szuper pigmentált. Minimálisan porzik, viszont rendkívül tartós, szépen a helyén marad. A pirosító mániám pedig már szemet vetett az új krémes csodáikra is. :)

Próbáltátok már valamelyik terméket a fentiek közül?

22 megjegyzés:

  1. az yves rocher tusfürdők közül nekem a gránátalmás a kedvenc az eddig teszteltek közül - egyet kivéve mindet imádat, a rizses vagy milyen volt kiállhatatlan - és nekem is van pöttyös sálam <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Legközelebb megszaglászom ezt a gránátalmásat. :) A pöttyöket nem lehet megunni! *.*

      Törlés
  2. Catrice korrektort én is imádom. :) YR-ben a parfümöket szeretem a legjobban, lehet ott veszek nyárra valamit. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. YR parfümök közül nekem nagy szerelem az Orgonás, de erősen gondolkodom a gyöngyvirágos változaton is, mert alig bírtam választani közülük. :D

      Törlés
  3. nekem is van ilyen bourjois pirosítóm. Nem rossz egyébként, de nekem elfáradt a műanyag és széttört az egész(majd megmutatom).. meg egy ideje már a pirosító is kiugrált a helyéről.. úgy látom találtak vmi új megoldást a csomagolásra.. hát szükség volt rá..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :O Oh, akkor reméljük a legjobbakat. *.* Tudom, hogy nem vagy nagy pirosítós, de a krémesek közül van valamivel jó tapasztalatod?

      Törlés
  4. A B. krémes pirosítóját én is nagyon szeretném :) Nekem a Catrice korrektorának valahogy egyik színe se jó a bőrömhöz :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem szerencsére olyan 90%-ban passzolt a szín, meg is lepődtem. :) A krémes pirosítók közül Te melyik árnyalatot nézted ki?

      Törlés
    2. Nekem a 02es tetszik nagyon, most eléggé rákattantam a barack színű pirosítókra. Ma megvettem az Alverde 2in 1 krémpirosítóját light apricot színben, nemrég ki is próbáltam és tetszik a színe, kíváncsi vagyok mennyire lesz tartós.

      Törlés
    3. Dettó, nekem is a 02-esért dobog a szívem. *.* Az Alverde-n már én is gondolkodtam, a pirosító funkciójáról jó véleményeket olvastam. :)

      Törlés
  5. Nagyon szeretem aaz YR termékeket...a kedvenc a kávés tusfürdő, isteni jegeskávé illata van...utána jön a narancsos, aztán a gránátalmás:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A kávénak sajnos sem az ízét, sem az illatát nem kedvelem, de a gránátalmásat már meg kell nézni magamnak. :)

      Törlés
  6. Nekem maszatolt pöttyös sálam van, drapp-rózsaszín, szerintem majd kiteszem a blogra, mert így leírva elég rosszul hangzik. :-D

    YR tusfürdőből pedig a kávés régi nagy szerelmem, amiből mindig van otthon, álmos reggelekre :-) Ja, és ma megnézem az Alverde parfümöt magamnak, emrt a tusfürdőt én is imádom :-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na akkor majd meglesem, jól hangzik ez a drapp-rózsaszín kombináció. :D
      Kávét sosem szoktam inni, így az illatáért sem rajongok, pedig néha jól jönne egy kis koffein. :P Majd írd, hogy tetszik, ha megvetted. :D

      Törlés
    2. Úgy tűnik, a parfüm megszűnik, mert féláron van kiírva, de már nincs a polcon egyik DM-ben sem a környéken :-(

      Törlés
    3. Igen, én is néztem, hogy féláron vannak, de nálunk még volt belőle pár darab. Remélem, azért nem szűnik meg. :/

      Törlés
  7. De jó, nekem a levendulás tusi volt kedvencem rögtön kettőt vettem is múltkor. Viszont ha Yves Rocher parfüm akkor a Naturelle nálam a nyerő, isteni citrusos természetes fás jegyei vannak ami nem hivalkodó mégis igazán friss jelleget kölcsönöz neki. A Bourjois pirosító nálam is kedvenc, szintén akciósan- viszont én a Healthy mix árnyalatra szavaztam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most felcsigáztál, megszaglászom legközelebb ezt a parfümöt, habár hajlok a gyöngyvirágos illat felé is. :D Nagyon szépséges a Healthy Mix árnyalat is, nehéz volt visszafogni magam. *.*

      Törlés
  8. én is vettem pirosítót, az 54-es rose frissont. szívlelem. az illatáért különösen. bár egy picit kezd betompulni a színe, pont ahogy azt másoknál is olvasta, így hamarost megkapargatom a felületét. én is RT ecsettel viszem fel, de bevallom, h a core kollekció "kontúr ecsetekén" definiálttal, valahogy az vált be hozzá a legjobban. (igaz a pinkes pirosító ecsetet még nem próbáltam ki (de elsőre olyan óriásnak tűnt a dobozkához, vagy nem is az?!).
    persze már kiszúrtam a krémpiriket (kép alapján a kettesért dobog szívem), de még sehol se láttam őket.

    sok bjuti blogger ajánlás olvasása után egy barátnőm is kipróbálta a TT-t és szerencsére imádja is, szóval tényleg egy csoda lehet a problémás hajjal rendelkezőknek (én pedig maradok a vaddisznósörte kefémnél, számomra az a No.1). :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Őt is nézegettem, de mostanában kerülöm a rózsaszínes árnyalatokat. Az illat először szokatlanul erős volt nekem, de nagyon megkedveltem, így olyan csajosabb, kényeztetőbb az egész. :D
      A Blush Brush-ra gondolsz? Teljesen valóban nem lehet hozzáférni vele, én csak az oldalát/hegyét szoktam beleütögetni, így is annyi pigmentet vesz fel. :)
      Oh, én is a kettest néztem ki magamnak, de még én sem találkoztam velük gondolom, az akció miatt nem rakják ki őket. :/
      Örülök, hogy a barátnődnek is bevált, a vaddisznósörtés keféket nem próbáltam, úgyhogy összehasonlítási alapom nincsen, de tényleg szuper kis termék. :)

      Törlés
  9. Tangle Teezer fésűt már nagyon régóta szeretnék, csak nem érek rá soha kimenni a Müllerig:D Valami webshopban kellene körülnézni, hátha forgalmazzák úgy is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem biztosan találsz webshop-ban is, talán ott még színekből is nagyobb a választék, sajnos a Müller-ben csak feketét találtam. :/ :D

      Törlés