Image Map Facebook Instagram Contact Bloglovin' Ask.fm

2013. május 10.

Moyra Pastel shades és az új Lovely lakk


A mai posztban egy Moyra és az egyik új csillámos Lovely lakkot mutatom be Nektek. Az egyikkel abszolút pozitívak a tapasztalataim, a másik viszont nagy csalódás volt számomra. Hogy melyik lakkal voltam elégedett és melyikkel nem, olvassátok el a teljes bejegyzést. :)

Használt lakkok:

Moyra Pastel shades 608 - mályvacukor :)
Lovely Classic körömlakk

A Lovely lakkot az IKEA dekorációs posztban már láthattátok, a Moyra lakkal pedig egy kedves Olvasóm, blogger társam Zitu lepett meg, több más ajándékkal egyetemben (erről majd egy külön posztban), ezúton is nagyon szépen köszönöm neki! *.*
A két lakkot egymás mellé téve olyan harmonikus látványt nyújtottak, hogy rögtön ki kellett próbálnom őket. A Moyra lakknak sajnos fantázianeve nincsen csak száma, de nevezzük el marshmallow-nak, olyan szépséges mályva árnyalata van. Az ecsetéért és az állagáért nem voltam odáig, mert a hosszúkás és keskeny ecsetfejjel nehezen tudtam a körömágybőrnél szépen felvinni a lakkot. Az állaga pedig túlságosan híg, folyós, így egy óvatlan pillanatban sikerült lecsöppentenem az asztalra a szárán visszafolydogáló lakkot. Ami viszont abszolút kárpótol mindezekért az a fedése, ugyanis egy rétegben már tökéletesen fed!, illetve a száradása, mert extra gyorsan kopogósra szárad. Emellett tartósságot is ígér a lakk, ezt még nem tudom megerősíteni, de bizakodó vagyok. :) Úgy érzem, ezentúl alaposabban is szétnézek majd a Moyra lakkok állványa táján.
Ezek után gondolom, Ti is rájöttetek, hogy a Lovely lakkal már korántsem voltam ilyen elégedett. Az üvegben egy sűrű, rózsaszínes hatszögletű glitterekben úszó lakkot látunk, felkenve viszont már korántsem ilyen csillámos a helyzet. Úgy kell játszani vele, hogy nagyjából egyenletesen kerüljön minden körmünkre a glitterekből, így viszont már túl sűrű réteget képez a körmünkön, ami aztán az örökkévalóságig szárad. Nekem olyan furán ragasztószerű az állaga, nyúlik és csomósodik. A legtöbb fényviszonynál pedig szimplán ezüstös a fénye, nem irizálnak olyan szépen rajta a csillámok. A felső képen sikerült elcsípnem egy kis fényjátékot, de szinte lehetetlenség előcsalogatni belőle.  



Ti szeretitek a Moyra lakkokat? Próbáltátok már a Lovely új lakkjait? 

30 megjegyzés:

  1. A Moyra lakknak tényleg gyönyörű a színe *.* hmm, nyami!
    A Lovely lakkot pedig nagyon sajnálom, én is azt hittm, tömény csillám lesz az egész. Nekem van egy Moulin Rouge TE Lovely glitteres fedőlakkom és az is hasonló, alig jön ki valamennyi csillám belőle, viszont még órák alatt sem szárad meg.. :( bár már gondoltam rá, hogy megpróbálom szivaccsal felvinni, hátha akkor csillámból több kerül fel, míg az átlátszó lakkból kevesebb :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos a Lovely nagy csalódás, így egy kicsit elment a kedvem a többi újdonságuktól is, habár volt, amikről jókat olvastam. A Moulin Rouge lakkokat nem próbáltam, de sokat szemeztem velük, sajnos ebben az esetben akkor igaz, hogy olcsó húsnak híg a leve. :/

      Törlés
  2. Hűű, a moyrának milyen szép színe van!! :)
    Én is néztem ezeket a csillámos Lovely lakkokat, de akkor még jó, hogy nem vettem :/ A baltic sand nevűekre pályázom, de úgy le volt fosztva sok helyen az állvány már csak ilyen csillámosak, meg sima egyszínűek voltak :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azokra már én is nagyon kíváncsi vagyok (lényegesen barátságosabb az áruk, mint az OPI-nak :D), remélem, velük nagyobb szerencsém lesz. :)

      Törlés
  3. Nem vagyok pasztelles, de ez a Moyra elég jóféle :P

    VálaszTörlés
  4. Ez a Moyra lakk nagyon szép, nekem is megvan. Lovely lakkokkal még nem találkoztam, kitartóan keresem az üzletek polcain, de nálunk még nem rakták ki őket :-(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh, nálunk Rossmann-ban már két hete kint vannak. :/

      Törlés
  5. Pedig olyan szépen néz ki a két lakk együtt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kár érte, de majd kipróbálom az egyik kedvenc Essence fedőlakkommal is. :)

      Törlés
  6. Hát én egy pontosan ugyanilyen manikűrt csináltam. :D :D :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :DD Neked milyenek a tapasztalataid a Lovely lakkal?

      Törlés
  7. Egy kis tipp a rendetlenkedő csillámokhoz:
    http://www.youtube.com/watch?v=2_uNNVx4x6g

    És ha ez se válik be...
    Én pl. nem vagyok hajlandó lemondani róluk még akkor sem ha ilyen nehezen kezelhetőek, ezért úgy szoktam, hogy egy pici ecsettel leszedem a glittereket a körömlakk ecsetéről és tulajdonképpen "egyesével" rakosgatom fel őket. Nem olyan hosszú a folyamat, mint amilyennek tűnik, de legalábbis annyira biztosan nem, mint kivárni amíg a vastag réteg megszárad! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi a videót, habár a Lovely sajnos még fele ennyi csillámot sem vesz fel, hogy ilyen laposan ráütögethessem a körmeimre. :(
      Nem rossz ötlet ez sem, köszi a tippet, de azért bosszantó és sajnos az irizálása sem az igazi. :/

      Törlés
  8. óóóó nem igazság, hogy nálunk még nincsenek kint az új Lovely lakkok!!! A Moyra lakkokat tini korom óta imádom :D legszívesebben az összes színt megvenném a márkától :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem ezt a Lovely lakkot inkább kerüld el, de azért a többi típusról olvastam jókat is. :) A Moyra lakkoknál ezentúl biztos, hogy én is jobban szétnézek, szerinted hol érdemes beszerezni őket?

      Törlés
  9. a szöveg elolvasását későbbre hagyom, most csak a képeket kukkoltam meg, de azonnal el kell mondanom, h olyan gyönyörű ez a moyra lakk és anynira illik hozzád! persze a kész manikűr is nagyon szép és guszta lett! az első, amit nekem is meg kell szereznem, még egyetlen márkatársánál se éreztem ilyet. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Dyna, drága vagy, hogy így gondolod. *.*

      Törlés
  10. Hmm anno próbáltam pár Moyra lakkot, de túl híg és gyorsan lepattogtak, azóta nincs kedvem próbálni :/ Sajnos tegnap vettem meg ugyanezt a Lovely lakkot egy zöld mellé, mert tetszik az új dizájn de még nem volt alkalmam kipróbálni. Nem örülök.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Először én is féltem látva, hogy mennyire folyós, de ennek ellenére meglepően jó a fedőképessége és a száradása is, a tartósságát még nem tudtam tesztelni. Próbáltad azóta őket? Nálad is ilyen pocsékul teljesített?

      Törlés
  11. Azért cukik így együtt :)

    VálaszTörlés
  12. az a Lovely lakk valami eszméletlen jó! *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, odavagyok ezért a mályva árnyalatért! :)

      Törlés
  13. hm.. a csillám :P (biztos nem lesz élvezet majd leszedni ) :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Miután befotóztam és megírtam a posztot, le is mostam a csillámokat róla és mivel még akkor sem volt csont száraz, így nem volt vele gond. :DD

      Törlés
  14. Jól mutat együtt ez a két lakk!:) Egyre kíváncsibb vagyok a Lovely lakkokra, ma megint betérek a Rossmannba hátha lesz már itt is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Zitu és a Moyra lakkot is! *.* Igyekszem túllépni ezen a Lovely csalódáson, mert a baltic sand lakkjaikra nagyon kíváncsi vagyok. :)

      Törlés
  15. ez a moyra lakk nekem is megvan, imádom, szeretem, de ezzel a fedőlakkal hogy milyen jól mutat, nem semmi :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :) Habár ennek ellenére sem ajánlom ezt a fedőlakkot, egyszerűen borzalmas... ://

      Törlés