Image Map Facebook Instagram Contact Bloglovin' Ask.fm

2014. március 11.

Apró örömök


A mai posztot ismét egy idézettel indítanám:

"Semmi sem oly sürgető kötelesség, mint a kedvesség viszonzása."

Ennek a bölcsességnek igyekszem nap, mint nap én is eleget tenni, és kifejezni a hálámat, legyen szó akár a legapróbb dolgokról (például, ha a párom kiviszi a szemetet, vagy elmosogat). Hiszek abban, hogy amit mi adunk magunkból a világ felé, azt is kapjuk vissza. Múlt héten két kedves Olvasóm is meglepett egy-egy 'apró örömmel', ami hihetetlenül jól esett, és köszönetképp itt a blogon is szeretnék ennek hangot adni.

Egy alvómaszk már régi vágyam volt, de itthon mindenhol csak plüss anyagúak jöttek velem szembe, ezért ezúttal is az ebay-ről rendeltem (INNEN). Hűs selyem az anyaga, és állítható a fejpánt mérete. Éjszaka egyébként feszélyez a teljes sötétség, napközben viszont remek szolgálatot tesz a monitortól megfáradt szememnek.



Kockás ágytakaró - IKEA (3990.- Ft)
Párnahuzat - H&M HOME (2990.- Ft)
Művirág - Müller (1690.- Ft)

A Tavaszi ébredés poszt óta a nappali egy másik szeglete is tavaszi köntösbe bújt. Az eddigi barna-szürke kockás ágytakarót lecseréltem erre az üde bézs-rózsaszín párjára, ehhez kerestem egy színben hozzáillő párnahuzatot és egy virágcsokrot a kis asztalomra. A művirágnak rettenetesen megörültem, ugyanis pont a takaró halvány rózsaszín és zöld színei köszönnek vissza a szirmokon, a szirmok pedig ezen az anyagában csupa rózsa párnán is megjelennek.


Moyra Holographic 253 körömlakk

Ezt a lakkot Klautól kaptam ajándékba, egy apró szívességért cserébe, ezúton is nagyon szépen köszönöm! Sajnos a személyes találkozó még! nem jött össze, de a párjaink lebonyolították a bizniszt. ;)
A Moyra holo lakkjaihoz még nem volt szerencsém, de a teszteket nézve szemkápráztató lesz!


Levendula párna 
Porcelán madárka - Müller (495.- Ft)

Múlt héten, egy napsütéses szerda délelőtt sikerült összeegyeztetnünk egy találkozót Kingával, a Tündéri Lonka kreatív bloggerével. Az első perctől megtaláltuk a közös hangot, Kinga hihetetlenül kedves és nyitott személyiség, kellemesen eltöltöttük az időt a Starbucks-ban, majd pedig benéztünk a Yankee Candle üzletébe is. Ezzel a csipkevirágos-pöttyös levendula illatpárnával ő lepett meg (megrendelésre is készít, érdemes benézni hozzá), annyira aranyos ez a kis szívecske, hogy nincs szívem beakasztani a ruháim közé. Nagyon-nagyon szépen köszönöm Kingának ezt a kedves ajándékot! ♥
A kis porcelán madárka szintén Müller szerzemény, érdemes szétnézni a dekorációs részlegen is, többféle tavaszi dísz kapható. 


Daniel Wellington Classic St. Andrews karóra - INNEN
Karperec - I am (1690.- Ft)

Gergő órája után megrendeltem magamnak is a hőn áhított férfi számlap méretet, ezzel a csodaszép vörösesbarna szíjjal. *.*
Karkötőre normál esetben nem adnék ki ennyi pénzt, de számomra totális SYL beütése van, így muszáj volt elhoznom, ráadásul a meglévő darabjaimmal is kombinálhatom majd.


Cicás toll - Ninakoko (390.- Ft)

Instagramon már láthattatok egy képet mindkét cicás tollamról, amiket a Ninakoko-ban vettem. Annyira cukik, hogy képtelen voltam választani, megvettem még világoskék színben is (és a feketén is erősen elgondolkodtam). ^.^ Többen érdeklődtetek felőle, megvette még valaki azóta? :)

Hogy tetszettek a szerzemények?

18 megjegyzés:

  1. Annyira örültem a találkának, én is úgy éreztem, hogy az első pillanattól meg volt a közös hang..!! :) Köszönöm szépen ezt a nagyon szép fotót, a blog facebook oldalára már fel is tettem! Leginkább a cicás toll és az a párnahuzat tetszik most :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor mondhatom, hogy nem ez volt az utolsó ilyen alkalom? ^.^ Nagyon örülök, hogy tetszett a kép, és köszönöm a megosztást! A művirágot felismerted? Visszamentem érte a Müllerbe! ;) :D

      Törlés
    2. Persze, hogy nem ez volt az utolsó alkalom, főleg, hogy a közös macaron imádatunknak is hódolni kellene valamikor! :) A virágot nem ismertem fel, fotón szebb! :DD

      Törlés
    3. Akkor azt hiszem, megvan a legközelebbi célállomás! ;) Hihi, aranyos vagy, köszi! Itthon előbb még szemügyre vettem az ágytakarót, és pont megegyeztek a fő színei, így muszáj volt visszamennem érte. :D

      Törlés
  2. Cicás toll! Cicás toll!!! :-D Megfogtam a bejegyzés lényegét, tudom. Minden nagyon tetszik amúgy, és csodás tavaszi hangulat van nálatok, de azért: CICÁS TOLL!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hihi, ilyenkor egyébként annyira megnyugszom, hogy nem csak én vagyok ilyen infantilis felnőtt fejjel. Félek, ezt már sosem fogom kinőni, de tudod mit, nem is szeretném! :XDD

      Törlés
  3. Annyira csodás képeket készítesz! :) Nagyon szuper dolgokat sikerül venned, a cicás tollal kenyérre lehetne kenni engem. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon jól esik ezt hallani, köszönöm Timi! *.* Azt elhiszem, habár attól tartok, engem bármivel, aminek már két kis cuki fülecskéje van! ;))

      Törlés
  4. Egyszerűen imádom a képeidet! Főleg a második tetszik, akár egy lakberendezési magazin címoldalán is el tudnám képzelni!! :) A művirágok nagyon tetszenek, én is hasonlókat keresek most. Megkérdezhetem, hogy egy darab került 1690 Ft-ba, vagy az egész csokor?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ♥ Tündér vagy Dóri, hogy ezt mondod, ilyenkor még a monitor másik végén is zavarba jövök! ^.^ Nem, nem, szerencsére az egész csokor került ennyibe, ami négy különböző színű virágból áll! Még a KIKA-ban érdemes szétnézni, a másik csokromat náluk válogattam össze. ;)

      Törlés
  5. Cuki dolgok, főleg az a párna tetszik, olyan szép :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, annyira csajos, hogy csak imádni lehet! :D Egyébként púderrózsaszínben volt az igazi szerelem, de azzal nyugtatom magam, hogy az már túl sok lett volna (Gergőnek biztosan :P)... :))

      Törlés
  6. Csodásak a képek, mint mindig! :) Megkérdezhetem, melyik I am- ben vetted a karperecet? Köszi! Gabi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Gabi! :) A Westend-ben lévő üzletükben vettem, ebből a színből már csak egy darabot láttam, de volt még pasztell rózsaszínben is. ;)

      Törlés
    2. Köszönöm :) El is robogok akkor érte...Szép hétvégét!

      Törlés
    3. Remélem, sikerül még találnod belőle! Köszönöm, Neked is kellemes hétvégét és jó vásárlást! :*

      Törlés
  7. Ez a cicás toll valami eszméletlen cuki, a szívességedet pedig nem mondanám olyan aprónak. Itt is nagyon nagyon köszönöm! :] :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon-nagyon szívesen Klau, örülök, hogy segíthettem! ♥ :*

      Törlés