Image Map Facebook Instagram Contact Bloglovin' Ask.fm

2014. augusztus 4.

OUTFIT: Crop top


Kiborító az időjárás, egyik nap szinte már őszbe hajló, és elmossa a kerteket az özönvíz, másik nap viszont kibírhatatlan a kánikula. Tegnap az utóbbihoz volt szerencsénk, ezért a lombkoronák árnyékába húzódva gyorsan be is iktattunk egy outfit fotózást. 



Többször hangsúlyoztam már a blogon, hogy nem csak akkor lehetünk csinosak, és divatosak, ha kizárólag a Zara, és a Mango legutolsó kollekciójából öltözködünk. Számomra az ilyen szettek kicsit túlerőltetettek, én jobban szeretem, ha kevésbé megkomponált, és könnyedebb egy összeállítás.
A sötétkék szoknyával EBBEN a posztban már találkozhattatok, akkor is írtam, hogy szerintem szuperül kihasználható darab lesz, így is lett, gyakorlatilag a kánikula napokban csak a felsőket variáltam hozzá. A pöttyös felső talán a második crop top-om, amiről úgy éreztem, beépíthető a ruhatáramba. A táska, és az óra egy klasszikusabb vonalat képvisel, ami rengeteg összeállításhoz bevethető, ehhez pedig bátran párosítottam a pár ezer forintos kínai loafer-emet, és a nagyjából 6 éve vásárolt szalmakalapomat. :)


Pöttyös crop top - Sheinside (INNEN)
Szoknya - Sheinside (ENNEK a ruhának az alsó része)
Loafer - Blaha Corvin Áruház
Táska - Michael Kors
Karóra - Daniel Wellington
Csomós nyaklánc - Ebay (INNEN)
Napszemüveg - F&F
Szalmakalap - Ezer éves darab talán az Auchan-ból :)


Hogy tetszett Nektek ez az összeállítás? Ti mennyire szigorúan választjátok meg az egymáshoz passzoló ruhadarabjaitokat? 

20 megjegyzés:

  1. Nagyon csinos! Imádom az összeállításaid! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Betti, drága vagy, nagyon jól esik, hogy ezt mondod! ♥ :*

      Törlés
  2. gyönyörű képek :) és nagyon jó az összeállítás :)

    thescarletdiaries.blogspot.com

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen (párom nevében is, aki a képeket elkövette), nagyon örülök, hogy tetszett! :)

      Törlés
  3. Cuki a top és nagyon jó a nyaklánc hozzá!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Bogi, azt hiszem, beleszerettem ebbe a borvörös árnyalatba. *.*

      Törlés
  4. Nagyon csinos vagy :) Az egész összeállítás nagyon szép. A nyaklánchoz hasonló karkötőm van, csak kékben :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm drága Dalma! Imádom ezeket a kötél ékszereket, karkötőn is gondolkodtam, de féltem rendelni, mert nagyon vékony a csuklóm, Te hol vetted? :)

      Törlés
  5. Nagyon csini :) Könnyed, csajos, édes :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hihi, pont egy ilyen könnyed összhatás volt a célom, nagyon örülök, hogy így látod, köszönöm a kedves kommented! :))

      Törlés
  6. Nagyon szép ez az összeállítás, nagyon jól áll Neked! (-: Én sosem márka szerint vatálom a darabokat, ami tetszik együtt, és úgy érzem összeillő, azt viselem, lehet márkás vagy akár kínaiból vásárolt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kösziii! Örülök, hogy Te is így vélekedsz, sajnos van, akinél csak a belevarrt címke számít, pedig szerintem remekül lehet kombinálni egy márkás darabot akár egy turkálóban vásárolttal is, ettől csak egyedibb lesz a megjelenésünk. ;)

      Törlés
  7. Úgy imádom az összhangot a képeidben, minden együtt van, tökéletes! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Panni, annyira cuki vagy, köszönöm! ♥ Sok múlik a megfelelő helyszínválasztáson is, erre mindig igyekszünk elegendő időt szánni. :)

      Törlés
  8. Nagyon csini vagy, és annyira bírom, ahogy mosolyogsz :)

    VálaszTörlés
  9. Nagyon tetszik ez az összeállításod (is)! Olyan kis üdítően elegáns:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj, de rég láttalak, köszönöm, hogy benéztél, és nagyon örülök, hogy tetszett a szettem! :*

      Törlés
  10. Csinos szett! :) Nekem amúgy a színei miatt olyan kis őszies :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, a bordó, és barna színek miatt tényleg őszies, de bevallom, én már nagyon várom a hűvösebb időt. ;)

      Törlés