Image Map Facebook Instagram Contact Bloglovin' Ask.fm

2014. január 30.

Léna ♥ - Fotónapló I.


Egy igazán izgalmas és eseménydús napot tudhatok magam mögött, kezdve onnan, hogy tegnap találkoztam egy nagyon kedves Olvasómmal, Angival és tündéri kislányával, Lénával, majd pedig késő estébe nyúlóan megkezdődött az első órám a műtermi fotózás rejtelmeiről.

Angival a fotózás kapcsán kerültünk ismertségbe, ugyanis fényképezőgép vásárlás előtt állt, én pedig igyekeztem pár hasznos tanáccsal ellátni. Végül ő is a Canon EOS 1100D típus mellett döntött, én pedig átugrottam hozzájuk, hogy elmutogassam a fontosabb beállításokat a gépen. Angi személyében egy hihetetlenül kedves és közvetlen fiatal anyukát ismerhettem meg, és természetesen nem tudtam megállni (a késő délutáni fényviszonyok ellenére sem), hogy készítsek róluk pár képet. A portréfotózás mindig is távol állt tőlem, de lesni egy kisgyerek egy-egy arckifejezését, mozdulatát és azt egy pillanatképen is megörökíteni hihetetlenül felemelő érzés. :) Remélem, nem bánjátok, ha ezúttal rendhagyó módon pár babafotót is megosztok Veletek! 


Köszönöm Angi, hogy itt a blogon is közzétehettem a képeiteket! :*

23 megjegyzés:

  1. gyönyörű a baba is és az anyuka is:)

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jo fotok, bar ilyen alanyokkal nem nehez :) nagyon edes a pici, a mamaja pedig gyonyoru :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen, valóban ilyen fotogén alanyokkal könnyű a dolga az embernek! :))

      Törlés
  3. Gyönyörűek mind a ketten, sugárzik a boldogság róluk! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is abszolút ezt éreztem, olyan szívmelengető érzés volt látni! ♥

      Törlés
  4. Nagyon szépek mind a ketten :) Szuper képek lettek. Szerintem egyáltalán nem lóg ki a bejegyzések sorából, sőt kifejezetten vártam, hogy felkerüljön miután megláttam Instagramon az egyik képed :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon jól esik, hogy így gondolod és vártad a teljes posztot, köszönöm Mimi! :)

      Törlés
  5. *--* Imádom a babafotókat :3 (meg persze a babákat!)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elképzelhető, hogy a közeljövőben még lesznek hasonló posztok, teljesen rácuppantam erre a babafotózás témára! *.*

      Törlés
  6. Jajjj de édes kis tündérke! :) A mamája is nagyon szép. :) Tetszett ez a bejegyzés, feldobta a napomat. :)

    VálaszTörlés
  7. Koszonjuk szepen a kedves hozzaszolasokat!:) Korinna, neked is koszonjuk, hogy itt voltal es ilyen cuki kepeket keszitettel!:)

    VálaszTörlés
  8. Jajj, az utolsó fotó annyira átad mindent! :)

    VálaszTörlés
  9. Teljesen elérzékenyültem, nagyon jók lettek a képek, és a kislány hihetetlenül gyönyörű :) Azok a szemek! *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Dóri! A hatalmas szempillákról nem is beszélve, már most irigylem érte! "." :DD

      Törlés
  10. Az utolsó kép tényleg eszméletlen jó lett, annyira átadja az anyai érzelmeket. <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Katy! Úgy látom, sokunk kedvence lett az a kép. ^.^

      Törlés
  11. Gyönyörű a baba és az anyuka is! :) Csodás fotók Korinna! Sokkal jobban tetszenek az ilyen elkapott pillanatok, mint a műtermi babás képek, azok is nagyon édesek, de valamiért az ilyen fotók közelebb állnak hozzám. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh, köszönöm Zitu, tündér vagy! *.* Bevallom, én is jobban szeretem az ilyen elkapott pillanatokat, mint a túlságosan művi beállításokat, de kétség kívül a műtermi fotózás külön tudomány, amiről én még csak most kezdek el tanulni. :)

      Törlés