Image Map Facebook Instagram Contact Bloglovin' Ask.fm

2013. március 27.

Citromtorta és a tökéletes piskóta alap elkészítése


Az elmúlt outfit bejegyzésben nagy sikert aratott a citromtorta, így megtudakoltam Aputól a receptjét. Úgyhogy következzen az első gasztro bejegyzés a blogon, ha szeretnétek, a jövőben is lehet hasonló. :)


Hozzávalók a piskóta alaphoz:
 
  • 5 db tojás
  • 15 dkg cukor (10+5 dkg)
  • 15 dkg liszt 

Kétféle piskóta tortalap elkészítését is leírom Nektek, az egyik a hagyományos tortaformás módszer, a másik pedig, amire Apu esküszik.

Hagyományos piskóta alap elkészítése:

Először kezdjük el felverni a tojásfehérjét, ez géppel kb. fél perc alatt meg is van, majd adjunk hozzá 10 dkg cukrot. Kemény habbá verjük őket. 
A tojássárgájához először adjunk hozzá egy teáskanálnyi vizet (így könnyebben felverhető, nem lesz olyan sűrű), majd 5 dkg cukrot és verjük fel. Ha ezzel elkészültünk, a sárgáját adjuk hozzá a fehérjéhez és kézzel (lehetőség szerint egy nagyfejű fakanállal) keverjük össze őket, majd adjuk hozzá a 15 dkg lisztet és ezzel is keverjük össze. 
A kész masszát helyezzük a tortaformába és 160°C-os előmelegített sütőben készre sütjük (nagyjából 20-30 perc). Célszerű a sütőajtót résnyire nyitva hagyni, hogy a keletkező gőz távozni tudjon. Onnan tudhatjuk, hogy már elkészült, ha a tetejét megérintve már nem recseg, hanem "rugózik" a kész piskóta. 
A sütőből kivéve a tetejét szórjuk meg liszttel, majd fordítsuk egy falapra, így szép egyenes marad a teteje, valamint nem engedjük távozni a gőzt, így nem esik össze és nem szárad ki a piskótánk. Hagyjuk kihűlni és csak utána vágjuk három egyenlő részre.

Apuféle piskóta alap elkészítése:

A tortaformában sült piskóta elkészítésénél nagyon jártasnak kell lennünk, hogy egyenletesen dagadjon meg a formánk és ne legyen morzsalékos, hogy utána egyenlő részekre tudjuk szelni. Mi ezért mindig sütőlapon (sütő tepsin) készítjük el. 
A massza elkészítése megegyezik a fent leírtakkal. A kész masszát azonban nem a tortaformába töltjük, hanem nagyjából (bő) 1 cm vastagon, sütőpapíron kikenjük, majd beleemeljük a sütőlapra. (Ha elég alacsony a tepsink széle, akkor természetesen benne is eldolgozhatjuk.) Szintén előmelegített sütőbe berakjuk sülni és nagyjából 10-15 perc alatt el is készül a piskótánk. Ebben az esetben a sütőajtót sem kell nyitva hagyni. 
A sütőből kivéve szintén szórjuk meg a tetejét liszttel, majd fordítsuk vissza a sütőlapra. Hagyjuk kihűlni, majd egy közepes fedő segítségével (amivel kijön két teljes kör a piskótánkból) vágjunk körbe két kört úgy, hogy a maradék két félkört adjon ki és ez lesz a tortánk középső rétege. Így nem látszik, hogy ez két darabból áll. 
Ebben az esetben biztosak lehetünk benne, hogy ez az egy réteg massza szépen, egyenletesen megdagad, így biztos, hogy egyenlő magasságú lapokat készíthetünk a tortánkhoz.    

Természetesen kész piskótalappal is dolgozhatunk, de az mindig sokkal szárazabb és morzsalékosabb (ráadásul furi mellékíze is van), mint a frissen készített, otthoni változat. :)
      

Hozzávalók a krémhez:

  • 18 dkg cukor
  • 1 zacskó vanília puding
  • 3,5 dl tej (vagy víz)
  • 1 db citrom
  • citromsav 
  • 25 dkg vaj (vagy Rama margarin)

A vanília pudingot főzzük fel 3,5 dl tejjel (vagy vízzel), a tűzről levéve keverjünk hozzá 18 dkg cukrot, egy citrom levét és reszelt héját, ízlés szerint citromsavat, majd hagyjuk kihűlni.
  
Eközben habverővel keverjünk simára 25 dkg vajat (vagy Rama margarint), ha szükséges, kicsit langyosítsuk meg, és ehhez keverjük hozzá kis részletekben a kihűlt és simára kevert pudingot.  

Majd következik a torta rétegezése: piskóta + krém, piskóta + krém, piskóta + krém. Az oldalát is körbekenhetjük a krémmel és ízlés szerint díszíthetjük. Mi citromkarikákkal és ibolyával díszítettük, így olyan tavaszváró hangulata lett, de akár cukorkát, mandulát, bármit felhasználhatunk hozzá. 

Nem túl diétás az egyszer tuti, de nagyon fincsi, próbáljátok ki! :)
  
Figyelem, péntek éjfélig még jelentkezhettek a tavaszi nyereményjátékra! A játék feltételeit és a részleteket ITT megtaláljátok!

10 megjegyzés:

  1. Köszi a receptet, örülnèk a hasonló bejegyzèseknek. :)
    Biztos finom volt a torta, kedvet kaptam èn is az elkèszítèséhez.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh, de jóó, nagyon szívesen! *.*
      Isteni fincsi volt, majd írd meg, milyen lett, ha elkészíted. :)

      Törlés
  2. Nagyon köszi a receptet, imádom a citromos sütiket :)

    VálaszTörlés
  3. Húú ez most nagyon jól jött! Már napok óta torta recepteket keresgetek Anyu szülinapjára, de mindig azon gondolkozok, hogy vajon finom-e a piskótája.. Hát ennek biztos az! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha elkészíted, majd számolj be róla, nektek hogy ízlett. Képet is nyugodtan küldhetsz. :D

      Törlés
  4. Nagyon jól néz ki, biztos finom is :-) A piskóták meg eddig még mindig sikerültek nekem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annyira fini volt, hogy egy nap alatt eltüntettük az egészet. :D

      Törlés
  5. cuki, h lediktálta! :D szívesen veszek máskor is mindenféle kaja és nasi receptet, szerintem egy blog életébe ez is belefér! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hjaaj nagyon, ráadásul aztán vagy ötször visszahívtam, hogy ez hogy is volt? :DD
      Ennek örülök, akkor szerintem a közeljövőben számíthattok még hasonlóra. :)

      Törlés