Image Map Facebook Instagram Contact Bloglovin' Ask.fm

2014. január 11.

Hangulatjeleket a naptárunkba is!


Remélem, még nem késtem el nagyon ezzel a bejegyzéssel, de ha már meg is vettétek az idei naptáratokat, nem késő még most sem hangulatjelekkel átláthatóbbá és vidámabbá varázsolni. :)


Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én különösen nagy gondot fordítok az éves naptárunk kiválasztására. Zsebnaptárat már évek óta nem használok, ellenben falinaptár nélkül élni sem tudnék! Mindent ebbe jegyzünk fel, számomra nagyon praktikus, hogy így egy teljes hónapot átlátok, jobban tudok előre tervezni, látom a hosszú hétvégéket az adott hónapban stb. :)
Általában sokáig szoktam keresgélni a nekem szimpatikus naptárakat, nem szeretem a sablonos ország/város/borvidékek kínálatot. A Tesco-ban járva azonban első látásra tudtam, hogy megtaláltam a tökéleteset, ennek jegyében az idei évünk a 'szeretetről' fog szólni, ugyanis minden hónaphoz egy szívecske motívumos kép tartozik. Ami pedig külön öröm volt a számomra, az a naptárhoz mellékelt kis hangulatjel matricák. Haláli ötletesek komolyan, a kedvenceim az orvos és a fogorvos jelzésűek, pirossal és bordóval persze, mi mással? :D
Jelölő matricákat már a tavalyi év során is használtam, a kis színes pöttyöseket (Müllerből), amiket a fenti képen is láthattok.


Szívecskés falinaptár - Tesco (1990.- Ft)

Szerintem irtó praktikusak ezek a matricák, olyan élvezettel ragasztgattam őket, mint egy kisgyerek. :) Figyelemfelkeltően jelölhetőek vele a szülinapok, edzések, nyaralások stb., csak hogy a kellemesebb részét említsem. 
Ha hasonlót keresnétek, naptár matrica néven magyarul is rákereshettek, vagy akár eBay-en memoticons/emoticons stickers címszó alatt.







Hogy tetszenek Nektek ezek a cuki hangulatjelek? Ti használtatok már hasonlóakat?

27 megjegyzés:

  1. Még mindig nem találtam meg a tökéletes naptárat a falra, sajnos időm meg nem volt tescoba menni! :| Ezek a matricák meg irtó ötletesek :D Imádtam ezt a bejegyzést! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon sajnálom, hogy még nem sikerült eljutnod, de remélem, hamarosan lesz rá alkalmad, talán már akciósak a naptárak is! :) Ennek nagyon örülök, köszönöm! ^.^

      Törlés
  2. Ez nagyon aranyos és ötletes. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, imádom én is az ilyen ötletes dolgokat! ♥

      Törlés
  3. De cuki a naptár meg a matricák is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy neked is tetszenek, és olyan jól kihasználhatóak! :)

      Törlés
  4. Mi az Aldiban vettünk naptárt, ahhoz is adtak ugyanilyen matricákat :) már tavaly is ilyet vettünk, imádtam ragasztgatni a képeket, de én nemcsak a naptárba, hanem pl. a laptopomra is ragasztottam pár smiley-t és szívecskét :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi a tippet Szilvi, egyébként ki gondolná, hogy pont egy Tesco-ban, vagy egy Aldi-ban bukkan rá az ember ilyen kincsekre, amikor papírboltokban sem jártam szerencsével?! :O Multifunkciós matricák, az már egyszer biztos. :D

      Törlés
  5. Ez nagyon ötletes. Én több naptárat is vezetek. :D Szükségem van arra, hogy átlássam az egész hónapot, de az is kell, hogy egy napot ki tudjak részletezni, mert vannak olyan napok, amit ha nem tervezek meg előre, annyi felé szaladgálok, hogy tuti kimarad valami.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hihi, ezt meg tudom érteni, a rohangálós napi programjaimat én a kis filofax-omban szoktam összeírni, imádom, ha ki lehet húzkodni őket. :)

      Törlés
  6. Nagyon szép ez a naptár (most már tényleg be kell valljam, olyan szívesen laknék nálatok :DD), és az ötlet is nagyon tetszik, úgyhogy körbe is nézek e-bayen! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh, köszönöm szépen, tündér vagy Dii, ez igazán hízelgő, ha legalább egy vendégszobánk lenne, de elég picurka a lakás. :DD Örülök, hogy tudtam egy tippet adni a posztommal. :*

      Törlés
  7. Most bántam meg, hogy visszatettem ezt a naptárat!:( A lelkivilágom épp nem kívánta a szívecskés dolgokat akkor, most meg itt morgok, hogy nem hoztam el. Ahh ezt a pechet, azóta meg már vettem egyet, no mindegy!:)) De ebayen azért nézelődőm, nagyon cukik ezek a matricák. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh, jajj, nagyon sajnálom, én is már hányszor jártam így?! :/ Viszont szerintem, ha valami nem első látásra szerelem, kár bánkódni érte. Milyet vettél végül? :) Ezeken a cicás matricákon én is erősen gondolkodom! ^.^

      Törlés
  8. Már meg is rendeltem ebayról pár matricát, meg egy extra cuki cicás nyomda szettet ^^ köszi az inspirációt! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon-nagyon örülök, hogy ötletet tudtál meríteni a posztomból, és köszönöm, hogy megosztottad velem. :) Ez a cicás nyomdaszett most felkeltette az érdeklődésemet, be tudnád esetleg linkelni nekem? *.*

      Törlés
  9. édesek a matricák:) Nekem filofaxom van, számomra ez a legkezelhetőbb. Ebbe viszont gyorsabban felírok mindent, mint hogy ragasszak. Meg ezek a matricák akkor mutatnak jól, ha látjuk is, pl. a falinaptáron. Köszi, hogy megosztottad ezt, nem tudtam, hogy van ilyen, és nagyon tetszik - bár használni nem fogom, de az ötlet hatalmas:()

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Detti, örülök, hogy ennek ellenére tetszett az ötlet! :) Filofaxom nekem is van, de nem zsebnaptárként használom, hanem noteszként jegyzetekhez, így a matricák nekem is megmaradnak a falinaptárhoz. :)

      Törlés
    2. nekem a filofax a noteszem, a naptáram, az agyam, a mindenem:) Minden ebben van - ha eltűnne, nem is tudom, mi lenne velem...

      Törlés
  10. Nagyon cuki ötlet! Néhány éve a bátyámnak készítettem olyan naptárat, amelyben előre szerepeltek a névnapok és születésnapok. Azóta is megvan neki, és mindig abból tájékozódik :-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hihi, pasiknál ez igazán nagy segítség tud lenni, de bevallom töredelmesen, mióta Gergővel együtt élünk, mindig az előző évi naptárból írogatom át a fontosabb eseményeket, mert ennyi szülinapot/névnapot már képtelenség fejben tartani. :O :DD

      Törlés
    2. Igen, ez nálam is meg szokott lenni, vár idén még elmaradt sajnos. Egyelőre a tavalyit is lapozom, nehogy lemaradjak valamiről :-D

      Törlés
  11. Mivel állandó jegyzetelhetnékem van, határidőnapló nélkül nem tudok élni. De majd egyszer biztosan lesz egy fali is, hogy átlássuk az életet. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Régebben használtam határidőnaplót is a falinaptár mellé, de mára már elhagytam, ebben Gergő programjait is láthatom, ez nagy könnyebbség. :)

      Törlés