Több, mint fél éven át volt zselés körmöm, amit nemrég szedettem le. Többek között azért csináltattam meg első alkalommal, mert időhiányban szenvedtem, így viszont három héten át szépek és ápoltak lehettek a körmeim, egy kis lenövést leszámítva.
Tapasztalataim a zselés körömmel:
Az ápolt megjelenés mellett azt szerettem benne a legjobban, hogy nem kellett vigyáznom arra, hogy mosogatás, takarítás, vagy pakolás közben lekopik a körömlakk, vagy letörik a körmöm. Az elején persze én is vigyáztam rá, nem tudtam, hogy mennyit "bír", de aztán egyre kevésbé figyeltem oda, és semmi baja nem esett.
Nekem elég gyorsan nőnek a körmeim, ezért három hetente jártam
manikűröshöz töltetni. Leggyakrabban sima, francia manikűrt csináltattam, ennél a lenövés
szinte észrevehetetlen volt, de színes körmök esetében is vállalható
volt. Színes zselé esetében még azt vettem észre, hogy habár a szín nem sérül, de a fényüket hamarabb elvesztik, mint egy világosabb szín. Valószínűleg ez azért van, mert sötét körmök esetében (például piros körömnél) más fedőréteget használnak, ebben az esetben nem is lesz olyan vastag a köröm, mint egy világosabb szín töltése esetén.
Egyébként aki attól félne, hogy nagyon mű hatása lenne a körmének, azt megnyugtatom, mert egyáltalán nem! Nekem nagyon jó manikűrösöm volt, aki megértette, hogy én is a minél természetesebb körmöket szeretem, ezért sose festett például túl hosszú francia véget.
Az, hogy mennyi ideig tart egy köröm töltése az a manikűrös gyakorlatától függ, én voltam olyan manikűrösnél akinél 2,5 óra volt, de olyannál is, aki mindössze egy óra alatt végzett a művelettel.
Végül akármennyire is szerettem a zselés körmöket arra a döntésre jutottam, hogy leszedetem egy időre, mert nincs kedvem három hétig a körmöm színéhez öltözködni! :-) Nálam mind az újratöltéseknél, mind a végleges leszedésnél a manikűrös géppel csiszolta vissza a zselét, majd reszelővel finomított rajta. Most sajnos elég csúnyán látszanak a körmömön a reszelés nyomai, és egy-két ujjamon eléggé el is vékonyodott a köröm, könnyen törik.
Remélem látszik a képen, hogy mennyire "lemezes" lett a körmöm. Itt csak egy átlátszó réteggel van festve.
Viszont alig várom, hogy szebbnél szebb színeket kipróbálhassak rajta! :-) Maximum felkenek alaplakknak egy ápolót!
Nektek volt már zselés körmötök?
Csodálkozom, hogy nincs hozzászólás :O Ugyan még sosem volt géllakkom, de szeretném majd meglepni vele magam. A baj csak annyi, hogy sok éven át rágtam a körmeimet, és most így "leszokóban" még elég gyengék, visszatörnek, satöbbi. Ahogy írtad, neked is gyengék lettek, félek, hogy még rosszabb lenne a helyzetm, ha felrakatnék.
VálaszTörlésA gél lakk és a zselé elvileg két különböző dolog, nekem zselé volt a körmeimen. Elvileg gél lakkot csak jó állapotú körmökre lehet rakni és azok nem is olyan tartósak (kb. 2 hét), míg a zselé 3-4 hétig is kitart (csak lenő közben, de nem kopik).
TörlésNekem a legnagyobb problémám az volt, hogy előtte mindig beszakadtak a körmeim, ezen mondjuk segített a zselé, mert így ez a réteg védte a beszakadástól, csak maga a körömlemez vékonyodott el egy kicsit, miután végleg leszedtem..
Én most fogom feltetetni a zselét a körmeimre, és nagyon nagy körömlakkmániás vagyok, de a manikűrösöm megnyugtatott, hogy arra is nyugodtan lakkozhatok, nem árt neki. Sőt, a zselé jobban megtartja a sima lakkot, mint a saját köröm :) Eddig gél lakkom volt, és már azzal is sokkal tartósabbak voltak a lakkjaim. Ha nem lehetne festeni fel sem rakatnám, mert ugyan kényelmes mindig szép körmökkel mutatkozni, hamar megunom ugyanazt. Viszont a sajátomat sajnos nem tudom megnöveszteni, pedig imádom a szép, hosszú körmöket (normális határokon belül :) ). Meg elég rohanós az életvitelem, és sokszor csak lemosni van idő a lepattogzott lakkot, újat felkenni már nincs, de ezzel akkor is szépek lesznek a kezeim. Bocsi a hosszú kommentért, és imádom a blogod :)
VálaszTörlésHanako
Semmi baj, szeretek hosszú kommenteket olvasni! :D
TörlésIgen, ezt én is olvastam már máshol, hogy így tartósabb lesz a lakkozás. Nekem is mondta a manikűrösöm, hogy tehetnénk fel csak sima, átlátszó zselét és akkor arra nyugodtan lakkozhatnék, de inkább leszedettem. Nagyon gyors nő a körmöm és már annyira zavart, hogy lenőtt, meg hosszú, visszavágni, meg reszelni pedig képtelenség volt...