2014. december 15.

Natúr karácsonyi csomagolás


Évek óta hagyomány a barátnőimmel, hogy karácsony előtt (is) összejövünk egy ajándékozással egybekötött csevejre, és filmezésre. Idén ez a nap holnap jön el, így bele kellett húznom a megfelelő ajándékok felkutatásába, és attól tartok, a többi meglepetéssel eléggé ki fogok csúszni, ezért megmutatom, eddig milyen csomagolást készítettem.


Tavaly már elköteleztem magam a natúr csomagolás felé, akkor ILYEN tujafa ágakkal, és felaggatott fa rénszarvasokkal, fenyőfával, csillaggal díszítettem a natúr barna papíríveket. Idén, időhiány miatt igyekeztem abból gazdálkodni, ami itthon fellelhető. Tavaly a lábamat lejártam sima barna "csomagolópapír" után, végül az Auchan külső üzletsorán lévő ajándékboltban sikerült kapni. Annyit vettünk, hogy remélhetőleg az idei ajándékokra is futja majd belőle. Sajnos nem tudom, pontosan milyen néven fut, mert a postai-, és hagyományos csomagolópapírnál jóval merevebb, és vastagabb, illetve egy dekoratív csíkozottsága is van a papírnak. Instagramon többen írtatok, hogy hasonlót lehet kapni például az Ikea-ban, Müller-ben, Allee Green Papírban, illetve a MOM Park Pirex üzletében. ;) Tavaly, miután mindenhol elfogyott a piros-fehér kötöző szalag, sima spárgát vettem helyette, és idén is maradtam ennél. Mivel nem volt időm külön dekorációt keresni a csomagolásra, egy mini díszgömb szetthez nyúltam, amit még tavaly vettünk a Tesco-ban, de a fára túl aprónak bizonyult. Ezeket fűztem fel a spárgára, amivel többször is körbetekertem az ajándékokat, hogy mutatósabb legyen. Végezetül találtam itthon egy kis maradék ezüst szalagot, amiből plusz masnikat készítettem a gömbök mellé, és tádáámm, elkészült a natúr, mondhatni újrahasznosított karácsonyi csomagolás. :)



Nektek hogy tetszenek az ilyen natúr papírba bújtatott csomagolások? 

33 megjegyzés:

  1. Micsoda 100% pure packing... :))
    Bordázott nátron papír a neve... aztán nehogy ilyet keressél, vagy mondjál, mert még megijednek tőled a boltban... :D Ilyesmit nem szokás tudni, max. könyvkötő családban felnőtt gyerekenek mint én... :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja...kérd ökopapírnak, úgy ismeri a köznyelv..
      Díszítéshez fel szoktam használni az év közben kertekben, kirándulásokon összegyűjtött, tobozokat, cédrus és éger terméseket, hogy hangulatos legyen a csomagolás. :))

      Törlés
    2. Könyvkötő családban nőttél fel? De klassz!!!

      Törlés
    3. Erre tényleg az életben nem jöttem volna rá, köszönöm Éva a segítséget! :'DD Húú, izgalmas lehetett így felnőni, de látom, Te a virágkötészet felé fordultál. ;)))

      Törlés
    4. Szívesen! Azt tervezem, hogy visszatérek majd a bőrhöz. Nincsenek minőségi termékek, és ha lesz időm akkor újból alkotok. :))

      Törlés
  2. Mennyire hangulatosan ezek a képek (: csodás ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De édes vagy Zsófi, köszönöm! ^.^

      Törlés
    2. Ugyan kérlek ^^ És remélem jól vagy/vagytok (:

      Törlés
    3. Köszi, mondjuk úgy, hogy bizakodóak vagyunk. :)

      Törlés
    4. Ennek örülök- de ha bármi van irhatsz ám ha van kedved (:

      Törlés
    5. Szégyellem is, mert régóta adós vagyok egy levéllel. -.-

      Törlés
    6. Ja nem azért mondtam (: Tudok ám várni ;)

      Törlés
  3. Gyönyörű, nálunk is hasonló elképzelés lesz! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Júúúj, de jóó! :)) Tudod már, mivel fogod díszíteni?

      Törlés
  4. Jaj, nagyon szép! A tavaly is nagyon tetszett! :) Én is natúr papírral csomagoltam tavaly, fehér horgolt hópelyhekkel díszítettem, idén viszont ugyanilyen barna papírra fogok a Harry Potter és a Bölcsek Kövéből részletet nyomtatni, és azzal fogok csomagolni. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Dóri! :) Szuperül hangzik mindkét ötlet! Horgolt hópelyheket hol sikerült kapnod tavaly, vagy Te készítetted őket? *.* Idén, ha több időm jutott volna rá, tortacsipkével szerettem volna dekorálni. Na majd jövőre! ;)

      Törlés
    2. Én készítem őket , már egy pár éve. :)

      Törlés
    3. Húú, megrendelésre is készítesz esetleg? ^.^

      Törlés
    4. Még nem készítettem rendelésre, de semmi akadálya nincs. Bár idén sajnos már nincs rá lehetőségem, elválasztódtam a kellékeimtől. :(

      Törlés
    5. Akkor jövőre még visszatérünk rá! ;))

      Törlés
  5. Jujj, de szép lett! *-*
    Én is kiszeretném majd próbálni ezt a fajta csomagolást. {egyébként minél színesebb-aranyosabb-mintásabb annál jobb elven működök. :D}
    Olyan szép, hangulatos képeket sikerült megint lőnöd! *-*

    Niki.
    {colorful-hypnosis.blogspot.com}

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh, de aranyos vagy Niki, köszönöm! ♥
      Azért színes papírokból is mindig be kell vásárolnunk, azt hiszem, a gyerekeknek nem jönne be ez a natúr vonal. :P

      Törlés
  6. Ez ugyan nem az én stílusom (én a visszafogott, de karácsonyi mintájú papírra és a szaténmasnira esküszöm), de nagyon szép, egyszerű csomagolás. Van környezetvédelmi oka, hogy ezt választod, vagy csak ez tetszik?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Edit! Bevallom, nem a környezetvédelem inspirált rá, pusztán megcsömörlöttem a hatalmas csomagolópapír kínálattól, de az is igaz, hogy ez az év bármely szakában felhasználható díszítéstől függően, így nem vész kárba. :) Gergő családjában viszont négy gyerkőc is van, így természetesen nekik maradunk a hagyományos csomagolásnál. :)

      Törlés
  7. Nagyon szép lett :) Én is gondolkodtam natúr papíron, de végül a kikben vettem más féle csomagoló papírt :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! A Te csomagolásod is csodaszép lett Dalma, gyönyörködtem benne Instán. ;)

      Törlés
  8. Annyira irigylem ezeket a csodás képeket!:) Nekem nagyon tetszik ez az egyszerű, de még is szép csomagolás!:) xx
    Bianka

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Bianka, nagyon örülök, hogy tetszett! :)

      Törlés
  9. Nagyon tetszik :) Elegáns és natúr egyben. Mi családon belül nem csomagolunk, csak ha elvitelre van az ajándék.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Gergővel mi sem csomagolunk egymásnak, a szülőkhöz viszont csak látogatóba megyünk 25-26-án, így oda már muszáj. ;)

      Törlés
  10. Nagyon tetszik a csomagolas! Jovo karacsonykor hasonloan csomagolok ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Mia! Azt hiszem, én ezentúl csak ilyen natúr papírba fogok csomagolni. :'D

      Törlés