Image Map Facebook Instagram Contact Bloglovin' Ask.fm

2014. április 3.

Nike futócipők a Premier Outlet Centerből


Az elmúlt Fancy moments posztban ígértem Nektek egy részletesebb beszámolót is a biatorbágyi Premier Outlet Centerben tett látogatásunkról, így ma erről olvashattok.

Egy rövid Hervis látogatás után a Nike outlet lett a legfőbb célállomásunk, bízva abban, hogy egy csinos sportcipő révén máris hosszútávfutónak érzem majd magam. :)

Szüleim unszolásának köszönhetően már egészen kiskoromtól megismerkedtem számos sportolási ágazattal, mint az RSG, síelés, korcsolyázás, lovaglás, vagy a teniszezés. Majd a kevésbé testhezálló sportok lemorzsolódtak az évek során, a főiskola kezdetével pedig szinte mindent abbahagytam. Visszatekintve bevallom, a diploma megszerzése helyett ma már szívesebben választottam volna a sportpályát, annak minden áldozatával és lemondásával együtt. 
Talán ezek után nem meglepő, hogy az aerobik, és ehhez hasonló mozgásformák rettentő távol állnak tőlem, ahogy az alakformáló kezelésekben sem hiszek. Futni sosem szerettem, viszont kétség kívül egy olyan mozgásforma, ami jólesően átmozgatja a porcikáinkat, ráadásul közben a friss levegőn lehetünk. Azonban nem mindegy, hogy ezt milyen cipőben tesszük, főleg, ha nem futópályán, hanem aszfalton, erdőben futunk. Segítségünkre lehet a megnevezés, miszerint beltéri, utcai, vagy éppen futócipő a termék megjelölése. Futócipő esetében rettentő fontos a megfelelő alátámasztás, így ezek a cipők rendelkeznek a legvastagabb talp kialakítással is. 


Nike Air Futurun férfi futócipő - Premier Outlet Center (20.000.  Ft helyett 13.700.- Ft)


Nike sort - Premier Outlet Center (4090.- Ft)

Gergőnek szinte egy kész futószettet sikerült összeállítanunk az outletből, úgyhogy irigykedem is rendesen, milyen szuperül passzol a cipőjéhez a sort. :P
A cipők egyébként típus, vagy méret alapján vannak szortírozva, teljesen rendezetten, eredeti dobozukban. Van, amiből már csak pár darab érhető el, de van, amelyből teljes a készletük. A kínálat pedig szerintem folyamatosan változik, míg próbáltuk a cipőket, a kollégák folyamatosan tüsténkedtek és pakolták ki az újabb darabokat.


Az utolsó darabok méretek szerint így sorakoznak a polcokon


Az álom cipő, csak sajnos nem az én széles lábfejemre :'( 


Nike Lunarlon női futócipő - Premier Outlet Center (26.000.- Ft helyett 12.500.- Ft)


Nekem erre a lila-szürke színkombinációjú Lunarlon futócipőre esett a választásom, ami hihetetlenül kényelmes, olyan, mintha felhőkön szökellnék. :)

Aki sportcipő vásárlás előtt áll, és nem elsődleges szempont nála, hogy a legújabb kollekcióból vásároljon, nyugodt szívvel ajánlom a Premier Outletet, mert itt garantáltan eredeti termékeket kapunk, jóval a bolti ár alatt. A cipőkre egyébként fél év garancia érvényes a számla ellenében.

Szívesen veszem a tanácsot, aki már 'jártas' ebben a témában, hogy hány kilométerrel érdemes kezdeni a futást, mennyire terheljük magunkat az elején stb. A hasonló tudatlanoknak pedig ajánlom a www.futanet.hu edzésterveit.

Ki jár közületek rendszeresen futni? 

19 megjegyzés:

  1. Szerintem nagyon csinos a te cipőd is! Tetszik ez a lila szín! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, aranyos vagy Fanni! ^.^ Valójában én is szeretem a lila-szürke kombinációt, csak annyira megtetszett a neon díszítés a fenti cipő tetején és talpán (ment volna a súlyzókhoz :P), na de itt most a kényelem az első! :/ :DD

      Törlés
  2. Azta*-* Gyönyörű cipők:)) x
    Bianka
    http://ruhamania.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  3. Nekem is tetszik a cipőd! :) Megkérdezhetem, hogy a súlyzók honnan vannak? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Timi! :) Megpróbáltam visszakeresni az e-mailjeim között, és mi innen rendeltük: http://www.sportszert.hu/detail/Fitness/Sulyzo/Aerobic_sulyzok/Neopren_kezisulyzo_1_5_kg
      Amúgy a Hervis-ben is kapható, csak kétszeres áron! :O

      Törlés
  4. Basszus, én a Lunarlonomat még 18ezerért vettem .. Ááá...lehet lassan ismét ki kellene látogatnunk az Outletbe :D Nagyon csini amúgy a Gergő cipője is!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, átadom neki! *.* Amúgy nekem dupla leárazást követően került ennyibe, mert fölötte, ha jól emlékszem egy 16 ezres címke volt ragasztva! ;))

      Törlés
  5. Nagyon szép a cipőd. Nekem most Puma futócipóm van, nagyon szeretem. Nekem messze van az Outlet, így Glamour napokon vettem a Hervisben. Azért itt már a 20% is jól jön. Igazság szerint már 2,5 éve vettem, de csak nemrég kezdtem igazán használni, de nagyon jó benne futni, pedig engem büntetni lehetett a futással. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Ági! Sajnos nekünk is nagyon kiesik a Premier Outlet, de összekötöttük egy barkácsáruház körrel. :D Először én is úgy voltam, hogy kivárom a most áprilisi Glamour-napokat, de ez a több, mint 50%-os leértékelés jobban esett. :XD
      Nagyon örülök neki, hogy örömödet leled a futásban, csak így tovább! :)

      Törlés
  6. Lila futócipő....óanyám, hát imádom, na! :))) Gergőnek a szettje is ütős lett, de engem most levettél a lábamról a lila csukáddal :D Kitartás az edzésekhez, túl sok mindent nem tudok sajnos a futásról, csak azt, hogy az előtte-utána nyújtás elengedhetetlen.
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh, köszönöm drága Reni, pedig hidd el, nem liláért indultam ám, csak a kényelem volt a döntő szempont! ♥ *.*
      Oksi, észben tartom a nyújtást, köszi! ;)
      Puszillak!

      Törlés
  7. Szép mindkettő, de persze a Tiéd tetszik jobban :)

    VálaszTörlés
  8. Nagyon tetszik a lila cipellőd! :)

    Én ezzel a gyakorlatsorral szoktam bemelegíteni:
    https://www.youtube.com/watch?v=Qgz4o2lEXYQ

    Én 10 percet szoktam futni, utána 5 percet gyalogolok gyorsabb tempóban, aztán megint futok. Így kb. 3,5 km-t. Nem sok, de az asztmám miatt többet egyenlőre nem bírok. De majd lesz ez jobb is. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Húú, nagyon köszi a videót, és hogy megosztottad az edzési rutinodat! :*
      Tüdőproblémák sajnos nálam is vannak, úgyhogy ez bőven elegendő célnak tűnik, főleg kiindulásnak! :D

      Törlés
  9. Futócipőből tényleg 1 számmal nagyobbat kell venni? 37-es cipőket hordok, de amikor nézegettem a futócipőket, azt mondták nagyobbat vegyek.. Bárcsak a Premierbe eljutnék én is. De hozzám az M3 Outlet van közelebb, mivel debreceni vagyok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én 39/40-es cipőket hordok, ebben az esetben mégis a kisebb, 39-es méret lett a jó, de szerintem ez sokkal inkább fazon és kialakítás kérdése, mint a lábméreté. A fenti neon rózsaszín cipőből még a 40-es is nyomta a lábamat, a 41-esben viszont már csónakáztam. :$ A legfontosabb, hogy kényelmes legyen, ne nyomjon sehol, és ha teljesen előrenyomod a lábfejed, legyen egy ujjnyi hely a sarkad és a cipő sarka között! ;)

      Törlés