Image Map Facebook Instagram Contact Bloglovin' Ask.fm

2014. június 5.

Apró örömök


Azt hiszem, bármennyire is közhelyes, mégis egy idézettel indítanám a mai posztot:

"Az egészség a legnagyobb ajándék, az elégedettség a legnagyobb gazdagság, a hűség a legjobb kapcsolat." //Buddha//

Ha nehezen találom a szavakat, mindig egy idézetet keresek a bennem zajló érzelmek kifejezésére. Nem vagyok egy türelmes ember, utálok a kasszánál sorban állni, vagy kivárni a masírozó tömeget a mozgólépcsőnél, egy orvosi vizsgálat eredményéről nem is beszélve. Sajnos az elkövetkező hetek több szempontból is feszült várakozással teliek számomra, ez pedig a kreatív energiáimat is teljesen leblokkolja. Ettől függetlenül nem fogok teljesen eltűnni, hiszen újra, és újra rá kell jönnöm, mennyi mindent ad számomra ez a felület, csak egy kicsit takaréklángra kapcsolok ebben a hónapban. 
A mai nyárias napon azonban örömmel ragadtam ismét fényképezőgépet, és hálás vagyok, ha csak pár órára is, de sikerült kikapcsolni a gondolataimat. :)


Gucci kendő

Már-már ijesztő, mennyire kerülöm a bevásárlóközpontokat, úgy érzem, teljesen megcsömörlöttem a hónapról-hónapra frissülő kínálatoktól, és nincsen se időm, se energiám egy fast fashion gardróbot fent tartani. Most már szívesebben böngészek online, és törekszem egy időtálló gardrób kialakítására, olyan színekkel, anyagokkal, amiket nem (kizárólag) a divat, hanem a saját ízlésem, testalkatom, színvilágom határoz meg.
Imádom a kendőket, szerintem igazán univerzális darabok, szellős időben a vállunkra terítve egy kardigán is kiváltható vele, vagy megóvhatjuk magunkat a káros napsugaraktól.


Digital Divas Blogger Konferencia ajándéktasak:
Avon notesz golyóstollal
Avon bronzosító gyöngyök
Avon szájfény

Fanni meghívására múlt szombaton én is részt vettem a Cosmopolitan támogatásával megrendezett Blogger Konferencián a Music Centerben. Az antiszociális hangulatom ellenére nagyon jól esett ez a kikapcsolódás, a sok érdekes előadás mellett (nekem Urban: Eve - Lívia és Ördög Nóri előadása volt a kedvencem) finom falatokkal kényeztettek bennünket a szünetekben, távozáskor pedig egy ajándékszatyrot nyomtak a kezünkbe. :)


Megértéseteket kérem az elkövetkező hetekben, de mindenképp szeretnék legalább heti rendszerességgel jelentkezni! Addig is pünkösdi rózsákkal díszített családi ebédeket, és kellemes hosszú hétvégét kívánok Mindenkinek! :*

44 megjegyzés:

  1. Nem akartalak faggatni a múltkor, mert nem szerettem volna a jó hangulatot elrontani, de remélem (sőt Tudom!), hogy nem lesz semmi baj!! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Aranyos vagy, és még egyszer köszönöm az invitálást, nagyon jó kis nap volt! :*

      Törlés
    2. Ha tényleg jól érezted magadat, te csak ha tényleg, akkor majd megbeszélhetünk még ilyen találkozót :)

      Törlés
    3. Ez nem is kérdés számomra, örömmel benne lennék! ^.^

      Törlés
  2. Bármiről is legyen szó, drukkolok és szorítok érted nagyon és küldök egy jó nagy adag pozitív energiát is. :)
    A képek pedig, szokás szerint mesések! <3 :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Anna, nagyon hálás vagyok érte, máris erősebbnek érzem magam! *.*

      Törlés
  3. Nem tudom, hogy milyen egészségügyi probléma nyomja most a válladat, de hidd el nem lesz semmi probléma! ;)
    Bizakodva kell előre tekinteni a jövőbe, semmi negatív gondolat! :)
    Nagyon szép ez a Gucci kendő, eddig nem is gondoltam volna, hogy nekem ilyesmi tetszhet (világ életemben sportosan szerettek és szeretek öltözni) de a képen olyan "ínycsiklandónak" tűnik :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A soraidat olvasva máris egy kicsit optimistábban látom a jövőt, nagyon köszönöm!
      Hihi, de aranyos vagy, amúgy én sem gondoltam volna, hogy végül egy ilyen letisztult stílusú kendőre esik a választásom, mert engem mindig is a kicsit bohémebb ruhadarabok vonzottak, de hát változik az ember! :D

      Törlés
  4. Gondolom, szándékosan nem fejtetted ki bővebben az orvososdit, de tudd, hogy együtt érzek, én is hasonlón megyek keresztül december óta, és még mindig nincs vége. Kitartás!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bia, ne ijessz meg, hogy nálad is egy komolyabb betegségről van szó?! :(( Akkor Neked dupla adag kitartást kívánok hozzá, és biztos vagyok benne, hogy hamarosan túljutsz rajta, és csak egy rossz emlék marad ez az időszak! :)

      Törlés
    2. A probléma az, hogy nem tudjuk, mitől vannak a problémáim :/ Passzolgatnak egymásnak az orvosok/osztályok, az egyik csak mond valami okosat végre...

      Törlés
    3. És persze köszi szépen :)

      Törlés
    4. Nálam is ugyanez a helyzet, ezért is reménykedem, és félek is egyben ettől az eredménytől, de ennél a bizonytalanságnál minden jobb. :/

      Törlés
  5. Tőlem is elindult egy nagy adag pozitív energia feléd Korinna! Kitartást kívánok és bármennyire is nehéz néha ilyenkor, maradj mindig bizakodó és pozitív hangulatban! A képek pedig csodásak, mégis mi másak lennének?! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Elíz, már meg is érkezett! ♥ Igyekszem optimista lenni, sajnos alapjáraton túlságosan is realista vagyok, de Gergő folyamatosan tesz róla, hogy ne csüggedjek! :)

      Törlés
  6. kitartást kívánok a mindenhez! csudásak a fotók, mint mindig, és annyira örülök, hogy téged is hívtak erre a konferenciára! jövő héten lesz az utolsó vizsgám, utána összefuthatunk ismét, ha lesz kedved :) sok puszi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Édes vagy Kinga, köszönöm! Oh, nem a Cosmotól kaptam a meghívást, csak Fanninál felszabadult egy jegy, és elhívott magával. ;)

      Törlés
  7. Nagyon-nagyon sok kitartást és pozitív hozzáállást kívánok neked ehhez a dologhoz! Könnyű mondani tudom, mindenki máshogy éli meg a dolgokat, de a pozitivitás nagyon fontos és az, hogy szeress és szeretve legyél, ha min. 1 ilyen ember van az életedben, bármi legyőzhető! :) Én több, mint 1,5 éve küzdök egy betegséggel, szószerint az életemért, mert volt transzplantációm is (pont a hetekben), pár héten belül én is eredményre fogok várni, hogy én győztem-e, és bizakodó vagyok, így lesz, én győzök! :) Te is próbálj így hozzáállni, persze nekem is voltak/vannak 'killing me softly' napok, de én úgy érzem előző életemben cica lehettem, mert annyi mindent túl éltem már és seggbe rugtam magam, talpra álltam! Ha vannak céljaid, álmaid, terveid az már fél siker! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon szomorúan olvasom, hogy ilyen fiatalon, egy ennyire komoly betegséggel kell megküzdened... :( Viszont a soraidat olvasva szerintem nem kétséges, hogy Te fogsz győzni! Annak pedig külön örülök, hogy pár héttel a műtéted után is itt vagy velem a blogon, és biztatsz, nagyon köszönöm! :) Kitartást kívánok Neked is, de biztos vagyok benne, hogy a nehezén már túl vagy, és hamarosan megnyugtató híreket fogsz kapni! :)

      Törlés
  8. Én nem részletezem Kori csak tudd, hogy mi itt vagyunk neked. :) Minden rendben lesz. Csak pozitívan. ;) Love :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudom, és rengeteg erőt adtok, köszönöm Balázs! ♥

      Törlés
  9. A legjobbakat kívánom neked! :)

    VálaszTörlés
  10. Csodásak a képeid!! :) ♥ Nagyon sok erőt és kitartást kívánok Neked, így ismeretlenül is - a "gödör" aljáról mindig csak felfelé van. Küldöm én is a pozitívat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj, köszönöm, a friss virágcsokor rögtön megihletett tegnap reggel! :D El sem hiszitek, mennyit jelent, hogy így ismeretlenül is ennyien biztattok, ennél többet már nem is kérhetek. :)

      Törlés
  11. Kitartást és lelkierőt kívánok neked mindenhez :)
    Egyébként az lehetséges, hogy még szebb képeket készítesz, mint eddig? :D A mostani képek komolyan elképesztően gyönyörűek, a 'megkomponálás', a fényképezési szög és fókusz nagyon el lettek találva :) Szóval a már eddig is agyondicsért fényképezés ellenére is látszik a fejlődés ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Dii! :)
      Oh, sokat számít ám, hogy az utóbbi hetekben már a kertben fotózok, így sokkal optimálisabbak a fényviszonyok! ^.^ Viszont még mindig több tucat képet ellövök, mire van egy-kettő, amivel elégedett vagyok. ;)) Úgyhogy szerintem mindig lesz hova fejlődni, de nagyon jól esik, hogy így látod, hihetetlenül motiváló, köszönöm! :)

      Törlés
  12. Optimizmussal és életszeretettel mindent le lehet győzni :) a mindig mosolygós nagymamám könnyedén legyőzte a mellrákot. Ha meg akarsz gyógyulni, meg is fogsz! Kitartás, így ismeretlenül is :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örülök nagymamád gyógyulásának! :) Én mindig annyira irigyeltem az ilyen életvidám emberek optimizmusát, sajnos én túlságosan realista (Gergő szerint pesszimista :P) típus vagyok, de köszönöm a biztatást! :)

      Törlés
  13. Kitartást kívánok neked ehhez az időszakhoz! A képeid pedig szokás szerint gyönyörűek. :)

    VálaszTörlés
  14. Én is drukkolok és erőt, kitartást kívánok, akármivel is nézel szembe! Sajnos én is hasonlóképpen vagyok egy fél éve, egy hét múlva MRI és kiderül, megyek-e megint műtétre (ami valószínű), szóval teljesen átérzem a helyzetet!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Bogi! Szomorúan olvasom, hogy közületek is sokan küzdötök komolyabb betegséggel, és ez megdöbbentő... Én egy CT eredményre várok, és csak azt tudom kívánni, hogy Te is a lehető legjobb híreket kapjad!

      Törlés
  15. Egyszerűen gyönyörű képek, fantasztikus színek. Én is ott voltam a Digital Divas-on, ha szeretnék az én képeimet is látni, akkor nyugodtan csekkold a blogomon, amit itt megtalálsz: www.szepsegpotty.blogspot.sk
    További sikeres blogolást és csak így tovább, imádnivaló blog :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Lia, nagyon örülök, hogy tetszenek! ^.^ Olvastam a posztodat, az utolsó gondolattal pedig abszolút egyetértek én is: "A sikeres blogoláshoz nem kell más, mint egy marék szenvedély!" ;))

      Törlés
  16. Szerintem az ilyen szép lelkű emberek, mint te , csakis jól jöhetnek ki mindenből! Eszter

    www.shineonsilver.blogspot.com

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Eszter a kedves szavakat! ♥ Neked pedig kitartást kívánok a költözés körüli hercehurcával, és alig várom, hogy az új lakásotokba is bepillanthassunk! ;)

      Törlés
    2. Jaj, köszi! Valószínűleg építkezni fogunk, de még nem tudjuk hol, úgyhogy albérletben leszünk az elkövetkezendő 1 évben. Valamennyit fotóztam még az előző házban, de az a következő héten elfogy (ha kirakom...:)). Egyébként pedig majd remélem feltalálom magam, és kisebb enteriőröket fogok fotózni. Ha van kedved majd nézz be a blogra néha, nagyon örülnék neki! Eszter

      Törlés
    3. Az izgalmas kihívás lesz, így viszont teljesen a saját igényeiteknek és ízléseteknek megfelelően tudjátok majd kialakítani az új házatokat! :)
      Ezt nem is kell kérned, nagyon szeretem a blogodat, és a lakberendezési, öltözködési stílusodat! ;) :*

      Törlés
    4. :))
      Remélem jól vagy, nagyon várom a következő gyönyörű posztotad már!!!
      Köszönöm, igazán sokat számít nekem, mert úgy érzem nem igazán találom a helyem (ezért is kezdtem el külföld felé kommentelgetni, így legalább megnézi valaki a bejegyzéseket és ez szükséges a motivációhoz amit néha elvesztek), szinte mindig felteszem a kérdést, hogy minek csinálom (persze magamnak főleg)...Bocsi a sok szövegért!!! Egyszer talán majd egy kicsit optimista is leszek, bár kétlem...
      Szép kreatív napokat kívánok Neked!! Eszter

      Törlés
    5. Köszi, remélem, már nem kell sokat várnotok rá! ;)
      Oh, pedig abszolút optimista embernek képzeltelek, habár lehet, hogy rólam is ezt hiszitek! :P Való igaz, hogy én is Tőletek nyerem a motivációmat, de mióta kevesebb időm jut arra, hogy másoknál kommenteljek, nálam is visszaestek a hozzászólások. Akkor elgondolkodtam, és megfogadtam, hogy ezentúl kevésbé fognak érdekelni a statisztikai adatok, hiszen ez a hobbim, és imádom csinálni, amit nem befolyásolhat az, hogy éppen 5, vagy 15 komment érkezik egy posztomhoz! :))

      Törlés