Image Map Facebook Instagram Contact Bloglovin' Ask.fm

2013. március 26.

Elfogyott


Úgy döntöttem, hogy ezentúl én is összegyűjtöm az elhasznált termékeimet és rendszeresen beszámolok róla nektek. Külön-külön talán nem is érnének meg egy bejegyzést, de többen érdeklődtetek, hogy nekem mennyire váltak be a száraz samponok, illetve ez a gyógyfürdő, így most ebben a posztban róluk is beszámolok. 

A véleményemet a tovább gomb után találjátok!

Frottee Száraz sampon (Swiss-O-Par): eddig egyedül őt próbáltam a száraz samponok közül, többször újra is vásároltam. Elég kényes vagyok a hajamra, zsíros hajjal képtelen lennék kilépni az utcára, ezért általában kétnaponta (maximum háromnaponta) rendszeresen megmosom. Sokszor már a második nap befújkálom vele a hajamat, mielőtt kezelhetetlenné válna a helyzet és életmentő tud lenni. A hajam látványosan felfrissül tőle, persze az érzés messze elmarad egy hajmosásétól, de a zsírosságot szépen kezeli. Nekem semmi problémám nem volt vele, sokan az illatára panaszkodnak, szerintem kellemesen citromos. Általában esténként szoktam a hajtövekre fújkodni, így reggelre felszívja a port, nem lesz foltos és a kifésülésével sem kell bíbelődni. Sokan a hintőport vetik be erre a célra, régen én is használtam, de ezzel célirányosabban tudok dolgozni, nem lesz minden olyan, mintha rátüsszentettem volna a hintőporra. Az ára 1000.- Ft körül van, ezért az utódja ezúttal egy olcsóbb Balea száraz sampon lett.

Balea Med sampon: samponokkal általában nagy gondban vagyok, mert elég érzékeny a fejbőröm, a legtöbb terméktől viszket és hajlamos a korpásodásra. Rengeteg sampont kipróbáltam már az évek során az egészen drága kategóriától az olcsóbb drogériás termékekig mindent. Ezt a sampont kifejezetten az érzékeny fejbőr ápolására fejlesztették ki, pH-bőrsemleges, szappan- és alkálimentes, akár a mindennapos hajmosáshoz is alkalmas. B5-Provitamint tartalmaz, ami sima, dús és selymes hajat ígér. Azt kell, mondjam, hogy nálam szuperül teljesített, 5/5-ös termék. Érezhetően alaposan tisztítja a fejbőrt, de egyáltalán nem irritál, száradás után pedig hihetetlenül selymes tapintású lesz a hajam. Balzsam használata azonban szükséges, mert elég nehezen kifésülhetővé teszi a hajat (száraz hajúaknak nem ajánlanám). Az illata megint csak elég szubjektív, én szerettem, számomra olyan "tiszta" illata volt. Az ára szerintem verhetetlen, 350.- Ft körül van a DM-ben. Talán négy flakonnal is elhasználtam belőle és sajnos mivel az én hajam igényli a változatosságot, ezért most egy másik terméket vettem helyette, de úgy érzem, vissza fogok még térni hozzá. :)

Dove Bőrtápláló krémtusfürdő: még karácsony környékén vettem, mert kellett egy kis kényeztetés a téli hideg napokra, az illatába pedig rögtön beleszerettem. Shea vajat és vaníliát tartalmaz, így talán a shea vajtól, de túlságosan is krémes, zsíros az állaga. Amivel nem is lenne baj, mert valóban puhábbnak érzem a használatát követően a bőrömet, de az viszont undi, hogy darabokban lehet csak lemosni a bőrről. Szóval szívfájdalom, mert szuper az illata és valóban hidratált is (ami szerencsés az olyan embereknek, mint én, akik lusták testápolót használni), de gondolkodom rajta, hogy átállok a hagyományos, természetes összetevős szappanos tusolásra.

Oriflame Discover Mexikó testradír: végre elfogyott! Rettenetesen megutáltam a végére, habár az illata kellemesen egzotikus, bőrradírozásra viszont alkalmatlan. Túl híg és csak egészen apró radírozó szemcséket tartalmaz, így akár mindennapi használatra is alkalmas, de inkább, mint egy tusfürdő és nem, mint egy testradír. Én viszont nem ilyen célra vettem, így nálam elbukott. Semmiképpen sem vásárolom újra, jelenleg egy Yves Rocher testradírt használok helyette.

Herbamedicus Gyógyfürdő citromfűvel: már említettem nektek, hogy nálam a kádfürdőzés elengedhetetlen kelléke egy kellemes habfürdő (és fürdősó). Sokadjára vásárolom újra ezt a terméket, nagyon kellemes citromfű illata van, emellett lazító, nyugtató, pihentető hatást biztosítanak a benne található gyógynövényi olajok, melyek a bőrre is kedvező hatásúak. Egy egészen kevés mennyiség is elegendő belőle a fürdővízbe, könnyen felhabzik és egyáltalán nem lesz tőle olajos a víz és a kád pereme, ahogy ezt a fürdőgolyóknál tapasztaltam. Igaz, így nem is hidratálja annyira a bőrt, de relaxációhoz tökéletes. Az összetevői is elég jók, én még eukaliptuszos és rozmaringos illatban láttam, a DM-ben is megvásárolható 700.- Ft körüli áron. Természetesen már beszereztem a következőt belőle.  

Neutrogena Ajakír száraz, kicserepesedett ajkakra SPF20: végre ez is elfogyott! Eleinte egészen kedveltem, de később azt vettem észre, hogy gyakrabban kell utána nyúlnom, mert kiszáradt a szám. Az állaga egyébként kellemes volt, se nem túl puha, se nem túl zsíros, így sokáig elegendő. Amivel viszont az őrületbe kergetett, az az, hogy akárhányszor érte nyúltam, a kupak a kezemben maradt, a stift pedig mélyrepülést vett, mert valahogy nem záródott rá rendesen. Mivel nem egy olcsó termékről van szó (olyan 1000.- Ft körüli az ára), ez a minimum elvárásom lett volna, hogy ne essen szét a kezemben. A Carmex nálam jobban teljesített, lehet, hogy még visszatérek hozzá, de jelenleg várakozik még egy pár ajakápoló, amiket előbb el kéne használni. :)   

Próbáltátok valamelyik terméket a fentiek közül? Ti is csalódtatok esetleg legutóbb valamiben? 

Figyelem, péntek éjfélig még jelentkezhettek a tavaszi nyereményjátékra! A játék feltételeit és a részleteket ITT megtaláljátok!

10 megjegyzés:

  1. Egy ideje már szemezek a száraz samponokkal,elérkezett az idő,hogy ki is próbáljak egyet.Nagyon a Balea felé hajlok,de ha azt nem tudom beszerezni akkor az általad említettet próbálom ki.Valamelyik csak a kezem ügyébe akad:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Balea közül is kétféle van, a Trend It Up-os verzió és a sima, kék flakonos. Én az utóbbit vettem, de a Trend It Up-osat többen dicsérték, árban pedig hasonló a kettő. :)

      Törlés
  2. Lehet, hogy az érzékenységen enyhítene ha ritkábban mosnál hajat. Persze, tudom, hogy ördögi kör, ha ráálltál a 2-3 naponta mosásra már képtelenség kivárni az 5-6-7 napot :S Nekem sikerült átállnom a heti egy mosásra, és nem csak hogy semmi panasza hajamra, fejbőrömre, de még könnyebb is lett az életem, mert borzasztóan gyűlölök szárítani. A száraz samponhoz viszont nagyon megjött a kedvem, mert egy hét után azért mégsem olyan a hajam, mint frissen.
    A Carmex tényleg szuper, főleg a tubusos és bár azt írják rajta, hogy használd, amikor csak szükségesnek érzed, bizony túl lehet vele hidratálni, és akkor ugyanott vagy, mintha be sme kented volna. De a "szájkenők" sajnos függőséget okoznak...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elképzelhető, ezt már mástól is hallottam, de én képtelen lennék akár 5 napig is kibírni hajmosás nélkül. Sokszor azért is mosom meg, mert mondjuk sportolás közben megizzadok, vagy a belvárosi szmogtól szeretnék megszabadulni. A hajszárítás szerencsére nálam nem probléma (uhh, ki sem bírnám ilyen sűrűn), sosem szoktam hajat szárítani, mindig este mosom meg, reggelig pedig megszárad. :D

      Törlés
  3. Szabad ajánlanom vmit? Nálam a Neutrogena meg a Carmex is elbukott. Kidobtam őket, ahogy voltak; egy okból: vazelin van bennük vagy valamiféle paraffin származék, amiről tudjuk h puhít, de nem hidratál, hosszú távon ettől kell többször kenni. Én az Alverdés szőlőzsírt veszem (v nem tudom h hívják)csak 2 illatban van (nem vagyok oda értük), a csomagolás sem nagy szám, de az eredmény... komolyan mondom semmi máshoz nem hasonlítható... és 400Ft.. Nem tudom próbáltad-e már, ha nem, mindenképp adj neki egy esélyt sztem. (:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Naná, örömmel veszem a tippeket és igazad lehet, ezzel a vazelin dologgal. Én persze abban reménykedtem, hogy ennyi pénzért nem a pár száz forintos vazelinnel kenegetem a számat... :/
      Még nem próbáltam ezt az Alverdés változatot, de ennyi pénzért akkor tutira megveszem. :) Egy Lush ajakápolóról hallottam még ódákat zengeni, de annak sajnos elég horror az ára.

      Törlés
  4. Na, ez jó ötlet, nekem is nemrég fogyott el pár dolog és ami nem jött be, az a Kallos sampon, ami viszont nagyon jó, valami Avonos gyógynövényes sampon volt :-) Én 5 naponta mosok hajat, egy nyári szünetben álltam át így, mert akkor úgyse látta senki a hajamat. Néha még így is sűrűnek találom az 5 naponta mosást.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Érdekes, hogy a Kallos pakolást pedig mindenki dicséri. Én még egyiket sem próbáltam eddig. Uhh, nekem még a 3 nap is soknak tűnik, néha elképzelem, mennyi kosz lehet a hajamon, amikor egy fehér pólót leveszek a nap végén és konkrétan szürke a szmogtól. :$

      Törlés
  5. Már régóta fáj a fogam egy ilyen gyógynövényes samponra. Mindig csak kinézem, de sose veszem meg, talán mert mindig féltem, hogy befürdök vele, minden értelemben. :/ Pedig még a csomagolása is tökre tetszik. Fél literes a mennyiség? Olyan kis ducinak tűnt az üveg a boltokban, de lehet ez a megtévesztés, és kisebb...:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Várjál, a jobb szélsőre gondolsz? Ő a gyógyfürdő, a sampon pedig a Balea-s. :D Igen, 500 ml-es, én általában heti egyszer használom, így azért elég sokáig kitart. :) Léteznek ennél olcsóbb változatok is (persze drágábbak is), de ennek az összetevői is barátságosak voltak és az illatát sem tudom megunni, olyan természetes. :)

      Törlés