Image Map Facebook Instagram Contact Bloglovin' Ask.fm

2013. december 18.

Models Own Velvet Goth - Absinthe


Idejét sem tudom, mikor szerepelt utoljára körmös poszt a blogon, mert valahányszor nekiindultam egy különlegesebb lakk fotózásának, a színhelyességgel sosem voltam kibékülve, így mentek a fotók a süllyesztőbe. :( Az eredmény most sem lett teljesen valósághű, de annyian írtátok, hogy szívesen látnátok több lakkos posztot a blogon, hogy ezúttal szemet hunytam felette. :)


Először is a színe ennél valamivel zöldesebb, olyan igazi méregzöld (nem ennyire kékes), sok apró és jó néhány nagyobbacska hatszögletű glitterrel teleszórva. Az apró csillámok kékes-zöldes fényben játszanak, míg a hatszögletűek egészen élénk zöldek. Az egyetlen problémám talán az ecsetmegoldás, túlságosan is bumszli és 'tömött', a körömágybőrnél ügyeskedni kellett a felvitellel. Ellenben megfelelő mennyiségű lakkot vesz fel, nem kell többször mártogatni és sok, csillámos lakkal ellentétben nem gyűlik fel a körömvégeken! :) A tökéletes fedéshez két réteg mindenképp szükséges, de amint az első réteget felkentem, már mehettem is rá a másodikkal, tényleg pikk-pakk megszáradt, ez nálam hatalmas plusz pont! Ami meglepő, hogy teljesen matt a finise, ezáltal egy kicsit a homok lakkokra hajaz, de a tapintása kevésbé érdes, egy fedőlakkal pedig bármikor orvosolható ez a probléma.
Imádom ezt a színt, igyekeztem a képeken elkapni, hogy milyen csodálatosan csillog, számomra igazi karácsonyi zöld lakk lett. :)


A bársony kupak igazi különlegesség, habár a finis abszolút nem 'szőrös' hatású. 


Próbáltátok már a Models Own lakkokat? Nektek melyik a kedvenc karácsonyi lakkotok?

30 megjegyzés:

  1. Gyönyörű ez a lakk, és jók lettek a képek, ismét. Nekem kedvenc karácsonyi lakkom nincs, mert nem tudok dönteni... Annyi szépség van már a birtokomban, hogy nehéz a választás, de a szüleim karácsonyfájának színe miatt valamilyen rózsaszínes vagy rózsaarany színű manikűrt tervezek idénre :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Hihi, tipikus probléma a lakkmániásoknál! :DD Oh, a színek alapján igazán harmonikus és hangulatos lesz a díszítés szüleidnél! *.*

      Törlés
  2. Azt hiszem, erre mondják, hogy tömör gyönyör :]

    VálaszTörlés
  3. Uuuhhh de gyönyörű!!! Legközelebb tuti erre csapok le a Nailland-nél, most 3 Golden Rose lakk lett a választottam, következő körben mindenképp ez lesz az első . :DDD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj, nagyon örülök, hogy tetszik! Legközelebb kipróbálom egy fényes fedőlakkal is, talán úgy még káprázatosabb lenne. A Golden Rose lakkok is jó választás, főleg a csillámos csodáik! *.* Melyikeket választottad? :)

      Törlés
  4. Hú, ez csodaszép! És nagyon jól mutat az arany díszekkel :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Fru! Már csak egy szépséges zöld (vagy bordó, vagy kék...) ruha hiányzik mellé karácsonyra! :DD

      Törlés
  5. nagyon karácsonyos! ^^
    a models own az egyetlen márka, amitől még nem vettem semmit sem a naillandnél, pedig ezek a plüss kupakosok érdekeltek (de aztán ott mindig 5 másik jobban tetszőt találok). és engem "zavar" is ez a kupakos átverés, hiába tudom, h nem plüssös lakk ez, mégis minden rápillantáskor arra asszociálok.

    épp extra minik és megint lemezesen töredezők a körmeim, asszem most egy jóféle körömerősítő lesz a kedvenc karácsonyi pingálásom. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Eddig azt hittem, csak egy arany, vagy ezüst lakknak lehet karácsonyi hangulata, de tévednem kellett! *.*
      Az a poén, hogy én a honlapjukon néztem ki, élőben nem is láttam, mert hetekig készlethiányos volt, majd amikor kapni lehetett, Gergő lepett meg vele. Na én akkor eszméltem rá, hogy ennek ilyen különleges a kupakja! :O A neten nézegetve fel sem tűnt, annyira elvakított a színe! :DD

      Törlés
  6. Válaszok
    1. Imádom! ♥ Fényes fedőlakkal talán még inkább dög lenne! :))

      Törlés
  7. Húúha gyönyörű ez a lakk én azt hittem sand lakk :) Melyik a kedvenc karácsonyi lakkom, a Lovely dust új lakkjai, a NYC új fedőlakkok, és a miss sport oh my ghem kiadásai. Nincs ilyen lakkom még, de semmi sem lehetetlen! További szép estét neked!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ránézésre tényleg olyan, csak tapintásra más. :) Oh, látom, akkor nálad is a csillámos lakkok vezetik a karácsonyi lakk listát (habár azt hiszem, nálam télen-nyáron)! :D Köszönöm, neked is! :*

      Törlés
  8. Nagyon szép :) Legközelebb én is veszek egy velvet goth lakkot, mert valahogy elmaradt :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Ez a baj ezekkel a lakkos posztokkal, könnyű szerelembe esni! *.*

      Törlés
  9. Wow-wow, csodaszép!!!! :))))))))))) Nekem a lila tesókája van meg - no persze, mi más: lila :D Igen gyorsan felkentem miután hazajött velem :)
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aww, azóta állandóan a kis csillámokat lesem a körmeimen gépelés közben! :))) Totálisan meghozta a karácsonyi hangulatot. ^.^ Én még a kék felé kacsintgatok, mióta Carmenesque-nél láttam a posztot róla! :O

      Törlés
  10. Nagyon szép ez a lakk és szuperek lettek a képek :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, sajnos csak lámpafénynél tudtam fotózni, de nagyon örülök, hogy tetszettek! :)

      Törlés
  11. Nem tudom eldönteni hogy tetszenek e ezek a lakkok vagy sem. Mert képeken bejön de élőben nem igazán, úgyhogy csak egy pasztell rózsaszínt vettem meg:D Szépek a fotók *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :) Én is swatch-okat nézegetve szerettem bele ebbe az árnyalatba, pedig általában távol állnak tőlem az erős színek (inkább pasztelles vagyok én is :D), de ilyenkor télen valahogy vonzódom hozzájuk. *.*

      Törlés
  12. Gyönyörű képeket készítettél. :) Nagyon szép ez a lakk :)

    VálaszTörlés
  13. Nagyon szép ez a lakk, nem szeretem a zöld színt, de ezt magamon is el tudnám képzelni! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Valahogy én is így voltam vele, de ez tényleg csodás, köszönöm! :*

      Törlés
  14. Ahh ez gyönyörű :) Az ilyen sötétzöld lakkoknál mindig az volt a bajom, hogy csak az üvegében látszik zöldnek, felkenve inkább fekete... de ez felkenve is csodaszép!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh, köszönöm szépen! :) Na igen, akárcsak a sötétkék lakkok, felkenve azok is sokszor feketések, de ez valóban olyan, mint az üvegben (még világosabb is egy kicsit, mint a képeken).

      Törlés