2014. május 26.

A szemöldök tetoválásomról


Ezer éve nem készítettem bejegyzést a Kozmetika címszó alá, és habár egyre inkább szeretnék eltávolodni a beauty témáktól (ami hamarosan az oldallista újragondolását is jelenti), a szemöldök tetoválásom menetét mindenképp szerettem volna még dokumentálni Nektek, hátha közületek is megfordult már valakinek a fejében.
Előtte-utána képek, és beszámoló a link után!


Azt hiszem, a kozmetikai tetoválások felett csak annak van joga ítélkezni, aki átérzi, milyen érzés minden reggel "keretet" rajzolni az arcunknak, mert túl vékony, túl ritka, esetleg hiányos szemöldökkel áldott meg minket a sors. Évek óta gondolkodtam rajta, hogy rászánom magam, de a rengeteg elrettentő példát látva mindig inába szállt a bátorságom, mígnem a blogolásnak hála, sikerült egy megbízható kozmetikusra találnom. Az első találkozásunkkor először gondosan átbeszéltük, és megrajzoltuk a szemöldököm leendő formáját, igazodva az "alapanyaghoz", a szemöldökcsontomhoz, és az arcformámhoz. Az előtte képen láthatjátok, mennyire ritkás, illetve ív nélküli volt az eredeti szemöldököm, úgyhogy nem mondom, fel volt adva a lecke. :)
A fő célunk az volt, hogy éppen csak egy kis árnyékot adjunk az eredeti szőrszálaimnak, a minél természetesebb összhatás érdekében. Az én esetemben a satírozást választottuk, a hiányos részen egy kis szálas technikával kiegészítve. A vörös hajam ellenére egy hidegebb barna árnyalat mellett döntöttünk, mert az eredeti hajszínemhez, szempillámhoz és szemöldökömhöz ez sokkal közelebb áll, és fontos tudni, hogy a melegebb árnyalatok idővel pirosasra kopnak (ezért a legtöbb ilyen árnyalatú pigmentet kivonták a forgalomból). 
Első alkalommal egy egészen halvány színnel satíroztunk, hogy lássuk, mennyire keveredik a saját pigmentjeimmel a festék, majd ezt követte egy hónap elteltével egy korrekció, ahol már egy kicsit sötétebb színnel mentünk át rajta:  


Bal oldal:

1. Előtte (Jesszus! :O)
2. A tetoválás másnapján 
3. Egy héttel a tetoválás után

Jobb oldal:

1. Két héttel a korrekció után félárnyékban
2. Két héttel a korrekció után árnyékban
3. Két héttel a korrekció után napfényben 


A tetoválás az előrerajzolással együtt nagyjából két-két és fél órát vesz igénybe. Helyi érzéstelenítés mellett történik, néhol összeszorított foggal, de valamivel kellemesebb, mint a rendes tetoválás. :) Az utóápolás ebben az esetben is elengedhetetlen, a Bepanthen krém elősegíti a sebgyógyulást. A varrt nem szabad piszkálni, és tépegetni, nagyjából egy hét alatt magától is leválik, viszont két hétig még védjük a napfénytől, víztől, szaunázástól, szoláriumtól stb...
Most a korrekció utáni két hetes eredményt láthatjátok nálam, ennél egy picikét valószínűleg még világosodni fog, de én már most maximálisan elégedett vagyok a végeredménnyel. A hozzám közelállók sem mondták meg róla, hogy tetovált a szemöldököm! :D Szerintem igazán természetesre sikerült a végeredmény, éles kontúrok nélkül, mintha csak ceruzával rajzoltam volna meg. Ezúton is köszönetemet küldöm érte Anitának! :*

Akit komolyabban is érdekel a téma, nyugodtan írjon nekem Facebook-on, vagy e-mailben (lookfancy@gmail.com), és ott szívesen megadom a kozmetikus elérhetőségét, mivel honlapot sajnos nem tudok linkelni.


Mit gondoltok a végeredményről? Ti elgondolkodtatok már a kozmetikai tetováláson? 

38 megjegyzés:

  1. Nagyon szép lett a végeredmény, abszolút természetes hatású,nagyon tetszik! :) Sajnos nekem is elég ritkás. Ha nem túl tolakodó, akkor megkétdezhetem,hogy milyen áron mozog egy ilyen tetoválás? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj, nagyon örülök, hogy Te is így látod, köszönöm! ^.^ Kozmetikustól, és a tetováló gép típusától függően elég eltérő árakkal lehet találkozni, nagyjából 10.000 és 50.000.- Ft között mozog, nálam a felső határt súrolta. :/

      Törlés
    2. Köszönöm! :) Ha valóban tartós,akkor mindenképp megérte,mivel tényleg nagyon szép a végeredmény! ;)

      Törlés
    3. Én is úgy voltam vele, hogy inkább áldozom rá egy magasabb összeget, mint kevesebbért bohócot csináljak magamból! :DD Elvileg jó pár évre szól az eredmény, és akkor is már csak korrekcióra lehet szükség. ;)

      Törlés
  2. Nagyon szép lett a végeredmény! :)
    Még nem gondolkoztam rajta, mert szerencsére nincsenek túl nagy hiányok a szemöldökömben, de azért egy kis porral át szoktam szaladni rajta. Nekem inkább a forma kialakítása adja fel a leckét, mivel néhány éve új városba költöztem(az ország másik végébe), volt egy próbálkozásom kozmetikussal, de katasztrófa volt... Azóta inkább megcsinálom magamnak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megnyugtató Tőletek is ezt hallani, köszönöm! ♥
      A korábbi rossz tapasztalatok után én is már régóta magamnak szedem, de el sem tudom mondani, hogy ez a tetoválás most mennyire megkönnyíti a dolgomat. Sosem gondoltam volna, hogy valaha egyforma lehet a szemöldököm! :D

      Törlés
  3. ez most egy inspiráló bejegyzés lett!
    én most szemöldökceruzát használok, de fontos, hogy hosszú előretervezéssel, nem belerohanva, igenis fontos és hasznos lehet a változtatás :)
    szép a végeredmény!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök, ha sikerült egy kis löketet adnom hozzá! Jól érzem, hogy akkor Te is elgondolkodtál már rajta? *.*
      Köszi, nálam már valóban hosszú évek óta érlelődött a gondolat, és azt hiszem, megtaláltam a legmegfelelőbb személyt hozzá, úgyhogy megérte ennyit várni! :)

      Törlés
  4. Szép lett a végeredmény, nagyon természetes :) Nekem most kész katasztrófa a szemöldököm, de majd ha sikerül minden vizsgámmal végeznem, azt hiszem lesz egy látogatásom a kozmetikushoz és a fodrászhoz is :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! :) Kitartást kívánok a hátralévő vizsgáidhoz, egy kalappal, utána pedig annál lélekmelengetőbb lesz egy kis csajos kényeztetés! ;))

      Törlés
  5. Wow! :) A szemöldök tetoválásról valamiért mindig az a kép ugrik be elsőre, hogy agyonszolizott hidrogén szőke rib****k brutál vastag tetovált szemöldökkel csücsörítenek 1 képen valami neon ruciban. :D De te bebizonyítottad, hogy ízlésesen is lehet ilyen végeredményt elérni. :)
    Nagyon szép lett. Természetes. :) Nekem 1 régi baleset miatt 1 sávban nem nő ki a szemöldök, de ceruzával pikk-pakk orvosolom mindig a problémát.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Wááá, azt kihagytad, hogy brutál vastag fekete!! tetovált szemöldökkel! :DD
      Pedig, ha tudnád, mennyire paráztam a közzététel előtt... :")
      Köszi, nagyon örülök, hogy Neked is tetszik! Az még a "jobbik" eset, de én már nagyon meguntam, hogy minden alkalommal külalakot is rajzoljak neki, strandolásról és ilyenekről nem is beszélve. :P

      Törlés
  6. Ez tényleg jó lett, valóban természetes. Egyedül csak a kunkori végénél látszik, hogy nem valódi.
    Megértem, hogy nehezen vágtál neki, az utcán járva-kelve én is csak nagyon ronda tetoválásokat láttam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Hana! Igen, ott egy picikét átüt alatta, mert rakoncátlanul felfelé állnak a szőrszálak, de szemöldökformázó zselével ez is orvosolható. ;)
      Szerintem ebben az is benne van, hogy egy szép munkáról nem is gondolnánk, hogy tetoválás, így csak az ellenpéldák égnek bele a retinánkba! :XD

      Törlés
  7. Nekem is ki van tetoválva a szemöldököm, teljesen szálazott technikával. Nekem nulláról kellett indulnia a kozmetikusnak, mert konkrétan nincs szemöldököm egy szál se, vagyis hát az elején van két pamacs, de az is szőke, szóval semmi nem látszik belőle :D Pár éve döntöttem én is ez mellett, mert untam a reggeli rajzolgatást, hát azóta sokkal békésebb és nyugisabb az életem. Végre megtörölhetem a homlokom és úszhatok anélkül, hogy attól félnék, eltűnik a szemöldököm. A tiéd is szuper lett, nagyon természetes :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Abszolút megértem a Te döntésedet is, a szálazott technika pedig jó megoldás ilyen esetekben, mert sokkal természetesebb a hatása. Nálam végül csak egy helyen húztunk bele pár szálat, ahol hiányosan nő a szemöldököm. :) Megkérdezhetem, hogy neked milyen géppel készült, és mennyire kopott az évek során?

      Törlés
  8. Én szerencsére natúran is (szerintem) tökéletes szemöldökkel vagyok megáldva, de néha szeretnék hangsúlyosabbat és rásegítek; viszont a két legjobb barátnőm nagyon világossal rendelkezik, nekik állandó tortúra a festetés, volt már nekik felemás stb. Abszolút megértem a döntésedet, nagyon szép és természetes a végeredmény!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye tudod, hogy most nagyon utállak?! :PP (Csak vicceltem! :D) Átérzem a barátnőid helyzetét, egy időben én is festettem (kozmetikusnál, és itthon magamnak is), de ezzel az a gond, hogy csak a szőrszálakat fogja meg a festék, amitől sajnos nem lesz se ívesebb, se dúsabb az ember szemöldöke. :$
      Köszi!

      Törlés
  9. Tényleg szép lett. :)
    Alapból elutasítok minden kozmetikai tetoválást, de a tiéd nagyon szép és igényes, tényleg nem mű hatású. Viszont az ilyen leborotvált, szál-rajzolt tetkóktól, meg a kék vonaltetkótól borsódzik a hátam. :D Főleg ha alatta-fölötte kinől az igazi szemöldök. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Anna! *.*
      Azokat ne is említsd, tisztára olyan hatásuk van, mintha rendes tetováló géppel készültek volna (valószínűleg néhány esetben így is van, vagy nem tudok már mire gondolni). :O Attól pedig, hogy valaki tetováltat, még ugyanúgy kell szemöldököt szedni!!! :P

      Törlés
  10. Milyen szép lett a szemöldököd! :O Én már 2 éve fontolgatom, őszintén szólva nem merek belevágni.. félek a berögzült képektől! :D Pedig nekem még a tiednél is brutálabb a szemöldököm, szóval nagyon rászorulna, de annyira nem merem magam idegenre bízni! :/ Mindig attól félnék, hogy kitudja milyen kedvében van és lehet rajtam, az én szemöldökömön élné ki a dühét, én meg utána pisloghatnék, mint hal a szatyorban egy borzalmas szemöldökkel! :D Jó, hogy van ellenpélda! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh, nagyon köszönöm Gabriella! ^.^
      Engem először Réka szemöldöke győzött meg (http://wifelifestyle.wordpress.com/), majd első körben unokatesómat kísértem el a tetoválásra ugyanehhez a kozmetikushoz, így a két megnyugtató eredményt látva már bátrabban feküdtem a tűje alá. :D Szerintem akinek már jó hírneve van ebben a szakmában, nem engedheti meg magának, hogy "rossz" napja legyen, legalább is én ezzel nyugtattam magam. :D

      Törlés
  11. Tényleg nagyon szép! Én eddig csak olyan tetovált szemöldökkel találkoztam, ami számomra túl műnek tűnt, de a Tiéd abszolút természetes lett! Nagyon jól áll, minden elismerésem a kozmetikusnak! Én még azzal is bajban vagyok, hogy a tartós festésért, kit keressek fel...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Fanni, aranyos vagy! Én azóta jó pár szemöldökre rácsodálkoztam, hogy tetovált, mert álmomban nem mondtam volna meg róluk, sajnos a rossz példák a szembetűnőek. :/
      Tartós festést egy ideig magamnak csináltam itthon, de sajnos a bőrről hamar lekopik a festék, így nem voltam vele előrébb... :(

      Törlés
  12. Hát igen, ez egy igényesen elkészített, szép tetkó. Bezzeg a hétvégén egy nénin... Kikopott kék volt a szemöldöke és a szájkontúrja is :-S

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aww, nagyon köszönöm Katy, habár a dicséret nem engem illett! :) Hjajj, pedig én annyira díjazom, ha ad magára egy idősebb hölgy is, de... :$

      Törlés
  13. Nagyon termèszetes lett a vègeredmèny! Sokaknak mèg mindig a feketèvel tetovált "csíkszemöldök" villan be, pedig ez a vègeredmèny jól alátámasztja, hogy nagyon ízlèses dolog is kihozható egy-egy ilyen korrekcióval:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Húú, de örülök, hogy Ti is így látjátok, köszönöm! :) Amikor amúgy ilyen munkát látok, mindig elbizonytalanodok, hogy elrontották-e az illetőnek, vagy tényleg ez volt a kívánsága? :O :PP

      Törlés
  14. Nagyon szép és természetes lett! Gratulálok hozzá! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Evelin! Habár én csak jól választottam kozmetikust, az érdem már őt illeti! ;))

      Törlés
  15. nagyon szép formája van :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Azóta boldogabban nézek reggelente tükörbe! :XD

      Törlés
  16. Rég jártam Nálad, és most örülök, hogy újra ide tévedtem, mert régóta tervezek én is egy ilyen akciót, csak túl mesterkélt tetovált példák vannak előttem, így mindig elhessegettem a gondolatot. De most, hogy látok egy nekem tetsző, tényleg természetes hatású mintát, úgy döntöttem, belevágok én is. Kinyomtatom a fotóidat, és viszem magammal, hogy: "Na, ilyet szeretnék!!!" :)
    Köszi, hogy fotóillusztrációt is tettél a posztodba!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök a látogatásodnak (épp a napokban gondoltam rád :P), annak pedig különösen, hogy "minta" szemöldök lehetek. Akkor megérte heteken át dokumentálni a műveletet! :) Remélem, hamarosan Te is elégedett lehetsz az új szemöldököddel! *.*

      Törlés