Image Map Facebook Instagram Contact Bloglovin' Ask.fm

2013. április 26.

Candy Nails


A Glamour-napi szerzemények között szerepelt ez a L'Oréal lakk, többen kértetek róla tesztet, úgyhogy ezzel nyitnám meg a körömlakkok sorát. A korai nyár beköszöntével a kedvem is megjött a körömfestéshez, már fel is sorakoztattam a kipróbálandó lakkokat. :)

 Használt lakkok:

L'Oréal 202 - Marie Antoinette
Essence special effect topper 15 - glitter one me

A színét lehetetlenség visszaadni, kinti fénynél púder rózsaszínbe hajló, míg szobában inkább pinkesebb árnyalatú. Két rétegben láthatjátok a körmeimen, ez mindenképpen szükséges, egy rétegben elég gyatra a fedése, de még a két réteg sem az igazi, mert nem terül egyenletesen. Mivel az állaga nagyon híg, folyós, így könnyen felgyűlik a körömvégeknél, akárhogy is igyekszem vékony rétegben felkenni. A száradása ennek köszönhetően elég lassú, nekem még több, mint két óra elteltével is sikerült meghúzni az egyik körmömet. Ami nagy előnye (de még ez sem kárpótol igazán a rossz terülésért), hogy nem csíkoz. 
Az üvegcse nekem kimondottan tetszik, a régiekhez képest ezen már dombornyomott a L'Oréal szignó. Az ecsettel nagyon könnyen tudtam dolgozni a körömágybőrnél, lapos, széles és lekerekített végű, de gyakran többször kellett mártogatnom, különben túlságosan buckásodott a végeknél. A tartósságáról még nem tudok nyilatkozni, de igyekszem majd frissíteni róla.


A középső és a gyűrűs ujjamat feldobtam az egyik új essence fedőlakkal. Odavagyok ezekért a hologram hatású konfettikért benne, nem tudom nem az ujjaimat nézni, ha rásüt a nap. :)

 
Talán itt a gyűrűsujjamon visszaadja a holo hatást. 

Összességében örülök ennek a L'Oréal lakknak, de a teljes árat (1300.- Ft) valószínűleg nem érte volna meg ez az 5 ml-es kiszerelés. Ráadásul, mivel nagyon híg, már egy használat során jelentős mennyiség fogyott belőle.

Hogy tetszik ez a szín? Nektek van L'Oréal lakkotok? 

32 megjegyzés:

  1. A L'Oréal lakk színe nagyon tetszik, de én már torkig vagyok az olyan lakkokkal, amiket nem lehet normálisan kenni, és millió réteg kell a jó fedéshez. A Glitter One Me-t pedig be kell szereznem, csodaszép :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Abszolút egyetértek, főleg, hogy hajlok az ilyen világosabb színek felé és nem szeretem, ha sok a macera velük. Én még nem nagyon láttam olyan Essence fedőlakkot, aminél ne éreztem volna, hogy ez kell nekem! :D

      Törlés
  2. Nagyon szép színe van, fel is írom magamnak! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik! Azt hiszem, a Rossmann-ban most akciósak a L'Oréal lakkok, vagy érdemes lehet kivárni a Joy-napokat. :)

      Törlés
  3. A színét imádom!! De ahogy írtad hogy lassan szárad (fedés+belenyúlás) hát... ez hatalmas negatív pont! De a színe tényleg gyönyörű. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyetértek, főleg, hogy lehetetlenség két óráig semmit se csinálni a kezeimmel. :) Kérdés, hogy vajon csak ennek a színnek a negatívuma, vagy a többi lakk is hasonló?

      Törlés
  4. Èn már lemondtam a rózsaszín és nude lakkokról, egyszerűen az összes reménytelenül sz***r, marad a körmös. Hosszabb távon kifizetődőbb mint megvenni az ezredik használhatatlan meseszép rózsaszínt. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én pont fordítva voltam, majdnem egy év zselés köröm után kaptam rá a különböző lakkokra. Már nagyon untam, hogy hetekig ugyanazt a manikűrt viseljem. :)

      Törlés
    2. Engem legyőz a lustaságom, és az hanem szép ahogy kifestem magamnak. Nincs régóta körmöm, de még szeretem ha hetekig szép és nem kell molyolnom vele. ;)

      Törlés
    3. Engem legyőz a lustaságom, és az hanem szép ahogy kifestem magamnak. Nincs régóta körmöm, de még szeretem ha hetekig szép és nem kell molyolnom vele. ;)

      Törlés
    4. Megértem, engem az időhiány vitt rá, napi 10 órás munka mellett sem időm, sem energiám nem maradt lakkozni. Engem egyébként ami még zavart, hogy rettentő gyorsan nőtt a körmöm és két hét után már nem bírtam elviselni a lenövést. :$

      Törlés
  5. jajj nagyon aranyos mani lett, szupi kis rózsaszín lakk :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! A színét imádom én is, de azért a minősége hagy némi kívánnivalót. :$

      Törlés
  6. Most sajnálom, hogy a Glamour-napokon nem voltam állhatatosabb (a tömeg és a választékhiány hamar elvette a kedvem), mert ez a körömlakk gyönyörű!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! A Joy-napokon még szerencsével járhatsz, azt hiszem, ott is van L'Oréal kupon. :)

      Törlés
  7. Ez csodaszép lett! :) Hasonló rózsaszínem van, de azt a holo lakkot még be kell szereznem. Imádom ezt a manikűrt! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Kittiie, aranyos vagy! :) Még a cool breeze jött velem haza az új Essence szortimentből, legközelebb őt is kipróbálom. :)

      Törlés
  8. Nagyon szép ennek a lorealnak a szine és a fedőlakk is csodás :) Egyszer majd ki kell probálnom egy loreal lakkot :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy Neked is tetszenek! :) Szerintem csak akciósan érdemes lecsapni rájuk, vagy esetleg egy sötétebb színnel próbálkozni, hátha azoknak jobb a fedése.

      Törlés
  9. Azt hiszem szerelmes lettem.Csodálatos színe van. Tuti megszegem a lakk stoppomat, helye van a gyűjteményemben!:) Nagyon feldobja ez az ezüstös fedőlakk, tökéletes párosítás:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Azért csalóka a színe a képeken, ennél egy kicsit pinkesebb, de akárhogy is állítottam a fényerőt, nem sikerült teljesen visszaadnom.
      Csillámos fedőlakk nélkül mostanában el sem tudok képzelni egy manikűrt. :D

      Törlés
  10. Magában jobban tetszik, valamiért kiskorom óta nem szeretem az ilyen hosszú glitteres lakkokat :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj én nagyon, bármi jöhet, ami glitteres és csillámos. :D

      Törlés
  11. Olyan kedves babás színe van ennek a lakknak! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valójában természetes fénynél valamivel sötétebb a színe, de nagyon szép. :)

      Törlés
  12. Óóó, nagyon jó ez a kis hologrammos díszítés!

    VálaszTörlés
  13. de finom színek !

    VálaszTörlés
  14. Ritkán festem a körmöm ilyen babarózsaszínre ( na jó, soha ) de most megkívántam, nagyon kis csinos lett! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Ennyire egyébként nem babás, kicsit pinkesebb, de sehogy sem sikerült elkapnom. :)

      Törlés
  15. Jajj de szép, nagyon tetszik! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De örülök, köszi! A glitter szerintem sokat dobott rajta, de lehet, hogy csak mániám a csillogós lakk. :D

      Törlés