Általában a délelőtti órákban szeretek fotózni, amikor még nem jár túl magasan a nap, tegnap délután viszont kivételt tettem, és kihasználtam a lemenő nap éles sugarait.
"Otthon az, ahova hazatérsz. Nem kell hozzá sok, csak egy szoba és egy érzés. (...) És hogy ebben a körülöttem lévő széles, nagy és furcsa világban ez a kis hely nem idegen és ma az enyém. Jól érzem magamat benne, ha kinézek az ablakon és kint esik az eső, vagy süvölt a szél. És hogy ha ide este bejövök, meglelem azokat, akik még hozzám tartoznak. Ez az otthon. Minden embernek módja van hozzá. (...) Ha az ember önmagából is hozzáad valamit. Elég egy szál virág, amit az útszélen találtál. Egy fénykép, amit éveken keresztül hordoztál a zsebedben. Egy könyv az asztalon. Egy ébresztőóra. Mit tudom én: ezer apró kacat ragad az emberhez útközben. (...) Ha mindezt érezni tudod: nem vagy otthontalan a világon."
Már több, mint két éve építgetjük, és szépítgetjük Gergővel a lakásunkat, de higgyétek el, nem a legmodernebb és legdrágább lakberendezési tárgyaktól válik otthonná egy lakás. Talán ezért is áll távol tőlem a minimál stílus, nekem szükségem van olyan apró csecsebecsékre szerteszét a lakásban, amelyek érzéseket, vagy emlékeket idéznek fel bennem. Jelen esetben legyen az egy pár száz forintos virágcsokor az asztalomon, vagy egy csipketerítő, amivel Anyu lepett meg. Ezekkel az apró tárgyakkal lehet igazán otthonossá varázsolni egy helységet, függetlenül attól, hogy saját lakásban, albérletben, vagy éppen kollégiumban lakunk-e. Bármilyen nekünk nem tetsző kanapét, vagy asztalt leteríthetünk egy számunkra kedves ágytakaróval, terítővel, egy díszpárnával, és a kedvenc könyvünkkel kiegészítve pedig máris az egyik legkellemesebb zug lehet az addig utált bútordarab. Minden egyes fotózással az a célom, hogy ebből az érzésből egy kicsit Nektek is átadjak! :)
Rózsás gyertya - IKEA
Csipketerítő - Anyutól
Magazin - Butlers
Éjjeliszekrény - IKEA
Kockás ágyneműhuzat - IKEA
Izgalmas hét elé nézünk, ugyanis szerdától bővül a család, mert hazahozzuk Audrey-t, hétvégén pedig évfordulót ünneplünk Gergővel. ♥ Készüljetek, mert szerintem hamarosan elárasztom kiskutyás fotókkal a blogot. :)
Remélem, tetszett Nektek ez a sziesztát idéző poszt! Ti miket tároltok az éjjeliszekrényeteken?
Csodás képek. :) Az évfordulóhoz előre is gratulálok. Tudod, nekem is Gergőm van, és nekünk is most volt az évfordulónk. :D
VálaszTörlésA kutyusos képeket már nagyon várom, nálunk hosszú-hosszú ideje nem volt már kiskutya, de legyen is így sokáig, mert imádom az én kis öregeimet. :)
Köszönjük szépen, Nektek pedig utólag is boldog évfordulót kívánok, a kutyusaidnak pedig jó egészséget még nagyon sokáig! ♥ ^.^ Épp a minap láttam egy 16 éves máltairól egy fotót, aki kicsattan az egészségtől. :D
TörlésGyönyörű képek!
VálaszTörlésNagyon várom a kiskutyás képeket is, imádom őket (is) :)
Köszönöm Pancsi!
TörlésÍgérem, hamarosan jönnek! *.*
Oh, majdnem megvettem ma ezt a gyönyörű mécsest! Nagyon szépek a fények, hihetetlen, hogy mennyire fel tud dobni ez is egy fotót!! Egyetértek, én is szeretem az apró, egyszerű de szép tárgyakat, díszeket. Habár nekünk most nincs igazi otthonunk, még így is megpróbálok egy-egy hangulati részt létrehozni itt-ott a lakásban. Boldog, izgalmas napokat kívánok Nektek! Eszter
VálaszTörlésÉn már hónapok óta szemeztem vele, de vártam, míg meglesz a tökéletes helye az új éjjeliszekrényen... amíg át nem rendezem, haha! :DD Biztos vagyok benne, hogy az átmeneti lakásotokat is sikerül szuper otthonossá alakítanod, és remélem, megosztasz velünk pár hangulatfotót róla. :)
TörlésKöszönjük szépen! :*
Hola! Csak nemrég találtam rá a blogodra, (ami egy mailnek köszönhető) és nem is kell mondanom; Rögtön megtetszett. Mind a design, mind az összes post nagyon igényes és valami eszméletlen, hogy mennyi mindenről tudsz írni. Egyszerűen ez az egész elvarázsolt, és a kezdeti "Megnézem az épp aktuális bejegyzést" után, ma tartok ott, hogy végigböngészem a postokat, és élvezettel olvasom az adott sorokat, amikre rátalálok. Hozzátesz a dologhoz, hogy hasonló az ízlésünk, mivel én is imádom az ilyen vintage stílusú, romantikus dolgokat. Látom, sikerült a kutyusnak nevet választani, gratulálok hozzá, és legyen sok szép együtt töltött percetek. :) Nagyon ügyes vagy és csak így tovább. A képeket pedig a csöppségről már izgatottan várom. :) (Amúgy az igazi nevem Flora :D)
VálaszTörlésUi.: Sorry a fogalmazásért, ilyenkor valahogy ez nem megy nekem. :D
Köszöntelek kedves Flora a blogon!
TörlésNagyon örülök, hogy rátaláltál a blogomra, és nagyon-nagyon köszönöm a kedves leveled! ♥ Igyekszem továbbra is különféle témájú posztokkal jelentkezni, nagyon örülök, hogy Te is tudsz belőlük szemezgetni, igazából ezért is érintek ennyi témakört a blogon, így számomra sem lesz egyhangú, és minden egyes poszt egy újabb kihívás. :D
Csodás képek! :) Várom a kutyusos képeket is! :) És bolgog évfordulózást! :)
VálaszTörlésKöszönjük szépen Ági! :) :*
TörlésAnnyira szeretem ezeket a hangulatfotókat! Látom mindenki nagyon várja a kiskutyás képeket, én is :)))
VálaszTörlésReményeim szerint holnap már jelentkezem is egy poszttal az első napjáról! ;))
TörlésCsodásak a képek!
VálaszTörlésKöszönöm, imádom a délutáni fényeket a lakásban! :)
Törlés