Image Map Facebook Instagram Contact Bloglovin' Ask.fm

2013. május 4.

CD/DVD tárolás, ahogy én csinálom


A költözés óta a kreatív energiáimat a különféle tárolási rendszerek kötik le (CD, tisztítószerek, hivatalos dokumentumok rendszerezése stb.). Ha összeköltözöl valakivel, általában kompromisszumokkal jár (a szépséges rózsás függönyömnek is búcsút kellett intenem, hüpp-hüpp...), de szerintem az összetartozásunkat is kifejezzük azáltal, hogy beengedjük a párunk személyes dolgait a sajátjaink közé. Ez persze több kérdést is felvetett a rendszerezés során és általában egy harmadik megoldás mellett döntöttünk. A mai bejegyzésben a CD/DVD tárolási módszeremet osztom meg veletek, hátha ötletet tudtok meríteni belőle Ti is. :)


ELŐTTE:

Képzeljetek mellé még egy CD tároló állványt is :)

Gergő ilyen cipzáras tokokban tárolta a több, mint 1000 darab DVD-jét és egy Word fájlban volt feljegyezve, hogy hányas számú tokban melyik filmek találhatóak. Így nagyjából átlátható volt a rendszer, de sem műfaj, sem ABC szerint nem voltak szelektálva.
Nekem CD-kből volt nagyobb mennyiség felhalmozva, amiket egy szokásos álló tárolóban gyűjtöttem. Szintén nem volt a legpraktikusabb, mert lévén, hogy nyitott rendszer, könnyen porosodtak benne a tokok és teljesen random sorrend alakult ki. Mindenképpen egy harmadik megoldást kerestünk, szem előtt tartva, hogy átlátható és helytakarékos legyen. Így esett a választásunk ezekre a papírtokokra és műanyag kosárkákra. 

UTÁNA:


Rattan hatású kosár - Praktiker (1299.- Ft) vagy INNEN

Szükséges eszközök:


Színes papírtok - INNEN (695.- Ft/50 db)
Mintavágó olló - Hobbibolt (1000.- Ft körül)
ABC - matricák - Müller (1000.- Ft körül)
Tetszőleges színű kartonlap (200.- Ft)

Ami a leginkább pepecselős része volt (a DVD szortírozástól eltekintve), kivágni a kétszer 26 darab elválasztó lapot (külön a CD-knek és a DVD-knek). Ehhez én egy tojáshéj színű kartonlapot választottam, majd miután elkészült az ideális prototípus, már csak ezt rajzoltam körbe. Rászámoltam egy pár centiméterrel szélesebb fül részt, ide kerültek fel a betűmatricák, így ezek túllógnak a tokokon és "lapozhatóvá" teszik a rendszert. Hogy még jobban megnehezítsem a saját dolgomat, mintavágó ollóval cuki kis hullám mintát vágtam rájuk. :)


Ami az egyetlen hátránya lehet ennek a tárolási rendszernek, hogy meg kell válnunk a CD/DVD tokjainktól, de az átlátszó fóliának köszönhetően így is látható, hogy mi lapul benne. Egyelőre elég szorosan helyezkednek el benne a tokok, még nem értünk a végére és rendelnünk kellett újabb kosárkát. Imádom, hogy ABC-sorrendben rendszerezhetjük a rengeteg filmet és bármikor könnyedén bővíthető, nem porosodik és lényegesen kevesebb helyet foglal. :)


Szerintem sokkal jobb ránézni, mint a komor fekete cipzáras tárolókra, a kedvem is megjön, hogy válogassak közülük. :)

Nektek, hogy tetszik ez a megoldás? Ti hogyan tároljátok a CD/DVD-iteket?

48 megjegyzés:

  1. Hatalmas ötlet, és nagyon szépen megcsináltad! :) Valami hasonlót kellene nekem is alkotni, nálunk is nagy a káosz :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm BeLLaLa, örülök, hogy tetszik! *.* Elsőre időigényes munka megcsinálni, de a későbbiekben a rendezettség kárpótol érte. :)

      Törlés
  2. Kedvet kaptam, hogy őrült CD írásba kezdjek. :D Nekem igazából minden csak úgy be van dobálva egy fiókba, meg cipzáros tárolóba. De csak amik őrülten fontosak, minden más csak simán a gépen nyomorog. Ezt szívesen megcsinálnám, annyira jó ránézni. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne is mondd, nekem egyszer szinte már megtelt a merevlemez a gépemen, annyi mindent tároltam rajta. :D

      Törlés
  3. jajj úristen ez nagyon jó ötlet, ha lenne is rá türelmem én is megcsinálnám :D.
    Ügyi vagy nagyon!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm PoPPy, örülök, hogy ennyire tetszik! :) A kivagdosás valóban pepecselős, engem viszont szerencsére ezek a tennivalók kapcsolnak ki igazán. :)

      Törlés
  4. Ez hatalmas ötlet, sokkal jobban néznek ki így, mint a fekete tárolóban. Nekünk sajnos {vagy inkább szerencsére :D} nincs itthon ilyen sok DVD/CD, de ha egyszer lesz hozzá elé, tuti megcsinálom én is. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Képzelheted, amikor én is először szembesültem Gergő gyűjteményével?! :DD

      Törlés
  5. Szuper ügyes megoldás, csillagos ötös!!! :)
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
  6. Imádom, nagyon jó ötlet, praktikus és esztétikus *.*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Gergő először kicsit kiakadt a betűmatricák mintáján, aztán kompromisszumot kötöttünk és a háztetőket levágtam róluk. :D

      Törlés
  7. Nagyon kreatív megoldás, jól kitaláltad.És nem utolsó sorban nagyon mutatós is:).Kb nekem is hasonló DVD mennyiségem van mint párodnak, csak nekem rendes dvd tokokba van,és fogalmam sincs,hogy tároljam őket:S Most egymásra vannak pakolva és több oszlopban a fal mentén sorakoztattam fel őket.Nem egy szép látvány:S

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, örülök, hogy Neked is tetszik. :) Egyik barátnőm is nagy DVD gyűjtő, külön erre készített szekrény elemen tárolja őket, én viszont megőrülnék, ha ott port kéne törölnöm. :D Nem gondoltál arra, hogy megválj a tokoktól? Vagy esetleg lehetne IKEA-as (vagy akármilyen) papír dobozokban tárolni őket, akkor nem lennének annyira szem előtt. :)

      Törlés
  8. Nagyon kis aranyos, meg csajos! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Csak ezt a csajos jelzőt ne olvassa a párom, megígértem neki, hogy nem fogom túlságosan "elcsajosítani" a lakást. :DD

      Törlés
    2. :D Az utolsó képen látszik, hogy el van rejtve, úgyhogy szava sem lehet!! :D Az utolsó képen az "ajtónyitó-foggantyú" :P (nem tudom mi a neve)nagyon jól néz ki, stílusos! :)

      Törlés
    3. Igaz! :D Köszi, odavagyok az ilyen különlegesebb kerámia fiókgombokért, pár helyen ilyenekkel váltottuk ki a hagyományos fogantyúkat. :)

      Törlés
  9. Nagyon jó, ezt te találtad ki?:O zseniális!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Nem teljesen, a kiinduló ötletet egy külföldi blogon olvastam, aztán kicsit átalakítottam itthon is beszerezhető kellékekkel: http://iheartorganizing.blogspot.hu/2011/11/reader-space-magical-media-storage.html

      Törlés
  10. De jóó! Nagyon tetszenek az ilyen színes dolgok! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :) Vacilláltunk rajta, hogy egyszínű, vagy színes tokokat rendeljünk-e, végül mivel a kosárka bézs lett, maradtunk a színes tokok mellett. :)

      Törlés
  11. Nagyon jó, képzelem hogy jó kis munka lehetett de nagyon megérte!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És még nem is értünk a válogatás végére, de tényleg megéri! :)

      Törlés
  12. Életem párja ilyen hengeres tartóban tárolja őket. Praktikus, mondhatom :D biztos jót tesz nekik, amikor az egészet ki kell borítani, hogy megtaláljuk, amit keresünk. A gyakrabban hallgatott zenéim nekem is a gépemen vannak, pedig egyszer már megjártam ezzel... külső vinyón volt több gigányi anyagom, és egyszer az egész elszállt, persze nagy részét le tudtam tölteni újra, de van, amit óriási macera volt. Egyszer találjak ki egy hasonlóan kreatív és praktikus dolgot, mint Te, és mindent kiírok :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Uhh, utazáshoz még oké, de egyébként tényleg macerás, főleg, ha a legalsót keresi az ember. :D Igen, ettől én is mindig tartok, ezért elég sűrűn mentegetem a dolgaimat egy külső merevlemezre. :) Akár éppen ezt is megvalósíthatod?! :))

      Törlés
  13. Hát minden elismerésem! Nekem is van jó pár dvd rendes tokban, amiktől hiába eredetiek, szívesen megválnék, mert sok helyet foglal, de a cd tokokat sajnálom:) Na meg persze ott van az a sok írott cucc....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! ♥ A CD tokokat én is jobban sajnáltam (leginkább a számlista miatt), de a nagy részük írott volt, így annyira nem vérzett értük a szívem. :)

      Törlés
  14. Jajj de szép lett! Nagyon ügyes vagy, ezekkel a színekkel annyira vidám lett! Jó lenne ha nekem is lenne ilyen fantáziám, kedvem és időm az ilyesmi dolgokhoz! :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Gabica! :) Azért nem teljesen a saját fejemből pattant ki az ötlet, egy külföldi lakberendezős blogon láttam hasonlót (egy fentebbi kommentben linkeltem). Az időhiány ismerős dolog, mi egy évvel a költözés után jutottunk csak oda, hogy rendszerezzük a DVD-inket. :D

      Törlés
  15. Nagyon tetszik és külön szeretem a képeidet is, ügyes vagy! Az összeköltözés bizony csak ilyen megoldásokkal működik jól, én is megváltam a függönyömtől... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De aranyos vagy, köszönöm szépen! *.* Azt hiszem, nekem a fele dekorációmtól búcsút kell majd vennem, túlságosan is csajosak... :D

      Törlés
  16. Szuper a bejegyzés, nagyon szívesen látnék még Tőled hasonlóakat, annyira kreatív vagy!
    És öröm nézegetni a képeidet. Bár így tudnék fotózni:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága vagy Rami, köszönöm szépen és ígérem, hogy lesznek még hasonló posztok a blogon! :)
      Jaj köszönöm, most tanulgatom a fotózás rejtelmeit. :D

      Törlés
  17. wowow de jóóó ötlet! ügyes vagy!! meg kellene csinálni nekem is..... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Hajrá, hajrá, tényleg nem ördöngösség, nem kell hozzá sok alapanyag, inkább türelemjáték. :D

      Törlés
  18. Nagyon szépséges lett, megérte "bajlódni" vele! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, szerintem sem volt hiábavaló! *.*

      Törlés
  19. Nagyon, nagyon jól néz ki, csak azt sajnálom, hogy állítólag 10 év után eltűnnek az adatok a cd-dvd-ékről :( ezért nem is írok már ki filmeket, se semmit.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Gabriella! Valószínűleg a minőségük romlik, de én eddig csak egy agyonhallgatott CD-vel jártam úgy, hogy újra kellett írnom. Ettől függetlenül ma már én is alig írok ki valamit a rengeteg zenelejátszó alkalmazásnak hála, de a régiektől nem lett volna szívem megválni. :)

      Törlés
  20. Az nem DIY, ha veszel praktikerben egy tárolót... Az meg nem nagy kunszt, hogy egy elválasztó lapot teszel eléjük abc sorrendben. Kicsit komolyabb kivitelezést vártam...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sem a címben, sem pedig a szövegben nem szerepel a DIY kifejezés, a címkézés pedig hadd legyen a saját szabadságom. Az elválasztó lapok elkészítése pedig számomra kimeríti a DIY fogalmát, mivel nem készen vásároltam őket, hanem én adtam nekik egy sablont, amiket órákon át méreteztem, vágtam, és szegélyeztem.
      Sajnálom, ha ennek ellenére csalódást okoztam, de erre szolgál az X gomb! :P

      Törlés
  21. Szia!
    Nagyon tetszik ez a megoldás, főleg mivel párommal mi is elég nagy gyűjteménnyel rendelkezünk ;)
    Viszont van egy problémám: vannak olyan DVD-ink (nem is elenyésző számban) amiken 3-4 film is szerepel - még stílusukban sem azonosak.. Esetleg tudnál valami ötletet adni ehhez? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, örülök, hogy tetszik! :)
      Huhh, ez a probléma nálunk is felmerült, de mivel nem volt olyan sok vegyes DVD-nk, mi csak egy sima csúsztatós tartóba tettük őket. Esetleg lehetne úgy, hogy amelyik a kedvenc filmetek a DVD-ről, ahhoz a betűhöz teszitek, mellette pedig írtok egy akár Word fájlt, hogy pl. az "A" betűnél még melyik filmeket kell keresnetek. Tudom, hogy ez így nagyobb munka, de sajnos jobb ötlet most nekem sem jutott eszembe. :/

      Törlés