Image Map Facebook Instagram Contact Bloglovin' Ask.fm

2012. december 24.

Karácsony a Persiles dobozok tetején


Amikor még kicsi voltam, anyuék szenteste napján mindig a nagymamámhoz vittek át, hogy ne lássam, miközben a Jézuska gondosan feldíszíti a fánkat. Emlékszem hazafelé a kocsiban mindig összeszámoltam, hogy hány lakás ablakában láttam már világítani a karácsonyfa égősorait. Ha erre az időszakra gondolok a legkedvesebb emlékeim egyike, ahogy a szobámból figyelem az érdes üvegajtón homályosan átszűrődő fényeket és várom a csengettyű csilingelését, ami az ajándékbontás kezdetét jelezte. Ekkor a tökéletes karácsonyt még a plafonig felérő karácsonyfa jelentette körberakva a sok-sok ajándékkal.
Azóta sok év eltelt, nagymamám már nincs közöttünk, én pedig már nem a szüleimmel töltöm a szentestét. Tavasszal egy átmeneti megoldás után új lakásba költöztünk a párommal és nagyon szerettem volna, ha az idei karácsonyunk ennek megfelelően különlegesre sikerül. Alaposan kigondoltunk és elterveztük a felújítás menetét, az igazi kihívásokkal azonban csak útközben szembesültünk, az élet pedig ritkán olvas az ember gondolataiban.
Rettenetesen rendszerető ember lévén számomra igazi kihívás volt átvészelni az elmúlt hónapokat anélkül, hogy ezzel belépőt váltanék egy szanatóriumba. Ugyanis itt már nem szerettünk volna túl sok kompromisszumot kötni a berendezéssel és egy-két kivételtől eltekintve az összes bútordarabunkat mi magunk terveztük és építettük össze. Ennek köszönhetően a legtöbb holmink hónapokig Persiles papírdobozokban csücsült, a bejegyzéseket pedig egy porszívós doboz tetején pötyögtem nektek. November táján már kezdtük belátni, hogy karácsonykor még nem fog Swarovski kristályos csillár lógni a fejünk fölött és a beépített hifiből sem fog szólni a Silent Night.
Ennek köszönhetően idén sajnos a dekorálásra sem jutott energiám, a karácsonyfánkat pedig a kerti gyom is simán lekőrözi, ennek ellenére boldog vagyok, hiszen azzal tölthetem a szentestét, akit igazán szeretek. Ha körbenézek a lakásban, még nagyon messze vagyunk a kész állapottól és lehet, hogy idén is odaég az ünnepi menü, de talán pont ezekre az alkalmakra fogunk később szívesen visszaemlékezni. Sokszor az ilyen tökéletlen pillanatokban meglelni az örömöt jelenti az igazi boldogságot! Próbáljatok meg egy kicsit az ünnepi forgatagban ti is megállni és nem baj, ha nem sikerül a legszebben becsomagolni az ajándékokat, vagy nem sül meg időre az ünnepi kacsa, üljetek le egy forró csokival a kezetekben vagy beszélgessetek egy jót a szeretteitekkel.    


Ezúton kívánok nektek is Nagyon Kellemes Karácsonyi Ünnepeket!

28 megjegyzés:

  1. A legfontosabb, hogy azzal töltöd ezt az időt, akit igazán szeretsz! :) Kellemes karácsonyi ünnepeket kívánok neked/nektek :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szépen köszönjük, neked is viszont kívánom! :)

      Törlés
  2. Nagyon jól esett a lelkemnek ez a bejegyzés! Szép ünnepet Nektek! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek nagyon örülök! Köszönjük és neked is békés ünnepeket kívánok! :)

      Törlés
  3. Igen az a lényeg, hogy legalább együtt vagytok :) boldog karácsonyt kívánok Nektek :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szívmelengető bejegyzés!
    Jó volt olvasni!
    BOLDOG KARÁCSONYT kívánok! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett és köszönöm szépen! :)

      Törlés
  5. A lényeg,hogy együtt...boldog karácsonyt! :)

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm szépen, viszont kívánom! :)

    VálaszTörlés
  7. nagyon jó volt ezt a bejegyzést olvasni,szívemig hatolt(pedig kifejezetten nem vagyok egy érzelgős típus),tényleg az a lényeg ilyenkor,hogy azzal töltsd az ünnepeket akit szeretsz!:)
    NAgyon Boldog Karácsony!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor ez külön öröm számomra! :D
      Köszönjük szépen! :)

      Törlés
  8. Boldog Karácsonyt Nektek is! :)

    VálaszTörlés
  9. Nagyon tetszett ez a kis bejegyzés! Boldog Karácsonyt Kívánok!:)

    VálaszTörlés
  10. Ez a bejegyzés igencsak közel áll a szívemhez :) Amikor felújítottuk a lakást, az ytong téglák és cementes zsákok közepére beejtettük a fenyőfát, amihez nem lehetett odaférni és egyedül a hangulatot szolgáltatta és az ünnepek alatt csak nyeltük a port és néztük a vakolattól megszabadított falakat :) És igen, ezek lesznek a legemlékezetesebb pillanatok és ünnepek! :)
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jóó, akkor egy sorstárs! :D A vakolatverésen szerencsére már túl vagyunk, de még tavasszal is elég nagy munkák állnak előttünk, szeretnénk kiverni az egyik ablakot és ajtót rakni a helyére. Húú, csak már látnám a végét! :)

      Törlés
  11. utólag is boldog karácsonyt kívánok neked! nem a "körítés" a legfontosabb, legalábbis szerintem és jó, h szerinted sem. ;)

    én tavaly, az első anyukám nélküli karácsonyon pörögtem túl a már a főzéssel is kiegészült sütés-pakolás tevékenységkört, idén már okosabb voltam és két nappal előtte sütöttem, aztán nem olyan bonyolult ebédet készítettem a hozzánk látogató pasianyu és apukám vendégpárosnak (ráadásul az meg 24-én megfőzhető volt), szóval idén már sokkal rutinosabban és megfontoltan igyekeztem legalább a 24-25-26-ot nem túllihegni (na jó, 23-24-én azért volt kis megőrülés, de ez még pont belefért).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :)
      Tényleg nem szabad hagyni, hogy ezek a napok a kapkodásról és idegeskedésről szóljanak, örülök, hogy neked is sikerült ügyesen beosztani a tennivalókat! :)

      Törlés
  12. Nagyon átérzem a helyzetet, mi sem haladunk sokkal jobban a felújítással, de a mi karácsonyunk sem ezen múlott :-) Idén még jobban kikapcsoltam magam, hogy ne idegeskedjek a dolgokon, mert ennek nem arról kellene szólnia. És így is jó volt, nagyon is!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor látom, hasonló cipőben járunk. Én is tanulom, hogy ne idegeskedjem túl a dolgokat pláne, ha úgyse tudok változtatni rajtuk!

      Törlés