Image Map Facebook Instagram Contact Bloglovin' Ask.fm

2013. február 21.

Halpedikűrön jártam!


Már régóta szerettem volna kipróbálni a halpedikűrt, tegnap pedig egy kuponos akció akció keretén belül sikerült sort kerítenem rá. 

Aki még nem hallott volna a kezelésről, a lényege, hogy a lábunkat egy halacskákkal teli akváriumba kell lógatnunk fél-egy órán keresztül, ezek a piros szívogató márnák (doktorhal néven is emlegetik őket) pedig a szájukkal vákuumot képezve tisztítják meg a bőrt az elhalt hámsejtektől. Nem kell megijedni, fogakkal nem rendelkeznek, így nem okoznak sérülést a bőrön.
A kezelés után számtalan jótékony hatást észlelhetünk:
  • bőrkeményedések vékonyodása, eltűnése, ezzel együtt simább, selymesebb bőr
  • bőrhibák gyorsabb javulása - olyan enzimet (dithranol) termelnek és fecskendeznek a bőrbe, amely gyorsítja és élénkíti az új bőrsejtek képződését
  • ekcémás panaszok enyhülése
  • ráncok mérséklődése
  • izmok ellazulása
  • kellemes frissülés

A halak egyébként állatorvos által bevizsgált élőlények, így betegséget nem terjesztenek. Az akváriumhoz pedig egy tisztító- és fertőtlenítő berendezés tartozik (legalább is, ahol mi voltunk). A kezelést természetesen egy fertőtlenítő lábfürdő előzi meg. Sokan félnek a fertőzés veszélytől, azonban szerintem egy sima manikűr során is fennállhatnak ezek a veszélyek (pl. a manikűr ollót nem fertőtlenítik le stb...).
 
 
Mi egy két személyes akváriumot használtunk, amibe egy-egy székről tudtuk belógatni a lábunkat. Először pár (nagyjából 10) percnek el kell telnie, mire a bőr felpuhul és nekilátnak a lakomának a halacskák. A kezelés egyáltalán nem volt kellemetlen, de először nagyon csiklandozták a lábamat (a nevetés garantált), amihez hozzá kellett szokni, de utána már kellemesen bizsergető érzés volt. Amit utána tapasztaltam, hogy a kevésbé kritikus területeken érezhetően simább lett a bőröm, de a sarki részen található bőrkeményedés is javult valamelyest. A teljes eredmény eléréséhez persze nem elegendő egy alkalom, ez a bőrkeményedés vastagságától függ. Amit viszont megjegyeznék, hogy az akvárium méretéhez képest kevés halacska úszkált a vízben, ezzel persze a hatékonyságuk is csökkent. Ennek ellenére nagyon örülök, hogy kedvezményesen sikerült kipróbálnom ezt a kezelést, mert eléggé meghozta a kedvemet hozzá. :) 
Kuponos áron 1590.- Ft-ért (4000.- Ft helyett) jutottunk hozzá a két 30 perces kezeléshez.

Ti próbáltátok már? Kedvet kaptatok hozzá, vagy nagyon ódzkodtok tőle? :)

44 megjegyzés:

  1. Én is szemeztem ezzel a kuponnal de nekem kicsit furi, a másik meg hogy nagyon csikis vagyok. Még mikor tetováltattam akkor is nevettem, ettől garantáltan a földön fetrengenék :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most gondoltam csak bele, hogy én is a lábfejemre tervezem a következő tetoválást, uhh! :DD Legalább garantált a jókedv! :D

      Törlés
  2. Hű, ezt én is annyiszor nézegettem már... de valahogy nekem olyan bizarr valamiért... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt megértem, először én is ódzkodtam tőle, de aztán ahogy utánaolvastam, megjött a kedvem hozzá! :)

      Törlés
  3. Uh... nekem is az első szó ami eszembe jut róla, hogy olyan bizarr :) biztos nem próbálom ki, nagyon csikis vagyok és az én sarkamhoz jó sok kezelés kéne :)

    Én tuti félnék beletenni a lában, még akkor is ha tudom, hogy nem harapják le :)

    Ezután kapsz még valami "kezelést"? pl hidratálás krémmel?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát az én sarkam is elviselne még pár kezelést. Viszont annyival kényelmesebb, mint otthon reszelgetni, mert azt sokszor ellustálkodom. :)
      Ha Gergő nem lett volna ott, lehet, én sem merem beledugni a lábamat! :DD
      Van ahol jár pluszban a kezelés mellé egy hidratálás, lábfejmasszás, de itt most csak az "áztatás" volt az árban.

      Törlés
  4. Nekem megtetszett, ha lesz rá lehetőségem kipróbálom. Köszi az élménybeszámolót. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy meghoztam a kedvedet hozzá, szerintem neked is tetszeni fog! :)

      Törlés
  5. Te milyen oldalon nézed a kupon akciókat? Az csak Pestre vagy vidékre is koncentrálódik?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos főként Pestre lokalizálódnak ezek az oldalak, de azért vidéki ajánlatokkal is lehet találkozni. Bónusz Brigád, Veddolcsón, Kupon Világ - ezeket szoktam nézni leggyakrabban. :)

      Törlés
  6. Sokszor gondoltam már rá, hogy kipróbálok egy ilyen kezelést, de van egy olyan érzésem, hogy nem bírnám ki a csikizést :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hozzá lehet ám szokni, ha pedig ellazultál, már csak egy kellemes bizsergető érzés marad. :)

      Törlés
  7. Nekem is kissé fura, nem tudok a gondolattal megbarátkozni hogy esznek a halak. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is fura volt, de meggyőzött! Kellemesebb így megszabadulni a makacs bőrkeményedéstől, mint a kíméletlen reszeléssel, ráadásul valóban csak az elhalt hámsejtektől szabadít meg. :)

      Törlés
  8. oo,annyira kipróbálnám! :D na utána is nézek hogy Bp-n kívül máshol is van-e :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem biztos, hogy vidéken is elérhető. Esetleg linkeld majd be, ha találsz, hátha másnak is segítség lenne. :D

      Törlés
  9. győri élményfőrdőben (rába quelle) is van, kíváncsi lennék, egyszer tuti kipróbálom :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi a tippet, remélem, olvassák Győrből! :)

      Törlés
  10. Én kipróbálnám :D Bár tényleg fura/bizarr azért! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A derma roller után már nem rettenek meg semmitől! :D Na jó, azért piócákat sosem lennék képes magamra tetetni! :DD

      Törlés
  11. Uhh, én ezzel Törökországban találkoztam, de mivel enyhén szólva halfóbiám van, tuti nem tudnám rávenni magam :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lehet, hogy ott kezdték el először alkalmazni őket, mert (ahogy olvastam) Törökország édesvizeiben őshonosak. Én még a halakat elviselem, nálam a csúszómászók verik ki a biztosítékot! :D

      Törlés
  12. Akkor láttam élőben ilyet először ,mikor nyáron kirándulni voltunk. Hajtott a kíváncsiság ,hogy kipróbáljam ,de végül nem mertem bevállalni :D Most már bánom egy kicsit ,de majd legközelebb :)
    Köszi az élménybeszámolót! :)

    (www.beautybyjuctus.blogspot.com)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett! Biztos, lesz még rá alkalmad, hogy kipróbáld! :)

      Törlés
  13. Én Malajziában próbáltam ki,ott sokkal több hal van a medencèben.Nagyon hatásos volt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem itthon is biztosan vannak olyan szalonok, ahol több hallal "dolgoznak", talán épp a kupon miatt most kispórolták őket.

      Törlés
  14. Hú, én idegenkedek tőle, de így a leírásod alapján már nem irtózom, de tutira kitépném a lábam minden alkalommal ha hozzáérnek, mert nagyon csikis vagyok :D

    VálaszTörlés
  15. Jajjj én is régóta nézegetem, de annyira félek, hogy végig viháncolnám az egészet :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Legalább garantáltan jókedved lesz a kezelés alatt! Nálam is így volt, felér egy terápiával! :DD

      Törlés
  16. A tesóm már próbálta, szerinte nem volt nagy szám. De én azért kipróbálnám, ráfér a lábamra :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egy alkalom után tényleg ne várjunk csodát és nagyban függ a halak mennyiségétől is az eredmény. Én is szeretnék még többre elmenni! :)

      Törlés
  17. Nekem ettől picit felfordult a gyomrom :) bizarr számomra hogy egy cuki kis halacska leeszi a lábamról az elhalt hámsejteket...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annyira mégsem cukik, ha elhalt hámsejteket esznek! :))

      Törlés
  18. Horgászni szeretek de nincs az az isten hogy hozzányúljak a halhoz. :D Az első kifogott halnál konkrétan sikítófrászt kaptam és elhajítottam a botot. :D Halat sem eszek, szóval nem sok értelme van hogy szeretek horgászni. :D Ja és semmi pénzért nem dugnám a lábam egy hallal teli akváriumba. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én sem mertem horgászáskor megfogni a kifogott halat és az ízét sem szeretem. :) Először egyébként én sem mertem bevállalni ezt a kezelést (mondjuk így voltam a derma rollerrel is), de aztán beadtam a derekamat. Ebben a kezelésben is az tetszik, hogy természetes módon szépülhetünk! :)

      Törlés
  19. jujj de kíváncsi vagyok mennyire lehet csikis :D 4ezerért tuti nem mennék el rá, de így akcióval, ahogy Te is mentél már biztos! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annyiért már én sem, de éljenek a kuponos oldalak, sokféle újdonságot volt alkalmam így kipróbálni! :)

      Törlés
  20. Nagyon kíváncsi vagyok a halpedikűrre, de nem tudom, hogy rá merném-e szánni magam :D Túl élénken él bennem az az emlék, amikor 10 éves koromban ébredés után az a meglepi várt, hogy kedvenc halacskám döglötten lebegett az akváriumomban :( Brrr... azóta valahogy irtózom szegényektől! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Uhh, szegény... Egyébként én sem rajongok a halakért, rettenetesen izgultam, amikor bedugtam a lábamat az akváriumba, de végül jó móka volt és közben szépül az ember! :)

      Törlés
  21. Semmi gondom vele, amúgy sem vagyok az az undorodós fajta...na mind1, ez nem tartozik ide, csak olvastam a kommenteket :-)
    Nagyon kipróbálnám, egy dolog tart vissza..hány fokos a víz :-)? A halacskák gondolom nem 36-38 fokban tobzódnak ami nekem jól esne...vagy igen?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek örülök! :) A vízhőfok sem kell, hogy visszatartson, mert ezek a halacskák kimondottan a meleg (33-36°C-os) vizet kedvelik! :D

      Törlés
    2. Ohhh tényleg?? Köszönöm!!
      Na akkor megnyugodtam..sajnos nem éreztem, hogy ezért odacsörögjek a helyre mint egy őrült, tehát megkíméltél ettől :-)

      Törlés
    3. Ezért vannak a kommentek! :D Számolj be, ha te is ellátogatnál, vagy találsz egy jó helyet. :)

      Törlés