Ahogy ígértem folytatom az őszi kívánság listám összeállítását a basic darabokkal. Nekem az ősz a kedvenc évszakom, imádom a sárgától a rezes barna színekig pompázó faleveleket, a lehullott avar illatát, a frissítő őszi záporokat. Ilyenkor szívesebben nyúlok a sötétebb ruhadarabjaim után, és gyakrabban viselek elegánsabb összeállításokat. Így most az idei őszi trend igazán kedvemre tesz.
Legégetőbb szükségem egy új farmer nadrágra van, mivel tavaly óta pár kiló felkúszott rám, és mit szépítsük, nem jön rám egy nadrágom se.
Nagyon szeretnék egy fekete blézert is beszerezni a hűvösebb napokra. Már tavaly is tervben volt, csak sajnos nem találtam meg álmaim darabját.
Ezen kívül persze nem tudok szó nélkül elmenni az idei őszi trend mellett. Színek közül a fekete és a burgundi fogott meg igazán, eddig is imádtam ezt a két színt, örülök, hogy újra visszatértek a kifutókra. A peplum darabok is nagy kedvenceim lettek, egy felsőt és egy szoknyát mindenképpen szeretnék beszerezni belőlük. Ezenkívül az idei trend nagy slágerei a szegecsekkel kivarrt cipők, táskák, övek, ingek... A vágyott szegecses kiegészítőimet már láthattátok az előző kívánságlistás bejegyzésben, ezek mellé szeretnék beszerezni egy szegecsekkel díszített felsőt is.
Másik nagy kedvenceim idén a díszes gallér megoldások. Találkozhatunk itt is szegecsekkel, ha egy vagányabb összeállítást szeretnénk, a gyöngyökkel kivarrt változat pedig egy romantikus outfit része lehet. Nekem mindkettő nagyon tetszik!
Azonban ha egy tavaly vásárolt ingünket szeretnénk feldobni, válogathatunk a különböző merev gallér nyakláncok között is.
Ezt a két clutchot pedig nem tudtam lehagyni a képről, annyira megtetszettek. Már nyáron szerettem volna hasonló darabokat beszerezni, de végül nem találtam az igazit, talán most ősszel szerencsém lesz.
Melyik darab a kedvencetek? Nektek, hogy tetszik az idei őszi trend? Mit szeretnétek beszerezni ezek közül?
Rare London jumper sweater / Peplum top / Oasis embellished top / Dorothy Perkins sleeveless blouse / Boyfriend blazer / Peplum skirt / Miss Selfridge peplum skirt / True Religion skinny jeans / Vintage handbag / Jane Norman evening handbag / Valentino leather jewelry / Miss Selfridge collar necklace / Gold jewelry / Rebecca Taylor leather belt