2013. június 28.

OUTFIT: Monokróm cat


Szerdán szerencsésen megérkeztünk Bükfürdőre, kipakoltunk és birtokba vettük a szállásunkat (éljen, a wi-fi is hajlandó az együttműködésre). :) Tegnap Fertődre látogattunk el az Esterházy-kastélyba, a képeket is a kastély udvarában lőttük. Verőfényes napsütéses időnk volt, de igazság szerint, hol megsültem a pólóban, hol pedig a kardigán és a dzseki is kevésnek bizonyult, olyan viharos szél fújt.  

Teljes outfit a link után!



Audrey Hepburn cicás felső - Tally Weijl
Boleró - Turkáló
Fekete sort - Marks & Spencer (Turkáló)
Fekete leggings - New Yorker
Vászoncipő - Blaha kínai (tavalyi)
Táska - F&F
Statement nyaklánc - Claire's
Napszemüveg - C&A 

Ilyenkor nyaralás során szeretek több basic ruhát bepakolni, amik kényelmesek és jól variálhatóak egymással, illetve egy-egy különlegesebb ékszerrel máris feldobhatjuk a megjelenésünket. Ezúttal a réteges öltözködés (pakolás) volt a fő szempontom, mivel 10 és 40 fok között gyakorlatilag bármire számítanunk kell. 
Ezért is került a sortom alá egy leggings, mert reggel még 12! fokban indultunk el a szállásról, délután pedig már folyt rólunk a víz. Hosszabb kirándulások során nálam csakis kényelmes cipő jöhet szóba, így esett a választásom a tavalyi kedvenc fehér vászoncipőmre. 


A hajamat hajfánkkal készítettem el, de a szél egy kicsit közbeszólt. :)


A kastély megtekintését egyébként csak ajánlani tudom Nektek, ha errefelé jártok, sok érdekes dolgot tanultam. Például tudtátok, hogy az ide látogató kisasszonyok egy legyezőt kaptak, amelyen egy térkép volt látható, hogy a hatalmas udvarban és kastélyban ne tévedjenek el? :D
A kastélyban is sok fotót készítettem, ha szeretnétek, felteszem őket a blogra. 

Hogy tetszett nektek ez a monokróm összeállítás? Ti jártatok már Fertődön?

30 megjegyzés:

  1. A harmadik kép szuperjó, nagyon tetszik, laza és stílusos! :)

    http://b-look.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, nekem is a kedvenc képem lett a sorozatból, köszönet érte a fotósnak, hogy ilyen jól elkapta a pillanatot. :D

      Törlés
  2. Csini szett! :) Én szívesen megnézném a kastélyos képeket is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Jaj, ennek nagyon örülök, akkor majd felteszem őket is. :)

      Törlés
  3. Mijaúúúú, az egész outfit "egyben van", ahogy kell :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon-nagyon szépen köszönöm, örülök, hogy tetszett, én imádtam, az egyik kedvenc outfitem lesz szerintem. :D

      Törlés
  4. Huuu de jó, én is imádom a Lagerfeld-esem fekete szoknyával. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Szerettem volna lecsapni a Lagerfeld-esre is, de sajnos már nem találtam belőle. :/ Fekete szoknyával is szuper, azt is csomagoltam mellé. :)

      Törlés
  5. Nagyon csinos voltál. :)
    Minden klappol. :)
    Engem is érdekelnének képek a kastélyról. :)
    Jó pihenést. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Többen kértétek, most már biztosan teszek fel a kastélyról is képeket, főleg benti fotókat lőttem a termekről. :)
      Köszönjük szépen! :)

      Törlés
  6. Nagyon tetszik ez a szett, egyszerre sportos és elegáns :) A pólód pedig nagyon cuki :D
    Én sajnos még nem jártam Fertődön, kíváncsi lennék a kastélyos képekre is! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, imádom a csinos, mégis kényelmes szetteket, talán ez jellemzi leginkább a ruhatáramat is. *.*
      Mindenképpen készülök akkor egy fertődi képes beszámolóval. :)

      Törlés
  7. A kastélyban már Én is jártam, lenyűgöző kívül-belül! A monokróm cicás, fekete-fehér outfitted remekül mutat a világos színű udvaron, a fehér kavics, az épület fala és a zöld ablakzsaluk között.
    A laza városnéző szettedhez ideális környezetet találtál.
    Megjegyzem, a fotós is érti a dolgát, mert egész jó mozzanatokat örökít meg. Feltételezem, hogy imád Téged fotózni (gondolom a barátod) :)))
    Érezzétek jól magatokat és pihenjetek sokat!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szép, pár éve még eléggé le volt pusztulva, de folyamatosan újítják.
      Köszönöm szépen, nekem is annyira megtetszett ez a letisztult háttér a világos színeivel, szeretem, ha összhangban van a kettő. :)
      Igen, a képek Gergő munkáját dicsérik, egyre ügyesebb, már ő adja az instrukciókat. :DD
      Köszönjük szépen! :*

      Törlés
  8. De csinos vagy! :) Imádom a fehér-fekete párosítást.
    Egy ilyen cipőt nekem is vennem kell... Meg egy feketét. :) A pink és a lila nem volt túl jó választás, nagyon meghatározóak...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, én is odavagyok az ilyen letisztult színekért. :)
      Én is vacilláltam anno a színeseken (olyan gyönyörűséges barack színűt láttam...), de végül meggyőztem magam, hogy a fehéret jobban ki tudom majd használni. :D

      Törlés
  9. Nagyon tetszik ez az összeállítás, főleg a cicás póló! És igen, engem érdekelnének képek a kastélyról is, legutóbb pici általános iskolásként jártam itt, gyakorlatilag alig emlékszem belőle bármire.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A póló nálam is kedvenc lett! ♥ Az elmúlt években szinte a teljes kastélyt felújították, igyekszem akkor mielőbb átválogatni és feltölteni a képeket! :)

      Törlés
  10. csini, laza, csajos, kell még több? :D

    http://fashion-beauty-nails.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem sem, örülök, hogy Neked is tetszett! :D

      Törlés
  11. Nagyon csini vagy, tök jól áll ez a laza stílus is! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Zitu! Ez a laza stílus talán még jobban jellemzi a ruhatáramat, imádom a kényelmes és egyben csinos ruhákat. :)

      Törlés
  12. aranyos a felső, nagyon jók lettek a képek:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, örülök, hogy tetszett! :)

      Törlés
  13. Nagyon csini voltál, különösen a pólód tetszik! :))

    VálaszTörlés
  14. látom, szereted a cicás dolgokat. a kökis h&m-ben van egy fehér lapostalpú, loaferszerűség, aminek az elején cicusarc van :3 kék szem, rózsaszín nózika. ha szembe állsz a pénztárral, jobb kéz felé a cipős falon, a legalsó sorban, de majdnem leghátul vannak :3 (tegnap rendezgettem :D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, nagyon aranyos vagy, köszi a tippet! :) Szerintem találkoztam is már azzal a balerinaszerűséggel egy blogon, tényleg nagyon cukiii! Sajnos a Köki nekem eléggé kiesik, de mindenképpen megnézem majd máshol is, nagyon köszi! *.*

      Törlés