Image Map Facebook Instagram Contact Bloglovin' Ask.fm

2014. január 3.

Sok jó ember kis helyen is elfér, avagy blogtalálkozó Katiéknál :)


Múlt hét vasárnap Katiék invitálására egy szuper baráti összejövetelen vettünk részt Gergővel, ahol a jókedv és a finom falatok garantált volt, na meg persze Kati tündéri kisállatai sem hiányozhattak. :)

Beszámoló és cukisággal fűszerezett képek a link után!


Muffin

Katit már korábban ismertem, az eladó Martens bakancsom kapcsán találkoztunk először, és már akkor megbeszéltük, hogy nem utoljára. Azóta sajnos két blogtalálkozóról is lemaradtam, de Kati meghívásának köszönhetően ezúttal vonatra ültünk és leutaztunk Budapesttől egyórányira. A kis társaság Renivel és férjével egészült ki, így fele-fele lett a nemek aránya, a pasiknak sem kellett attól tartania, hogy csak körömlakkokról csacsogunk majd. 
A gusztusos welcome falatkák elfogyasztása alatt a társaságnak is sikerült feloldódnia, Tamás (Kati párja) és Reni csak úgy sziporkáztak, nekünk pedig már izomlázunk lett a rengeteg nevetéstől. Gergővel azóta is szállóigeként emlegetjük fel az elhangzott poénokat! :D
Hihetetlenül jól éreztük magunkat, ezúton is szeretném megköszönni Katinak és párjának a meleg fogadtatást és vendégszeretet, az ajándékokról nem is beszélve (azt hiszem, egy külön posztban be is számolok róluk). Külön örülök, hogy a tündéri kommentjei után személyesen is megismerhettem Renit és férjét, aki az életben is ugyanolyan közvetlen, nyílt és barátságos, akárcsak a blogja alapján gondolja róla az ember. :)
A három hangulatfelelősről se feledkezzünk meg (Muffinról, Maszatról és Schrödingerről), számomra igazi terápia volt a Katiéknál eltöltött idő, nézzétek el nekem a rengeteg fotót róluk, de hát elvonásom van. :D


Ez a fül! *.*


Tamásban egy szakács veszett el, isteni Chop suey-t készített nekünk (bármit is jelentsen :D).


Kati csokis muffinja valóban csodás, a receptjét ITT találjátok. :)


Maszat ♥


Cica puszi! ^.^


Schrödinger ♥

Félreértés ne essék, a cicák nem csak a pasik ölében aludtak, mindenkinél bérelt helyük volt egy-egy órára. :)

További képekért és beszámolóért nézzetek be Kati és Reni blogjára is, biztos vagyok benne, hogy Reni felemleget benne pár emlékezetes poént. :D

Remélem, nem bántátok ezt a családias hangulatú fotónaplót és sikerült pár vidám percet szereznem vele. :*

34 megjegyzés:

  1. Annyira örülök, hogy jól éreztétek magatokat! Mindenképpen legyen ilyen máskor is, mert nagyon jó feltöltődés volt :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem ez nem is volt kérdés, ilyen jó társaságban! :D Egyetértek, ebből 'hagyományt' kell csinálni! ^.^

      Törlés
  2. De aranyosak:) szuper poszt lett. xo
    Bianka
    http://ruhamania.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Bianka, nagyon örülök, hogy tetszett! :)

      Törlés
  3. Nagyon jók a képek, és kicsit irigykedek, nagyon szuper nap lehetett! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Szuper érzés a blogfelület után személyesen is megismerni egymást, remélem, mi is hamarosan tudunk majd találkozni, ha már a Shopping Day-en nem jött össze. *.*

      Törlés
  4. Nem tudom mi a jobb látvány, a sok finomság, vagy ezek az aranyos kis állatok! :) Átjön a hangulat :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek nagyon örülök, hát, ha még Tamás poénjait is videóra vettük volna! :DD

      Törlés
  5. Ismét csodásan sikerültek a képek, nagyon kellemes hangulatot árasztanak! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, tényleg nagyon kellemes és családias volt a légkör, még, ha Muffin néha morgott is ránk. :))

      Törlés
  6. Remek fotókat készítettél, nagyon jól visszaadják a hangulatot :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy örülök, hogy ezt írjátok, köszönöm szépen és nagyon sajnálom Szilvi, hogy nem lehettél ott velünk. :(

      Törlés
  7. Nagyon nagyon szép fotókat készítettél, bár ilyen cuki cicusokról és kutyusról nem is nehéz. :) Örülök hogy jól éreztétek magatokat, remélem én is megismerhetek majd mindenkit egyszer személyesen is. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Anna! Valóban nagyon fotogén alanyaim voltak, de azért a hiperaktív Muffint nem mindig volt egyszerű lencsevégre kapni. :D Szóljál, ha Budapesten jársz! :*

      Törlés
  8. Jajj mennyi édes kép :]
    Februárban elvileg megyek megint BP-re, amúgy most így utólag belegondolva, nekem is nagyon sűrű volt az utolsó egy hét, szóval én is elszámoltam kicsit magamat az időmmel, de sebaj, idén bepótoljuk ;]

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Júúúj, de jóó, akkor mindenképpen szóljál majd és egyeztetünk! *.*

      Törlés
  9. Hát én komolyan akkor is örök követőd lennék, ha csak fényképeket posztolnál és nem 'beauty blogger' lennél :D imádom, csodaszépek lettek és nagyon jól elkaptad a pillanatokat - Muffin füle például nagyon édesen áll :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj Dii, el sem hiszed, milyen jól esik ezt olvasni, nagyon-nagyon szépen köszönöm! ♥ A füles kép sajnos nem lett teljesen éles, a sok tárgyfotó után hozzá kell szokni a mozgó alanyhoz. :DD

      Törlés
  10. Nagyon szép képek lettek. Nagyon cuki állatkák, a videókban is mindig cukik :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Ági! Annyira jó volt Kati cuki képei és videói után személyesen is babusgatni őket. :)

      Törlés
  11. Ójaj, a ponéok kimaradtak a beszámolóból, szánom-bánom! :(
    Annyira jól éreztem magam és a zuram is, nagyon-nagyon örültem ennek a találkozónak! :)))
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen, hiányoltam is! :P Dehogyis, csak viccelek, szuper beszámolót írtál Reni, a poénok pedig azt hiszem, így is felejthetetlenek lesznek! :DD

      Törlés
  12. Nagyon szépek a képek! :)
    Kati blogján lévőkön pedig nagyon aranyosak vagytok Gergővel. :)
    Szép pár vagytok. :)
    (Ti nem terveztek cicát/kutyát tartani? Olyan jól állt a kezetekben. :P)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh, köszönjük szépen! ♥
      Jajj, dehogynem, én cicás vagyok, Gergő pedig kutyás, úgyhogy mindkettőnek kell majd lennie, csak ebbe a kis lakásba sajnálnám őket, és nem tudnánk kire bízni, ha elutazunk. :'(

      Törlés
  13. Szívem szakad, hogy nem lehettünk ott, de nem baj Kori nem menekülsz előlem :D :D :D Nagyon csodásak a képeid *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hihi, úgy legyen! :DD Köszönöm szépen Eleni! :*

      Törlés
  14. Jujj, de jó lehetett! :) És a képek, imádom őket♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Frenetikus volt a hangulat, köszönöm Panni! :)

      Törlés
  15. Nagyon jó képek, ez a kutyi ennivaló :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Na igen, Muffin nem összekeverendő Kati csokis muffinjaival! :DD

      Törlés
  16. Nagyon hangulatos képek! A legnagyobb poén mindenképp a Schrödinger nevű macska, a képen is látszik, hogy szuperpozícióban van...:)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Schrödinger egy igazi egyéniség, az bebizonyosodott! ^.^

      Törlés
  17. Válaszok
    1. ♥ Sajnos Muffin volt a legkevésbé barátkozós kedvében, igazi kis házőrző, védi a lakást és a gazdit. Persze egy kis jutalomfalat reményében Gergőnek sikerült megsimiznie. :D

      Törlés