Image Map Facebook Instagram Contact Bloglovin' Ask.fm

2012. november 18.

Öv rendszerezés, ahogy én csinálom


ITT már láthattátok a kedvenc öveimet, most a tárolásukat szeretném bemutatni nektek, hátha ti is ötletet merítetek belőle! 


Akik követnek facebookon, már találkozhattak az első képpel. Úgy gondoltam megérdemel egy teljes bejegyzést, mert szerintem ez egy tipikus egyszerű, de nagyszerű megoldás az övek tárolására.
A költözködés után sokáig csak egy sporttáskában hánykolódtak az öveim, mert nem igazán volt ötletem a tárolásukra. Az előző lakhelyünkön két övtartó rúdon kaptak helyet, de ez egyrészről nem is volt túl praktikus, mert könnyen betörtek az övek, másrészről itt nem is tudtam volna megvalósítani, mert tolóajtósak a szekrényeink. Végül jött a mentő ötletem, ennek a felszabaduló IKEA-s tárolómnak a láttán.
Eddig az ékszereimet tároltam benne, de nem volt olyan átlátható, így ők hamarosan egy ékszeres dobozkába fognak átköltözni! Az öveknek viszont nagyon dekoratív és praktikus tárolójuk lett egyben.     


A négy kisebb rekesz ideális a vékonyabb övek számára. Itt színek szerint rendszereztem őket, az első pakkban a barna öveim kaptak helyet, leggyakrabban értük szoktam nyúlni. Majd a fekete, a színes és a nyári öveim következnek.


A fenti nagyobb rekeszekben jól elférnek a szélesebb öveim is, amiket nehezebb feltekerni, mert elég merev a kialakításuk hozzá, vagy a csat kialakítása nem engedi.

 
SKUBB doboz - IKEA (1490.- Ft)

Az öveken túl zoknik, ékszerek stb. tárolására is ideális és szerintem az ára is nagyon baráti. Még fekete színben találhatjátok meg. Amíg az álomgardróbom várat magára, addig bizony nálam szempont a helytakarékosság és praktikusság, ez a dobozka pedig abszolút teljesíti ezeket a feltételeket. 

Szerintem nagyon praktikus gardróbtárolási rendszerekkel találkozhatunk még az IKEA-ban, én nagyon szeretek ott nézelődni. Meg persze a húsgolyó miatt is! :) 

Hogy tetszik nektek ez az övtárolási mód? Ti hogy tároljátok az öveiteket? Szeretitek az IKEA-t?

14 megjegyzés:

  1. Nekem egy nadrágakasztós fogason lógnak,illetve a szekrény ajtajában. Nem épp praktikus,de ezt találtam ki. Ennek a tárolónak nem is lenne helye azt hiszem.
    A húsgolyókat pedig én is imádom...most is jöhetnének... :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A nadrágakasztós fogas ötlet nagyon tetszik! :) Nálam sajnos pont az akasztós részeken van telt ház, viszont alattuk lettek berakva plusz polcok, így ott kényelmesen elférnek, az amúgy kihasználatlan helyen! :)

      Törlés
  2. Jó ötlet! Én csak simán felakasztva tárolom őket, mondjuk nincs is ilyen sok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen... Kicsit övmániában szenvedek, de mentségemre szóljon, sok köztük a régi darab is! :DD

      Törlés
  3. Az én álmom a héten teljesült, egy teljes fiókot csak a fülbevalóknak. Mennyei!:)
    NÉzd meg,ha van kedved:
    http://bizsumania.blogspot.hu/2012/11/uj-tarolasi-modfulbevalo-kollekcio.html

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szuper megoldás! :) Nekem is szörnyen sok bizsum van, hamarosan napirenden lesz az ő szelektálásuk is! :)

      Törlés
  4. Nekem annyira tetszik ez a megoldás *.* Mostanában elég nagy bajban voltam az övek elhelyezésével, egymásra voltak pakolva és persze mindig a legalsó kellett és borult minden.. most egy doboz tetejében kaptak helyet a tiedhez hasonló módon, csak nincs elválasztó rekesz, de egyelőre megbékélek ezzel a módszerrel is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :) A dobozos megoldás is jó ötlet! Nekem az álmom, hogy egyenként felakasztva lógjanak kis kampókon, azt hiszem az lenne a legátláthatóbb megoldás! :)

      Törlés
  5. Szerintem nagyon jók ezek a megoldások, nekem is szükségem van egy ilyenre, mert most költöztem át egy kisebb szobába és igencsak hely szűkében vagyok. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Én teljesen rákattantam mostanában ezekre a praktikus tárolókra, hihetetlen, mennyi helyet meg tud spórolni velük az ember! :)

      Törlés
  6. de klassz :) sokkal jobban tetszik,mint az enyém,most egy rúdra vannak fellógatva :/ de lesz ez még így se,köszi az ötletet! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Örülök, ha tudtam egy jó tippet adni! :)

      Törlés
  7. Jó ötlet! Nekem egy dobozban vannak így összetekerve, de a rekeszek még praktikusabbá teszik!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, emlékszem, hogy facebookon már írtad! :) Én is szeretem, hogy így még jobban szelektálhatom őket! :)

      Törlés