Image Map Facebook Instagram Contact Bloglovin' Ask.fm

2013. január 2.

Újévi fogadalmak!

 
Ha összegeznem kéne az elmúlt évet sok olyan dolog történt, amit legszívesebben örökre kitörölnék az emlékezetemből. Viszont két olyan jelentős esemény is történt az életemben, amit mindenképpen pozitívumként éltem meg. Az egyik ilyen, hogy tavasszal új lakásba költöztünk a párommal, a másik pedig szinte ezzel egy időben következett be mégpedig, hogy májusban belekezdtem a blogírásba. Egyébként abszolút hirtelen felindulásból vágtam neki (vagyis egy este megfogant a blog gondolata és másnap már regisztráltam is) és a lelkesedésem azóta is töretlen. Annyi pozitív visszajelzést kapok tőletek, ami megerősít abban, hogy még nagyon-nagyon sokáig folytassam! 
Az én idei fogadalmaimat a tovább gomb után olvashatjátok! 

Eddig talán kétszer írtam életemben újévi fogadalmakat, de úgy érzem, ha papírra/monitorra vetem a terveimet, nyomatékosítom, hogy igenis komolyan veszem a betartásukat.
Szándékosan használtam jelen időt a jövő idő helyett, így nincs halogatás jellege a dolognak! :)

Mint látjátok, nem teszek nagy fogadalmakat, nem célom megmászni a Mount Everestet, csak apró dolgokkal szeretnék tenni a saját és a körülöttem élők boldogságáért, egészségéért. 
 
Ti szoktatok újévi fogadalmakat írni, vagy csak gondolatban tenni? 

24 megjegyzés:

  1. Én nem igazán szoktam újévi fogadalmakat tenni, mert félek, hogy úgysem fogom őket betartani... inkább havi terveket készítek :) Most "vizsga-fogadalmam" van: ha sikerül minden vizsgám, elmegyek fogorvoshoz... :$

    Amúgy a listád nagyon inspiráló, főleg az első két ponttal értek egyet, jó lenne, ha én is eszerint tudnék élni! :) Megkérdezhetem, hogy milyen tetoválásod van, és milyet szeretnél még? :) Nekem is van egy Carpe Diem feliratom :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Általában én is félek, hogy nem tudom megvalósítani őket, ezért igyekeztem olyan célokat kitűzni, amiket a napi rutinba is bele tudok építeni! :)
      Szerintem amilyen könnyűnek hangzik az első két pont, ezeket lesz a legnehezebb "betartanom". :D
      Neked is van tetkód? :DD Hol? Nekem egy pici rúnajel van a bal csuklómon és most a lábfejemre szeretnék egy szanszkrit írást! :)

      Törlés
  2. sok sikert! :) nem is tudtam hogy van tetkód,hol van? :O

    a másik: hány éves vagy,mióta éltek együtt a pároddal?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Egy apró rúnajel a bal csuklómon! :)
      Ezt már formspringen is kérdezték! :DD 26 éves vagyok és másfél éve élünk együtt! :)

      Törlés
    2. Jaj bocsi,nem láttam hirtelen a formspringet :$ Köszi :)

      Törlés
    3. Semmi gond, itt is örömmel válaszolok! :)

      Törlés
  3. Ezeknek a nagy részét én is szeretném betartani:)

    VálaszTörlés
  4. Egy második tetkó nekem is tervben van. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem is tudtam, hogy neked is van, milyen és mit tervezel?

      Törlés
  5. Na, hát sok sikert! :) Szerintem én is írok majd valami hasonlót, legalább ez ösztönözzön. :D
    Most hogy mondod, rémlik, hogy volt valami tetoválásod. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Én is kinyomtatom majd a konyhai üzenőtáblánkra, így mindig szem előtt lesz! :)
      Bizony, a bal csuklómon! :)

      Törlés
  6. Boldog Új Évet :) Arcápolási termékek közül próbáld majd ki az AA ECO termékeket :) Nekem az Uborkás mattító krém van meg kombinált bőrre.Szuper :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) És a tippet is, utána fogok olvasni! Sajnos nekem is vegyes, zsírosodásra hajlamos a bőröm. :/

      Törlés
  7. Nagyon jók a terveid, sok sikert a betartásukhoz. Ha megtaláltad a módját annak, hogyan tanuld meg könnyebben venni az akadályokat és nem rágódni rajtuk, azt megoszthatnád majd velem, rám férne!:)

    VálaszTörlés
  8. Én nem szoktam fogadalmat tenni, inkább csak átgondolom mit kellene előtérbe helyezni az életemben az újévben. Jó dolgokat írtál össze, a tetoválást kivéve ezekre koncentrálok majd én is. Vagyis megpróbálok :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Rám sem jellemző a fogadalom írás, csak mostanában úgy éreztem, hogy kicsúsznak a dolgok a kezem közül, így jobban odafigyelek magamra! :) Neked is sok sikert kívánok a terveidhez!

      Törlés
  9. Nekem ez a második évem, hogy írok. Őszintén szólva jó érzés volt visszatekintetni, hogy igen- megcsináltam azt a pár dolgot amit felírtam magamnak..sőt tovább is jutottam. Nem csak a bloggal (hol volt az akkor még :) ) hanem a "valódi életemben" is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jóó, örülök neki, hogy teljesültek az újévi kívánságaid, vagy gondolom helyesebben hangzik, hogy megdolgoztál értük! :) Sok sikert az újévben is! :)

      Törlés
  10. Nekem az idei fogadalmam közé tartozik az,hogy kevesebbet költök kozmetikai cuccokra,addig nem veszek másikat míg az aktuális el nem fogy(remélem be is tudom tartani),és a másik nagy célom pedig az évi 100könyv elolvasása,tavaly nem jött össze talán majd idén!:))
    A tetoválás nálam is tervbe van véve,de mindig valami miatt tolódik:S
    Amúgy nagyon tetszik a listád,az első kettőt nekem is megkellene fogadnom,mostanában úgy is annyira bedarált a munka,hogy szó szerint tényleg elrohanok minden más mellett,pedig annyi célom,tervem ötletem van:)
    Hú kicsit belelendültem:)Sok sikert a fogadalmak betartásához!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én erre a hónapra pont azt fogadtam meg, hogy visszafogom magam ruhavásárlás terén és inkább kipróbálok pár új kozmetikumot, mert a mostaniak nem az igaziak. :D
      Köszönöm, neked is sok sikert kívánok hozzájuk! Aztán majd számolj be, ha valami szuper könyvet olvastál! :))

      Törlés
  11. Az 1., 2., 4., 5. nálam is fogadalom lehetne, már csak az a kérdés, mennyire tudom betartani :S

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát az még nálam is kérdéses! :P Mindenesetre, amint komolyabban belevágok lehet, hogy a blogon is teret kap az egészséges táplálkozás, ha már dietetikusnak tanultam! :D

      Törlés