Mint ahogy azt már az előző bejegyzésben is írtam, leszedettem a zselés körmeimet, így mostanában nagyon rákattantam a körömlakkokra! :-)
Két véglet között mozgok, egyrészről nagyon tetszenek az élénk, pinkes-narancsos árnyalatok, másrészt pedig az egészen halvány, pasztellesebb színek, akárcsak az öltözködés terén.
A legújabb kedvenceim:
Max Factor Glossfinity: felkenve egy kicsit sötétebb az árnyalata, mint az üvegben, de szép csillámos fénye van. A Rossmannban vettem 50%-os akció keretén belül, így 1000 Ft volt.
Misslyn: ennek a lakknak is kicsit sötétebb a hatása, mint azt gondolnánk az üveg alapján, ezt egy kicsit sajnáltam, szerettem volna, ha világosabb. Úgy tudom ez a termékcsalád kizárólag a Müllerben kapható, én is onnan szereztem be, 1470 Ft-ért.
Essence colour&go: ennek a körömlakknak inkább narancsosabb, mint rózsaszínűbb a színe felkenve. A Rossmannban vettem mindössze 350 Ft-ért.
Life Style Butterfly collection: ez az egyik kedvencem az itt felsorolt lakkok közül, nagyon szép élénk narancsos színe van, akárcsak az üvegben, és az ára is ennek volt a legkedvezőbb, mindössze 170 Ft-ot fizettem érte!! Ez számomra eddig egy ismeretlen márka volt, én a MediLine-ban akadtam rá.
Essence multi dimension: nagyon szép sötét lila színe van, és csak úgy csillog, ha ráesik a fény. Ezt nem külön vettem, hanem egy DM ajándékcsomag rejtette! :-)
Ezek a lakkok elég jól fedtek már egy rétegben is, de a palettára két rétegben kentem fel őket.
Max Factor Max effect mini: az egyik pasztell árnyalatú lakk, amibe rögtön beleszerettem. DM szerzemény, 1000 Ft körül volt az ára.
Flormar: már tettem róla említést egy előző bejegyzésben, ő lett a másik kedvenc pasztell, menta árnyalatom, és a másik márka, amit eddig nem ismertem! Szintén a MediLine-ban tettem szert rá, 360 Ft-ért.
Essence nude glam: és ha már természetes színek, akkor egy nude körömlakkot sem hagyhattam ki. Kíváncsi vagyok, hogy a körmömön hogy fog hatni, így a palettán elég halvány, lehet, hogy eggyel sötétebb színt kellett volna választanom.
Essence colour&go: nagyon szépen megcsillan rajta a fény, ezüstös-rózsaszín színekben játszik. Csak azt sajnálom, hogy nem nagyobbak egy picit a csillámok benne. Az előző Essence lakkot és ezt is Rossmannban vettem 350 Ft-ért!
Ezeknél a halványabb árnyalatoknál mindenképp szükség volt a kétszeri átkenésre, hogy rendesen fedjenek.
Ezeknél a halványabb árnyalatoknál mindenképp szükség volt a kétszeri átkenésre, hogy rendesen fedjenek.
Nektek melyik szín tetszik?
Én többnyire csak a lábamon használok lakkot, azt is általában inkább a pedikűrös keni fel, egyébként a sárgán és a zöldön kívül gyakorlatilag minden jöhet, nyáron feltűnőbb élénkebb színeket választunk. OPI-val és Orlyval dolgozik, azért írom, mert nagyon tartósak és nem szártják a körmöt tovább, szóval én is beszereztem párat belőlük (:
VálaszTörlésÉn is inkább a lábamat szeretem kikenni, ott ezek a lakkok is tartósnak bizonyultak! Én OPI-ra sajnálom egy kicsit a pénzt...
VálaszTörlésNekem mindegyik tetszik, mióta nincs műkörmöm egyszerűen lakk őrült lettem! :D Ez valami törvényszerűség?
VálaszTörlésNálam ugyanígy történt! Akkor megnyugodtam, hogy nem vagyok egyedül! :-)
VálaszTörlés