Pár napja a Google hivatalosan is bejelentette, hogy július 1-jétől nem lesz elérhető a Google Reader több más szolgáltatással egyetemben. A magyarázat szerint folyamatosan csökkent a felhasználók száma, ezért szüntetnék meg az Olvasót. A hír nagy felháborodást váltott ki és petíció indult ellene, amit már több tízezren írtak alá.
A kérdés, hogy minket bloggereket és olvasókat ez mennyiben fog érinteni? Gondolom, nem vagyok egyedül közületek, akik az Olvasóval követték eddig az egyes blogokat és értesültek az új bejegyzésekről. Nem tudom, mi fog történni az eddig követésre használt Google Kapcsolattal (feliratkozásokkal) sem, de annyi bizonyos, hogy a Blogger már levette a modulok listájáról és helyette a Google+ követők alkalmazást kínálja fel. Kérdem én, akkor elveszíthetjük az eddigi követőinket? Szerintem felháborító, hogy pusztán anyagi megfontolás miatt rákényszerítenek bennünket egy újabb alkalmazás használatára, amiről szintén ki tudja megmondani, hogy mennyire lesz hosszú életű? Hogy regisztrálni fogok-e a Google+ szolgáltatásra? NEM, számomra épp elegendő a blog és a facebook profil "karbantartása" is, arról nem beszélve, hogy a Google+ szolgáltatási között egyelőre nem találtam Olvasó funkciót. Azonban senkit sem szeretnék elveszíteni az eddig követett blogjaim közül, ezért végül a Bloglovin mellett döntöttem. Tudom, sokan már ismeritek és használjátok is ezt az oldalt, de talán van, akinek még új információ.
A lényeg, hogy akár a facebook profil oldalatokkal, vagy e-mail címetekkel a szükséges négy adat megadása után (név, felhasználónév, email, jelszó) már használhatjátok is az oldalt. A bal oldali sávban pedig rögtön felkínál a Google Reader felhasználók számára egy olyan opciót, amely segítségével pár perc alatt kényelmesen importálható a teljes Olvasónk listája. Én már meg is tettem, így az általam követett blogok listája immár biztonságban van. Regisztrálás után lehetőségetek van a saját blogotokat is hozzárendelni a profil adataitokhoz, majd a blog oldalsávjában elhelyezni egy követés gombot.
Engem ezentúl itt (is) tudtok követni:
Elképzelhető, hogy ez az egész csak egy marketinghúzás a Google részéről, hogy minél több embert toborozzanak a Google+ szolgáltatásukhoz, de szerintem jobb elővigyázatosnak lenni. Ti is hívjátok fel az Olvasóitok figyelmét erre a változásra.
Ti hol fogjátok ezentúl követni az olvasott blogokat?
