Image Map Facebook Instagram Contact Bloglovin' Ask.fm

2014. január 13.

Mi van a táskámban? - Winter edition


Még a tavaly nyári Mi van a táskámban posztom kapcsán kértétek, hogy legyen belőle téli verzió is, és mivel amúgy is változott pár dolog a táskám tartalmát illetően, gondoltam, ismét megmutatom Nektek.


A hatalmas pakolós shopperek után egyre inkább a mini fazonok felé kezdtem el vonzódni, ennek persze a táskám tartalmát illetően is lettek következményei. Valamit el kellett engednem, hogy a szükséges dolgoknak helyet tudjak szorítani, ez pedig a pénztárcám lett.

Irattartó: erre a bordó, bőr irattartóra váltottam, ami minimális helyet foglal, és amiben kényelmesen elférnek a legfontosabb igazolványaim és kártyáim. Ezzel a bérletigazolvány kérdés is megoldódott, mert az egyik szélső rekeszében tartom, így bármikor könnyedén elővehető, mégsem külön kallódik.

Cicás kártyatartó: persze nem férek el az összes törzsvásárlói kártyámmal a bordó tartóban, ezért eBay-ről rendeltem mellé kiegészítőnek ezt a cuki cicás darabot. Ezt viszont nem hordom mindig magamnál, csak amikor tudom, hogy szükségem lesz rá. Ezzel a módszerrel zseniálisan elkerülhető a 'csak beugrottam körbenézni, de nem távoztam üres kézzel' jelenet. :)

Mobil: mindig nálam van, szeretem, ha elérhető vagyok, wifi közelben pedig az e-mailjeimet is ezen szoktam csekkolni. Mobiltok függőségben szenvedek, imádom váltogatni őket, ez a kockás darab nemrég érkezett meg Etsy-ről, egyben ez az első rendelésem tőlük. 

Tablet: új lakója a táskámnak, nem viszem mindig magammal csak olyankor, amikor beszámolózunk egymásnak a barátnőkkel. A tokot INNEN rendeltem hozzá mindössze 1200.- Ft-ért.

FilofaxEBBEN a bejegyzésben már mutattam Nektek, még Pécsen vásároltam a Pirex Papír üzletben, de szerintem itthon is biztosan kapható, jegyzet lapokat már én is itt vettem hozzá. Szeretem, hogy teljesen személyre szabható, nekem a jegyzet funkció jön be leginkább, praktikus a napi teendők, bevásárló lista összeírásához is.

Szemüveg: a biztonság kedvéért mindig nálam van, mióta pedig megvan ez a geek fazon, azóta előszeretettel hordom is. Szerencsémre pont belefért a régi tokomba, így nem kellett újat vennem hozzá.

Cicás fülmelegítő: az eddigi egyetlen szerzeményem, amit a leárazásokon sikerült megcsípnem (New Yorker - 1790.- Ft helyett 890.- Ft). Ritának köszönhetem a tippet, nála pillantottam meg először Instán, és hát tudjátok, hogy van, a cicafülekkel engem már megvett. ^.^ Nem szeretem a sapkákat (akkor már inkább kapucni), viszont a fülem elég érzékeny a hidegre, így jó szolgálatot tesz egy ilyen cuki fülmelegítő.  
    
Kesztyű: rettenetesen utálom a kesztyűket, macerás, ha valamit elő kell vennem a táskámból, vagy csörög a telefon. Még az sem tart vissza, ha már smirglivé száradt a kezem a hidegtől, inkább bőszen krémezem, minthogy kesztyűt húzzak. Ez a sima, fekete darab is Gergőé, mostanában ezt szoktam bedobni a táskámba indulás előtt, csak a biztonság kedvéért.

Fülbevaló: egy-egy kósza fülbevaló mindig kallódik a táskámban, amit napközben kiveszek a fülemből, mert sajnos egész nap nem tolerálja a bizsut bőröm.
 

A cicás neszesszerem változatlan, még mindig jó állapotban van, habár néhány csillámot azóta elhagytam róla. A kánikula termékek kikerültek belőle és pár újdonság is helyet kapott. A kézkrém elhagyhatatlan még ebben ez enyhébb időben is, én ezt a Mary Kay Satin Hands darabot tartom magamnál, amit még Zitutól kaptam, és nagyon szeretem, mert pihe-puha kacsókat eredményez és a kis mérete is praktikus. Két EOS Lip Balm viszonylag gyors elfogyasztása után visszatértem ehhez az Alverde változathoz, szintén szép összetevőkkel, mégis baráti áron. :) A Miss Sporty So Clear Korrektorom és az Artdeco Kompakt Púderem változatlan, a Bioderma pórusösszehúzó krémemet viszont lecseréltem erre a Chanel Précision Pureté Idéale változatra, ami szintén egy mattító krém. A Hello Monday oldalán akciósan nagyjából ugyanannyiért vettem, mint a Bioderma változatot. A kis Travalo-t azóta is imádom, rögtön meg is töltöttem az új kedvenc Lancome parfümömmel. Ezen kívül kallódik itt még egy mini Lancome Hypnose szempillaspirál (köszönet érte unokatesómnak :*), és a szokásos virágos pénztárcám a higiéniai dolgoknak, gyógyszereknek.

Ami kimaradt a fotózásból, az összehajtogatható IKEA szatyor, amiből mindig tartok magamnál, illetve sminkek terén az aktuális rúzsomat általában bedobom a neszesszerbe, vagy most már a Katitól kapott rúzstartómba. :)

Ti mit tartotok magatoknál hidegebb időben?              

32 megjegyzés:

  1. Jajj az a cicás kártyatartó nagyon aranyos :) Én is szemezgettem már hasonlóval ebay-en. Jobb lenne,ha az irataim nem a pénztárcában lennének,mert ha ellopják akkor még azzal is bajlódni kell,hogy letiltassak vagy újraigényeljek valamit. Nagyon hasznos kis tartó. Klassz bejegyzés! Szép napot

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Timi, örülök, hogy nem csak én vagyok ennyire infantilis! :D Valóban, ez sem egy utolsó szempont (emiatt sokáig nem is tartottam magamnál szinte semmilyen fontosabb igazolványt), ez a kis tartó viszont könnyedén befér a táskák cipzáros zsebébe is, így extra biztonságban vannak. :)

      Törlés
  2. Jaj, de szeretem az ilyen táskás posztokat!!! :) Ma megvettem magamnak A TÁSKÁT amilyen stílusú után már hónapok óta ácsingóztam úgy hogy nálam is érik egy frissített "Mi van a táskámban"- bejegyzés.
    Télen nózi orrspray, kézkrém, zsebmelegítő és extra zsepi az ami pluszba bekerül még a táskámba. Egy Travalo nekem is jól jönne, mert lassan kifogyok a parfümmintákból és nem szeretném magammal cipelni az parfümös üvegeket :)
    Az irattartó helyét megspórolva én a pénztárcámban hordom az igazolványaimat és a hűségkártyákat bár szívem szerint én is külön tartanám őket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jóó, és milyen darabra esett a választásod? *.*
      Oh, a zsepi lemaradt a képről, de egy 10-es csomag mindig van nálam is. Zsebmelegítő?? :O
      Eddig én is egyben hordtam őket, habár a legfontosabb irataim most is elférnek a bordó tartóban a pénzzel együtt, így megspóroltam a pénztárca helyét. :)

      Törlés
  3. En az utobbi fel evben a fel lakast magammal viszem, allando taskalakok: telefon, penztarca, iratok, kulcs, asztmapipa, tablet, kezkrem, ajakapolo, kezfertotlenito, zsepi, kontaktlencsetok, pelenkazoszett, cumi.
    Termeszetesen egy hatalmas fekete taskaba gyomoszolom a fentieket:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Ti esetetekben ezen nem is csodálkozom, később majd jöhetnek még a plüssállatok is a táska tetejére. ^.^
      Upps, a lakáskulcs és a zsepi lemaradt a képekről, de persze ezek nálam is mindig vannak. :)

      Törlés
  4. Az a szemüvegtok még mindig gyönyörű! A tablet-tartóhoz meg köszi a linket :3 bár én most elviekben neki fogok állni varrni egyet egy műanyag lap betéttel, hogy azért legyen benne valami merevebb is - csak még nem vettem meg hozzá az anyagot.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Dii, szegénykét már megfogta a táskám egy-két helyen, de még mindig imádom! *.* Igazán nincs mit, a mérettel vigyázz, ez 7 colos tablethez való, én majdnem rosszat rendeltem. :) Húú, ez nagyon kreatívan hangzik, remélem, majd a blogon is megmutatod, ha elkészül! ^.^ Egyébként ebben is van egy merevebb rész, most nézegetem, elképzelhető, hogy ezt is egy műanyag lapka tartja.

      Törlés
    2. Én a műbőr táskáimat acetonmentes körömlakklemosóval tisztogatom egy internetes tipp alapján. Először egy drapp táskámon próbáltam ki, amit a farmerem alaposan beszínezett, és oda meg vissza voltam az örömtől, hogy működik.:) Szerintem a tablet tokodon is beválna.

      Törlés
    3. Nagyon aranyos vagy Fruzsi, köszi szépen a tippet, de sajnos a szemüvegtokomat fogta meg, félek, megkezdené rajta az aranyozott mintát a lemosó. :$ Talán a hátoldalán előbb óvatosan kipróbálom.

      Törlés
  5. A cicás kártyatartó! Mennyire cuki már! Nagyon jók lettek a képeid, jó volt olvasni ezt a bejegyzést, és azt hiszem, én soha nem fogok kisméretű táskát hordani, bár soha ne mondd, hogy soha :-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh, de megnyugtató, hogy nem csak én vagyok ennyire gyerekes! :D Köszönöm Katy, (amúgy a tavalyi évig még én is azt mondtam, hogy soha)! :P :DD

      Törlés
  6. Tetszett ez a téli verziós is, én meg persze nyár óta nem jutottam el oda, hogy készítsek egy ilyen posztot, na de majd idén! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pedig kíváncsian vártam, mikor írsz róla, de azt hiszem, ez mindig aktuális téma marad. :)

      Törlés
  7. A cicás fülvédőd iszonyú édes ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De aranyos vagy, hogy kiszúrtad (most ahogy nézem, eléggé beleolvadnak a fülek a háttérbe :O), köszönöm! ^.^

      Törlés
  8. Jajjj, ez a sok cicás dolog *.* Nagyon édesek :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Van egy enyhe fokú cicamániám... Köszi, örülök, hogy tetszettek! :)

      Törlés
  9. Katonás a rend, precíz vagy :D :D Meg mertem volna rá esküdni, hogy még mindig van cica a táskádban :)

    VálaszTörlés
  10. Minden cicás a táskádban, már csak a lakás nem az :D Imádnivaló a cicaimádatod, amit én teljesen meg is értek :)))
    Ohh, én is csak álmodozom a kicsi táskáról, jajj mamám, de távoli jövőnek tűnik! :)
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az a durva, hogy ez eddig le sem esett, amíg nem láttam így egyben befotózva őket! :D Voltak ám még a pécsi lakásban cicás 'ereklyék' is, ha látnád őket, gyűjtöttem a faragott mini cicaszobrokat. :DD
      Puszi! :*

      Törlés
  11. nagyon kis cuki dolgaid vannak :) tetszik ez a letisztult elrendezés :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! A táskában már nem ilyen rendezettek! :DD

      Törlés
  12. A cicás irattartó ultra cuki: ) Meg az is,hogy minden cicás: D én nem igazán hordok magammal táskát, csak ha muszáj: ) bár akkor a fél lakást bepakolom: D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Eleni! ^.^ Oh, én élni sem tudnék táska nélkül, habár nem hordok magamnál sok dolgot, fogalmam sincs, hova pakolnám különben őket?! :D

      Törlés
  13. Én kézkrém nélkül sehova. Extra érzékeny a kezem, amit nem csodálok, mivel naponta 25 megmosom. :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem ezzel semmi baj, amilyen koszos országban élünk, néha le sem merek ülni a buszon, komolyan... ://

      Törlés
  14. Anyukámmal tablet és tablet-tartó tesók vagytok. :) Csak ő pirosat kapott a Jézuskától! :) (Milyen szerencse, hogy "néha" eBay-ezek. :D
    Én sem szeretek kesztyűt hordani. Egyszer a buszon egy öreg néni le is szidott érte. :D Hozzáteszem, hogy akkor még volt vagy 5-10 fok... :D De Ő már akkor is kesztyűt hordott.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hihi, de poén! :DD
      Az ilyen típusú öreg néniket sosem tudtam megérteni, még ha mínusz 5-10 fok lett volna... :O Meg amikor jönnek a 'bezzeg a mai fiatalok, meg a mi időnkben' kezdetű mondatokkal. :$

      Törlés
  15. Basszus, ennyi cukiságot! :D Köszönöm, hogy megemlítettél! <3 Örülök, hogy találtál még a fejpántból! :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez csak természetes, hiszen Neked köszönhetem! ;) :**

      Törlés