Image Map Facebook Instagram Contact Bloglovin' Ask.fm

2013. március 20.

11 jel, hogy felnőttem

Forrás: INNEN

A Glamour áprilisi számában található 11 jel, hogy felnőttél cikk kapcsán kedvet kaptam, hogy megírjam a saját kis listámat. Mostanában úgyis túl sokszor hagyta el a számat az a mondat, hogy 'Úristen, ezek szerint már felnőttem??'
 
11 pont, ami arra utal, hogy felnőttem. A linkre kattintva már olvashatjátok is. 

1. Amikor már tudod, hogy mit jelentenek azok a fogalmak, mint házgyári mosdó és mélyöblítéses WC! 

2. Amikor rábukkanok egy bio tisztítószerre és hasonló euforikus örömet érzek, mint az új essence szortiment láttán! :)

3. Amikor kiveszem a sütőből az illatozó, friss süteményt és konstatálom, hogy ezúttal nem hagytam ki belőle a sütőport, büszkébb vagyok magamra, mint egy szuperül összeállított outfitem láttán.

Forrás: INNEN






4. Amikor már nem hívom visítva Anyut, hogy mégis mikor van kész egy zsemleszínű rántás???

5. Amikor már ránézésre meg tudom állapítani, hogy megsült-e az a csirkecomb a sütőben és nem szúrkodom öt percenként tűvel.

6. Amikor a barkácsboltban már magabiztosan keresgélek a biztosíték típusok között. (Julcsi remélem, olvasod! :DD)

7. Amikor a random vásárlások mellett elkezdek tudatosan költeni 1-1 drágább darabra, mert úgy gondolom, hogy megtaláltam azt a klasszikus órát, kabátot, táskát... amit még öt év múlva is szívesen fogok viselni!

8. A Cosmo, Joy, Glamour kombó (kivételt képez a kuponos lapszám!) lecserélődött Marie Claire, InStyle és egyéb lakberendezős, "háziasszonyos" lapokra. 

9. Amikor hálát adok, hogy még egyike lehettem annak a generációnak, aki nem okostelefonnal a kezében jön világra.

10. Amikor egy otthoni láblógatós, nasi majszolós napot bármilyen programnál többre értékelek.  

Forrás: INNEN
 
11. Amikor több osztálytársam már férjhez ment és gyereket szült, tőlem pedig azt kérdezgetik, hogy én mikor szándékozok??  ÁÁÁ! 

Remélem, tetszett nektek ez a kis kitekintő, legközelebb az ellen oldalról is szemezgetek, amik arra utalnak, hogy egy részem sosem fog felnőni. :)

Ti éreztetek már hasonlót egy szituációban, hogy bizony felnőttetek?   

A Google Reader és a GFC megszűnése következtében Bloglovin'on tudtok továbbra is követni: http://www.bloglovin.com/blog/3859307/look-fancy  

47 megjegyzés:

  1. Nagyon jó, együttérzek! :D Amúgy nagyon vicces, fogalmam sincs, hogy kell kezelni egy okostelefont. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :) Sajnos én már függő lettem, de annak örülök, hogy csak ennyi idős fejjel "csöppentem" bele. :D

      Törlés
  2. hány éves vagy ha megszabad kérdeznem?

    VálaszTörlés
  3. Bizonybizony, de 8.-nál bólogattam a legjobban. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Úgy érzem, én már kinőttem az így szerezz meg egy pasit, vagy így dobd fel a szexuális életedet szalagcímekből. :)

      Törlés
    2. Evvel én is így vagyok, a Marie Claire az új kedvenc. :)

      Törlés
  4. :) Az én egy részem (vagy talán az egész :D) sem fog felnőni soha! :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vagyunk így egy páran, de valahogy ezt nem bánom! :D

      Törlés
  5. Nagyon jó felnőtté válási jelek! És a biztosíték... Azt nem (sem) lehet elfelejteni. :DDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :) Nekem úgy hiányoznak azok a "gondtalan" évek, sokszor eszembe jutnak mostanában! :D

      Törlés
  6. Jobb lett, mint az újságban :) én 25 vagyok, de a 4-es pont még igaz :D Állandóan körbetelefonálom a szülőket nagyszülőket, a pasim szüleit, nagyszüleit, mert mindig azt hiszem, hogy nem lesz jó valami :) szerencsére mindenki ért valamihez, így ha sütök egyből tudom kit hívjak :D de már szakosítottam is kategóriákba őket. valakit főzelékügyben érdemes hívni, van akit húsok miatt :)

    A 11-es ponton én is kiakadok mindig. Bármit mondasz nem jó :) Én már csak mosolygok, ha jó napom van. Van amikor úgy teszek mintha nem hallanám :)

    3. megnyugodtam, hogy rajtam kívül mással is megesik, hogy az egyik lényeges lépést kihagyom :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De aranyos vagy, ezt nagyon jól esett olvasni. *.* Azért még én is ki szoktam kérni Anyum tanácsát, Apu pedig az otthoni cukrászunk, így sütésügyben őt kell kérdezni. :D

      3. Eddig talán kétszer fordult elő velem, azóta inkább többször is végigmegyek az összetevőlistán, nehogy kimaradjon valami. :)

      Törlés
  7. Nagyon jó :-)
    Nagyjából stimmel (bár én idősebb vagyok), viszont a biztosítéktípusokat nem ismerem - viszont azt szoktam mondani, hogy miért is tartanék pasit, ha nem az ilyenek miatt :-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :)
      Sajnos nekem nem volt épkézláb pasi a közelemben, amikor kiégett a biztosíték (vidéki fősulis éveim alatt), így képzelheted milyen, amikor két lány igyekszik úrrá lenni a helyzeten telefonos segítséggel! :D

      Törlés
  8. :) Ez nagyon aranyos bejegyzés lett! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy örülök, hogy szívesen olvastátok, köszönöm! *.*

      Törlés
  9. Nagyon jó dolgok, az első pontban leírtak nem tudom mit jelentenek, de a többit olvasgatva, már én is egész felnőttnek érzem magam

    VálaszTörlés
  10. nekem is ez a kedvenc cikkem a galamour-ból, nekem a felnőttlétet jelenti: nem egy centis kakaóval eszem a tejbegrízt, amely már nem is a kedvenc ételem; kétségbeejtően leszoktam a rajzfilmekről; és én is sokkal tudatosabb vagyok sok téren: nem utálom magam néhány pluszkiló miatt, és szívesen megveszek egy ruhát drágábban is, ha azt alapdarabnak érzem. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kaja szempontból talán sose fogok felnőni, mert a mai napig nem szeretem a tejbegrízt, sóskát, spenótot, sőt a legtöbb főzeléket sem (na majd az ellen bejegyzésbe ez is felkerül a listára). :DD Rajzfilmek még mindig jöhetnek, épp a napokban néztem újra a Lecsót a párommal! és rájöttem, hogy még mindig imádom őket. Egyébként én is megtanultam magamat jobban elfogadni és nem rágódni a megváltoztathatatlan dolgokon vagy néhány plusz kilón, úgyis minden a kisugárzáson múlik. :)

      Törlés
  11. Biztosítéktípusok...hmm, érdekes. Én egy évvel előtted járok ugyan, de leelőztél ebben a tudásban, annyi szent! :) Nagyon cuki lett a bejegyzés :D
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :) Ez egy vicces történet volt, még a főiskolás éveim alatt, amikor egyik késő délután elment az áram a lakásban (régi panelban égett ki a biztosíték). Másnap persze zh volt és egyik lakónál sem volt otthon tartalék biztosíték a házban, így nem volt választásunk a lakótársammal, irány a Praktiker! :DD Persze az is egy vicces sztori volt, mire a tök sötét lakásban kitekertük a kiégett darabot, hogy tudjuk a típusát. :)
      Puszi!

      Törlés
  12. hmm. érdekes, néhány pontban felnőttem, néhányban nem. jah és, HUSZANHAT éves vagy? :OOOOOOOO soha nem gondoltam volna! azt hittem maximum 23! egyébként úgy érzem én néhány dologban sosem fogok "felnőni", de lehet hogy azokban nem is akarok :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Olyan édesek vagytok, mindig ledöbbentek a koromon! Akkor úgy látszik, még tényleg nem nőttem fel! :)) Sok dologban remélem, én is örökre gyerek maradok, legközelebb készülök ezzel a listával is. :)

      Törlés
  13. Nagyon tetszik a bejegyzésed és nagyon egyet tudok érteni veled :D (bár még csak most leszek 24). Hozzácsapnám, hogy a szórólapok közül én már csak a hipermarketeseket nézem és rendesen zavar a kupi és a minimális kosz. Katasztrófa, mániákus takarító lettem az elmúlt időben...és Marie Claire a legszuperebb, imádom! Mást már nem is veszek, csak néha becsúszik egy-egy életmódmagazin.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Igen, az lemaradt a listáról, de én mindig is tisztaság-, és rendmániás hírében álltam. :))
      Na igen, Spar, Tesco szórólap, ki gondolta volna! :D

      Törlés
  14. Hát ez nagyon feldobta a reggelem! :D:D:D A zsemleszínű rántás nekem is horror volt még az elején (mertugyeazsemlenemegyszínű!:D), Cosmo, Glamou, Joy szintén csak és kizárólag kuponok miatt, helyette Marie Claire, Éva és Nők Lapja Psziché vagy Haszon Nőknek (jaj de öreg vagyok :D). De mind nagyon találó volt. Köszi! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek nagyon örülök, főleg ezen a borongós napon. :)
      Ne is mondd, mindig rettegtem, hogy nem kap-e oda az alja, mehet-e még bele olaj... :D

      Törlés
  15. igaz-igaz,mindegyik pont :) a 8-as pontnál nekem még annyi más,hogy én már lakberendezős KÖNYVEKet is veszek, hiába no, egy újabb szerelem kezdete :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor van egy közös hobbink, odavagyok a lakberendezésért! Szokták is mondogatni, hogy pályát tévesztettem. :DD Milyen könyvek vannak meg neked? :)

      Törlés
  16. Hát én a lassan 19 évemmel még nagyon nem vagyok felnőtt, de legalább a 9. pontot én is elmondhatom magamról :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor még bőven van időd! :D Nálam így visszagondolva pont ilyen 19 éves koromban indult el a folyamat, amikor 200 km-re költöztem a szüleimtől. :)

      Törlés
  17. ez a poszt nagyon jó volt :)

    VálaszTörlés
  18. Haha, olvastam a cikket az újságban,az én fejemben is megfogalmazódott pár saját pont.Mondjuk olyan glamourmagazin-értelemben vett fiatal (partizós, pasizós, határok nélkül költekezős) asszem sosem voltam, de nekem is sok ilyen élmény kapcsolódott a (kétkezi) lakásfelújításhoz, az önálló háztartás kialakításához...a takarítószeres pontot pl. teljesen átérzem :)Plusz: nem eszem mekiben/burgerben, életben maradnak a szobanövényeim (a legtöbb:)), nem vásárolok össze minden hülyeséget még turiban sem, párszáz forintos napokon sem,nem adagolom túl a kávét...:) Más dolgokban viszont mintha most kamaszodnék: én is 26, és most kezdek olyanokon gondolkodni, mint tetoválás, vagy felnyírt haj, most szoktam rá a popzenére...ki érti ezt?!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én sem tartoztam soha a bulizós csajok közé, valahogy sosem hiányzott az életemből. Viszont szintúgy most gondolkodom a következő tetoválásomon (az elsőt 22 éves koromban csináltattam, de azóta sem bántam meg)! :DD

      Törlés
  19. Érdekes bejegyzés, elgondolkodtató!
    Tényleg! Mikor érezzük, hogy felnőttek leszünk?
    Én negyvenen túl, jó néhány általad említett ponton még nem vagyok túl: nem tudom milyen a házgyári mosdó, még soha nem vettem biztosítékot, nem kérdeztem Anyukámat, hogy mi a teendő, ha elakadok a rántáskészítés közben (nem volt telefon)... stb. Ezek szerint még nem vagyok felnőve :))))
    De a 21 éves lányom folyamatosan hívogat, hogy hogyan kell az itthoni omlettet elkészíteni stb.
    Mindjárt olvasom a ,,gyerek maradok" posztodat, szerintem abban sok mindent találok majd magamra vonatkozóan.
    Egy ilyen listát Én is írok! TETSZIK!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hosszasan ki lehetne vesézni a témát, az biztos. Egyszer egy (nálam jóval idősebb) ismerősöm azt mondta nekem, hogy valójában belül sosem változunk, mindig azok a gyerekek maradunk, akik kiskorunkban voltunk. :)
      Örülök, hogy tetszett, várom a Tiédet is! :)

      Törlés