Image Map Facebook Instagram Contact Bloglovin' Ask.fm

2014. február 11.

Nagyon rendhagyó bejegyzés Gergőtől


Ma egy igazán rendhagyó bejegyzéssel készültünk Nektek, a többes szám pedig nem véletlen, hiszen ez a poszt Gergő klaviatúrája alatt született meg. A blog számomra hatalmas mérföldkőhöz érkezett, hiszen ma átléptük a 400.000 oldalmegjelenítést, és a feliratkozott Olvasóim száma is újabb kerek számot ért el. Mindez nem lett volna lehetséges Nélkületek és Gergő támogatása nélkül, aki a mai napig biztat és támogat, hogy a saját utamat járjam, és aki azon sem akad ki, ha a ruha a szárítón marad, a lakás pedig időnként fotóstúdióvá alakul. :)
Nem tudom eléggé megköszönni Nektek azt a rengeteg kedves kommentet és e-mailt, amivel újra és újra mosolyt, vagy éppen könnyeket csaltok az arcomra, és amiben Gergőt is gyakran méltatjátok. Ez az írás számomra is meglepetés volt, de elsősorban hozzátok íródott, fogadjátok szeretettel Gergő debütálását a blogon!


"Kedves Olvasók! El sem hiszitek, mennyire nagyon sokat köszönhetünk Nektek az elmúlt időszakban! Annyi biztonságot adtatok­/adtok Korinnának, amit én egyedül nem tudok.  Hiába mondok neki száz építő szót, többet ér az, ha tíz kedves komment jön egy bejegyzéséhez. Hihetetlen, hogy mennyire támogatjátok, és ez nekem is nagyon jól esik. Nagyon sok mindenen keresztülmentünk Korival az elmúlt években. A költözés, a lakásfelújítás, a nyugodt és harmonikus életkörülmények kialakítása sok problémával jár, és Ti e problémák megoldásában sokat segítettetek nekünk. Anno a blog indulása előtt sok más blogból merítettünk ötleteket a mi terveink megvalósításához. Így ismerkedett meg Kori a blogszférával.

Mindig is jelen volt benne az írás utáni vágy, de fősulis évei alatt és a kegyetlen, „utolsó kis életenergiádat is elszívó” munkák során nem tudta kiélni ezt. Csak gyűltek és gyűltek benne a szavak. Egy hirtelen, éjszaka közepette feltörő vágy volt egy blog írásának ötlete. (Reggelig nem aludt, csak úgy süvítettek a gondolatai.) Amikor elkezdte, még fogalma sem volt, mi fán terem a HTML kód, mi az URL cím, hogy kell blogsablont szerkeszteni, stb., de ezekkel a problémákkal is megbirkózott (időnként hajat tépve és kiborulva), hogy egy szép és színvonalas oldalt hozzon létre Nektek. Azt már meg sem kell említenem, hogy most pedig már őt bombázzátok kérdésekkel minderről. Fantasztikus, mennyire sok pozitív visszajelzés jön arról, hogy jól ír, mert ez erősíti bennem a döntést, hogy továbbra is támogassam ebben.


A lakberendezésnél eléggé szabad kezet adok neki (csak túl csajos ne legyen :-) ), de persze mindent együtt beszélünk meg. Az ötletek tőle jönnek, a megvalósításban és kivitelezésben pedig segítek. :-) Én is szeretem az egyedi, stílusos berendezési tárgyakat, amik meghatározzák egy helység milyenségét. Amit az itt-ott elszórtan fellelhető képekből is kitalálhattatok, eléggé rusztikus vonalban mozgunk. Nekem bejönnek a régi korok színei, stílusai, de azért nem fogunk koloniál bútorokat állítani a nappalinkba. Brutálisan jól összehozta Kori a stílusok ötvözésével a kellemes, otthonos hangulatú lakást, amiből hamarosan még több részletet is láthattok.



Egy kicsit büszke lehetek magamra, hogy én hoztam ki belőle a fotózás iránti érdeklődést, bár előtte is szeretett már kattintgatni, rendre elkérte a gépemet, az elején azzal is fotózott a blogra. Engem egy barátom „fertőzött meg” a fotózással, és eleinte én tanítgattam Korit, de (szerinte) most már, hogy sikeresen elvégzett egy alapképzést és elkezdett egy haladót, persze fordítva van! :-) Bár témaérdeklődésünk teljesen más (Ő a tárgyfotózás, én a természet- és épületfotózás híve vagyok) sokat tanulunk egymástól. Jó látni, mekkora odaadással és profi hozzáállással készíti Nektek a képeket az egyes posztokhoz. Ezt többek között a ti rengeteg pozitív visszajelzésetekkel értétek el. Hihetetlen, mennyi kedves komment és dicséret jön a képeire. Egyszer elkezdtem neki összegyűjteni és tízoldalnyi pozitív kommentnél tartok, mind Tőletek! Durva!



Az outfiteknél is persze, hogy szívesen segítek és rendelkezésre állok a csekély fotós tudásommal. Hisz melyik férfi nem szeretne a szexi barátnőjéről jó fotókat készíteni?… :-) Utóbbi időben időhiányra panaszkodva azonban nem igazán állt módunkban ezeket megvalósítani. Pedig temérdek sok outfit csak arra vár, hogy végre be legyen fotózva a blogra. Nagyon szereti ezeket a posztokat és mindig rágja a fülemet, hogy mikor lesz már lehetőség a következőre.

Végül én személyesen is szeretném megköszönni Nektek azt a sok jó szót, amit így ismeretlenül hozzám intéztetek.  Úgy érzem, meg kellett szólalnom és leírnom mindezt, amit leírtam. Ezúton is köszönöm Korinak a lehetőséget, hogy belekontárkodhattam a blogjába, de nyugodjatok meg, nem fog sűrűn előfordulni.  :-)

Örülök, hogy módomban áll támogatni őt ebben a hobbijában és munkájában, és támogatni fogom még nagyon-nagyon-nagyon sokáig."

Tudnotok kell, hogy Gergő nem a szavak embere, úgyhogy külön köszönöm neki, hogy ennyit dolgozott ezen az íráson és tudom, hogy megszenvedett a fogalmazással, ráadásul még a képeket is ő válogatta hozzá! ^.^ SZERETLEK és mindenkinek ilyen társat kívánok az életben! ♥

56 megjegyzés:

  1. Ez a bejegyzés nagyon aranyos lett. :) Én imádom a blogod, főleg a képeid! :) Én is szeretnék majd egyszer ilyen minőséget az olvasóim elé állítani, de addig még sokat kell tanulnom. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj, de aranyos vagy Betti, köszönöm! *.* Hidd el, én is totál amatőrként indultam neki mind a fotózásnak, mind a blogolásnak, de hiszem, hogy akaraterővel és rengeteg gyakorlással bármit elérhetünk! :)

      Törlés
  2. http://i2.kym-cdn.com/photos/images/newsfeed/000/210/519/tumblr_lvhuuq55N71qhoyau.jpg

    Ez nagyon cuki,Mi köszönjük a blogot és, hogy vagytok nekünk, csak így tovább!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ÁÁÁ, ez a kééép, szakadok! ♥ :DD

      Ezt csak Nektek köszönhetjük! :)

      Törlés
  3. mindjárt bőgök, de komolyan! milyen édes a párod...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amikor tegnap először elolvastam, én is megkönnyeztem... Tudtam, hogy dolgozik egy ilyen poszton, de sikerült meglepnie. :'''' :DD

      Törlés
  4. Istenem, de bírom ezt a pasit! Köszönjük, hogy Te is megszólaltál, és remélem, még sokáig írja majd Kori a blogot, mert tényleg tehetsége van hozzá. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annyira örülök, hogy ilyen pozitívan fogadtátok Gergő megnyilvánulását a blogon, nagyon jól esik! Köszönöm Katy, és ne aggódj, egy jó darabig még nem szabadultok tőlem! :P

      Törlés
  5. lQször is gratulálok ehhez a temérdek oldalmegjelenítéshez! :) Másodszor pedig a párodhoz gratulálok, nagyon érzQdik az írásán, hogy szeret és megbecsül téged! :) Annyira jó volt olvasni, megérdemled a sok bíztatást és dícséretet, mert nagyon jó amit csinálsz! :) Csak így tovább! :) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Juju a gratulációdat, az elismerést és a biztatást, de úgy érzem, ez csak oda-vissza működik, amit Tőletek kapok szeretetet, azt igyekszem itt a blogon is visszaadni posztok formájában. ♥

      Törlés
  6. Gratulálok a sok oldalmegtekintéshez és a több mint 600 feliratkozóhoz :)
    Remélem sokáig fogsz blogolni , mert öröm olvasni a bejegyzéseidet :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen a gratulációt, én pedig megígérhetem, hogy még nagyon sokáig fogom folytatni! Lehet, hogy közben velem együtt alakul és formálódik majd, de semmiképp sem szeretném abbahagyni a blogolást! :)

      Törlés
  7. Komolyan Korinna, így 'látatlanba' is, egy főnyeremény a párod!!! :) Csodálatosan ír Rólad, csak úgy süt a sorok közül mennyire oda van érted! :)) Nagyon jó párost alkothattok! Csak így tovább a blogolás ösvényén, lenyügőző az egész Look Fancy világod! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ti pedig annyira aranyosak vagytok, hogy így látatlanba is ennyire megszerettétek őt! ♥ Köszönöm Zitu, ezt a nagyon kedves és hízelgő megfogalmazást, azon leszek, hogy továbbra is rászolgáljak erre a bizalomra! :)

      Törlés
  8. Végig mosolyogtam ezt a bejegyzést! ♥ Nagyon cuki volt! Nagyon szeretem az írásaidat, a blogodat, olyan emberi, ember közeli, közvetlen. sok helyen ezt hiányolom, hogy minden olyan személytelenné válik... de itt mindig elfog az az érzés mintha egy baráthoz kukucskálnék be :) További sok sikert a blogolásban, az életben! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj, de örülök neki, hogy sikerült vele mosolyt is csalni az arcokra, nem csak könnyeket! ^.^ Őszintén örülök, hogy így érzed, mert az életben is elég közvetlen embernek tartom magam, és számomra ez itt a blogon is fontos, hiszen valahol pont ebből a 'közönyből' menekültem anno a blogírásba. :) Köszönöm szépen a jókívánságaidat! :*

      Törlés
  9. Ó imádom ezt a posztot:)) x
    Bianka
    http://ruhamania.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  10. Mennyire édes már ez az írás :]
    Nagyon örülök, hogy ilyen párod van, teljesen meg is érdemled! ;]

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tündéri aranyos vagy Klau, köszönöm szépen! ♥ Szerintem mindenki megérdemelné, hogy olyan párt találjon magának az életben, aki még a legelvetemültebb álmaiban is támogatja! :))

      Törlés
  11. De cuki <3 Mi is köszönjük <3 Most már totál bánom, hogy nem tudtunk Katyhoz menni, mert nem csak Te vagy fantasztikus,hanem Gergő is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De édes vagy Eleni, Gergő egyébként zárkózottabb személyiség, sokszor nehéz szóra bírni, tipikusan harapófogóval kell! :P Ezért is esett ennyire jól ez az írása... ♥

      Törlés
  12. ez mennyire szép.:)) nagyon jó volt olvasni és szerencsések vagytok, hogy vagytok egymásnak!! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Móni, mindenki ilyen társat érdemelne az életben, aki ennyire támogatja! *.*

      Törlés
  13. Nagyon megható, szép szavak ezek!
    Vigyázz az ilyen pasira nagyon! :-)
    A cicás képeket pedig imádom <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon vigyázok, hiszen tudom, hogy ritka kincsre akadtam a személyében, amiért rettentő hálás vagyok! ♥
      A cicás képektől behaltam, olyan ötletesen tűzdelte velük a bejegyzést! :D

      Törlés
  14. Le a kalappal Gergő! :) Tetszett ez a poszt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gergő szavait tolmácsolva, nagyon szépen köszöni! :))

      Törlés
  15. Megkönnyeztem az írást, és egy kicsit irigy is vagyok, hogy ilyen párod van, hiszen az enyém nem támogatja a blogírásom, inkább csak elviseli és néha gúnyos megjegyzéseket tesz. Így persze fejlődni sem sok lehetőségem van, hiszen kb. titokban kell fotóznom. Minden esetre gratulálok nektek a bloghoz is, és ahhoz is, hogy megtaláltátok egymást:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elhiszem, hogy nehéz lehet, de biztosan van más olyan terület az életedben, ahol viszont száz százalékosan melletted áll a párod! Mi sok olyan dolgon mentünk keresztül, amik nélkül talán Gergő sem állna ki ennyire vállvetve a blogolásért, de tudja, hogy ez nekem mekkora örömöt okoz, és milyen szenvedéllyel csinálom. Köszönöm szépen a jókívánságokat és Neked is a legjobbakat kívánom az életben, a párkapcsolatodban és a blogolásban is! :*

      Törlés
  16. Nahát! Büszke lehetsz rá,hogy ilyen szépeket írt és ennyire tudjátok egymást támogatni mindenben. (: Jó látni,hogy léteznek még ilyen férfiak,akik nem tehernek élik meg ha a párjuk blogol,fotózik. (:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon büszke vagyok rá! Szerintem ez nagyban annak is köszönhető, hogy Gergőt is érdekli a fotózás, én pedig mindig kikértem a véleményét a képeimről, így egy kicsit mindig is részese volt a blog életének, már egészen a kezdetektől. :)

      Törlés
  17. A végére rendesen folytak a könnyek az arcomon, tündéri Gergőd van, épp olyan tündéri, mint Te vagy, tündériek vagytok ketten együtt, tökéletesek! ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh, hidd el, a tökéletestől nagyon messze vagyunk, mindig kérdezgetjük egymástól, vajon kinőjük-e valaha a hülyeségeinket? :DD A kommented viszont tündéri volt, nagyon-nagyon szépen köszönjük mindketten! ♥ :**

      Törlés
  18. 3x olvastam el, annyira feldobta a napomat!! :) Igazi főnyeremény egy ilyen társ, aki ennyire szeret és támogat, nagyon-nagyon szerencsés vagy! :)

    A blogodat pedig imádom, a kedvencem a magyarok között. A képeid csodaszépek, de ezt már sokszor írtam. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annyira örülök, amikor ennyire 'célba talál' egy-egy posztom (habár ez most nem az én érdemem), és sikerül vele mosolyt csalnom az arcotokra! :)

      Még mindig annyira hihetetlen és felemelő érzés ezt olvasni, köszönöm, hogy a kedvenceid között lehetek! ♥

      Törlés
  19. Bloggerférjnek és bloggerpasinak lenni külön életforma: ha poszthoz kell fotó, nincs apelláta, menni kell :DDDD
    Hihetetlenül édesek ezek a szavak és olyan mondatokká állnak össze, mintha a gazdag büszkeséggel eltöltött szerelem mezején sétálgatna az ember! Nagyon ritka manapság a sima szeretésen kívül a másik támogatása, elismerése és lelkesítése, pláne hogy volt szerencsém Benneteket élőben is megismerni és mondhatom, hogy egyikőtöket sem tudom elképzelni a másik nélkül. Ti így vagytok ketten egy komplett egység! Imádnivalóak, cukik és hatalmas szívűek vagytok és ez olyan jó érzéssel tölti el az embert! :))))))))))))
    Nagyon sok sikert kívánok a blogodhoz, maradok továbbra is hű olvasód, a képeidtől mindig dobok egy hátast és az írásmódodat is nagyon-nagyon szeretem! Gergőnek köszönöm, hogy szóvá tette a blogodon az érzéseit, minden elismerésem! :))))))))))))))))
    Puszillak mindkettőtöket: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az outfit fotók bevallom, miattam sem jöttek össze mostanában, mondjuk úgy, nem voltam formában. ;)
      Reni, a Te mondataidon azt hiszem, semmi sem tesz túl! :P Most, ahogy olvasom a soraidat, 'Mint a borsó, meg a héja' idézetet juttattad eszembe! :D Valóban mindkettőnk számára nagyon fontos egymás támogatása és az elismerés, talán mert a neveltetésünkből pont ezt hiányoltuk, ezért mi másképp vélekedünk erről.
      Tündér vagy Reni, hogy ezt mondod, köszönjük szépen!
      Puszilunk Titeket is! :*

      Törlés
  20. De aranyosak vagytok, végig mosolyogtam miközben olvastam :) Eddig is úgy gondoltam, hogy mindketten nagyon kedvesek és aranyosak vagytok (bár csak Korinna írja a blogot, de mindig meg-megemlített Téged, Gergő és olyan szeretettel tette, hogy abból csak ezt szűrhettem le :) ), és hogy nagyon összeilletek - hát ez a poszt csak megerősített ebben! :) Olyan jó "látni", hogy Ti így vagytok egymásnak :)
    A képeidet imádom és remélem még sok szépet láthatunk majd, persze a posztokkal egyetemben! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek nagyon örülök, hogy megmosolyogtad ezt a posztunkat! :) Köszönjük szépen a kedves szavakat mindketten, Gergőt pedig nem hiába említem meg annyiszor, hiszen tényleg nagyon sok mindent köszönhetek neki és örülök, hogy ezáltal a bejegyzés által Ti is egy kicsit jobban megismerhettétek. ♥
      Nagyon drága vagy Elíz, ígérem, hogy ezen leszek! :)

      Törlés
  21. Ez egy igazán klassz bejegyzés lett. Őszintén, csakis gratulálni tudok! :) Gyönyörű képek, fantasztikus írások, ezek mind a LookFancy blog csodálatosságai! Nagyon aranyosak vagytok, hogy így támogatjátok egymást, és érezni, hogy csak úgy dúl a love :) Sok boldogságot kívánok Nektek a továbbiakban is! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh, köszönjük szépen ezeket a csodálatosan kedves, dicsérő szavakat, nagyon-nagyon jól esik, hogy ennyire elismeritek, amit ezen a kis blogfelületen produkálok/produkálunk. :'''' :D
      Köszönjük szépen Iluss, hasonló boldogságot kívánok Neked is az életben! :*

      Törlés
  22. Jaj, de cuki :-) Igazán aranyos, hogy ennyire támogat, szerintem ez nagyon fontos egy kapcsolatban, hogy tiszteljük és segítsük, vagyis legalábbis elfogadjuk a másik hobbiját. Azért írom, hogy elfogadni, mert nálunk ez sajnos annyira nem működik :S (Nagyon nehéz egy fotózásra rávenni a barátomat, pedig nem vesz el 10 percnél többet az életéből és még fizikailag sem megterhelő, nem is értem, miért hisztizik).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon sajnálom Bogi, hogy nem támogat benne a párod, nekem szerencsém van abban, hogy Gergő is nagyon szeret fotózni, illetve az elmúlt "utolsó kis életenergiámat is elszívó" munkáim után örül, és támogat mindenben, amiről látja, hogy örömömet lelem. :)

      Törlés
  23. Nagyon tetszett ez a rendhagyó bejegyzés, megható volt másfelől, meg végig mosolyogtam olvasás közben. :)
    Az én páromat is Gergőnek hívják. :D Ő is támogat a blogolásban és az írásban is, bár előbbiből csupán olyan szinten veszi ki a részét, hogy fura képet vágva figyeli, amíg egyik ablaktól a másikig rohangászok, hogy swatchot fotózzak, vagy türelmesen végighallgatja a nyivákolásomat egy-egy körömlakkról vagy szemhéjpúderpalettáról, ami épp megtetszik. :D Sőt panaszkodás nélkül kivárja amíg választok a drogériában, ami azért valljuk be nem kis időt vesz igénybe. :D
    Úgy tűnik ezek a Gergők remek bloggerina-pasi alapanyagok! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek nagyon örülök, én is ugyanezekkel az érzésekkel tettem magamévá először ezt az írást. :)
      Akkor Te is nagyon szerencsés vagy a pároddal, hogy ilyen jól tolerálja a blogolást! *.* Gergő legaranyosabb 'húzása' az volt, amikor külön vágatott egy fehér bútorhátlapot, amit fel tudok használni háttérnek, vagy derítésre a fotózásnál. :DD Illetve egy Glamour-napi hadjáratot is örömmel végig jár velem, úgyhogy le a kalappal a Gergők előtt! :D

      Törlés
  24. kissé megkésve, de annál meghatottabban olvastam <3 hihetetlen szerencsésnek érzem magam, hogy az én kedvesem is támogat a blogolás során, mivel sajnos régebben ennek az ellenkezőjét is megtapasztaltam... de a lényeg, hogy előbb-utóbb rátalálunk arra akit biztathatunk a saját álmai elérésében és ő is viszont minket :) :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök Nóra, hogy neked is sikerült megtalálnod azt a társat az életben, aki mellett kiteljesedhetsz, és akivel együtt küzdhettek az álmaitokért! Sok boldogságot kívánok Nektek! ♥

      Törlés
  25. Annyira jo volt ezeket a sorokat olvasni! :)
    Szuper parod van. :)
    Gratulalok a blogodhoz es kivanom h meg soksoksoksok posztot irj! Imadom olvasni oket es szeretem h igenyesek a kepeid, az irasaid, emberkozeli vagy es mindig mindenkihez van egy kedves szavad :)
    Sok puszi neked es Gergonek is! :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm drága Nikóca, igyekezni fogok továbbra is a legtöbbet kihozni a blogból, szeretném, ha ez egy olyan felület lenne, ahol mindenki kikapcsolódhat pár perc erejéig, és egy nagy mosollyal az arcán távozva zárná be az ablakot. :)
      Puszillak én is! :*

      Törlés