2012. október 22.

Egy óra két élete

Már lassan egy éve keresem az ideális órát, egy amolyan időt állóbb darabot, de vagy nem tetszik semmi a bolti kínálatból, vagy iszonyú jó érzékkel sikerül a legdrágább darabokat kiszúrnom.
Végül már kezdtem feladni a reményt, amikor jött az ötlet, hogy körbe kéne néznem otthon az elfeledett órák között. Így akadt a kezembe nagymamám egy régi órája, ami egy kis átalakításnak köszönhetően teljesen új megjelenést kapott!  


Kattintsatok a tovább gombra, ha kíváncsiak vagytok, előtte, hogy nézett ki az óra!


Amikor körvonalazódott előttem, hogy milyen órát is keresek, a legfontosabb szempont a letisztultság és egyszerűség volt. Szerettem volna, ha minél visszafogottabb a számlapja és lehetőleg keskeny kialakítású, mert nagyon vékony a csuklóm. Így amikor a sok régi óra között megpillantottam ezt a darabot is, nagyot dobbant a szívem.


Ezen a képen jól látszik, hogy a számlapján az üveg betört, az elem sem járt benne évek óta és ezzel a fekete szíjjal nem éppen egy imponáló darab, de én láttam benne a lehetőséget. Kerestem is itt a környékünkön egy órást, ahova elvihetném javításra.
Először az elemet cserélte ki benne, hogy kiderüljön, maga a szerkezet működőképes e. Szerencsére az volt, így neki is állhattam válogatni a szebbnél szebb bőr szíjak közül. Barna és fehér színek között vacilláltam, de végül emellett a különlegesebb "pöttyös" hatású fehér szíj mellett kötöttem ki, szerintem ettől sokkal modernebb megjelenést kapott az óra. Még hátravolt az üveglap cseréje, erre 5 napot kellett várnom, hogy készen legyen. Komolyan olyan izgatottan mentem érte, mintha egy meglepetés ajándékra várnék. Valójában az is volt, hiszen még nem láttam a fehér szíjjal együtt a kész órát, a szép új üveglapról nem is beszélve. Iszonyúan megörültem, amikor megpillantottam a végeredményt, mert nagyon-nagyon tetszett! 


Összességében 7500 Ft-ot fizettem érte, ebből 5500 Ft volt a bőr szíj, 1500 Ft az üveglap cseréje és 500 Ft az elemcsere. Szerintem abszolút megérte a ráfordítást ez az óra, mert így egy igazán egyedi darabot viselhetek, amihez ráadásul kedves emlékek kötnek. Igaz, hogy a számlapja egy kicsit kopottabb már, de szerintem ettől csak még különlegesebb a hatása.


Az órás bácsika pedig megkérdezte, hogy járhatott-e nála korábban ez az óra, mert ő emlékszik rá, hogy még az előző elemet is ő cserélte benne. Mondtam neki, hogy nagymamám 10 éve elhunyt, de itt lakott a környéken, elképzelhető, hogy ő is ide járt akkoriban. Mondta a bácsika, hogy akkor biztosan, mert neki már több mint 30 éve meg van ez a kis boltja. :) 
Nagyon kedves számomra ez a történet és ilyenkor mindig rádöbbenek, hogy milyen kicsi a világ. 

Hogy tetszik nektek a régi-új órám? Kedvet kaptatok, hogy ti is körbenézzetek otthon régi darabok után kutatva? 

Ne feledjétek, hogy holnap éjfélkor lezárul az őszi nyereményjáték! A játék feltételeit és a részleteket ITT megtaláljátok!

34 megjegyzés:

  1. Nagyon jól néz ki az új szíjjal :) Óra-ékszer üzletben dolgoztam, az Elan nagyon szuper márka egyébként, no meg emlék is, vigyázz rá :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Én nem ismertem eddig ezt a márkát, a bácsika annyit mondott róla, hogy kevés ilyen vékony számlapú darab lett legyártva akkoriban ettől a márkától, már ennek is nagyon megörültem! :)

      Törlés
  2. Tényleg mennyire más lett! :) Én is régóta szeretnék valami szép órát amit mindenhez fel lehet venni, csak eddig még nem jártam szerencsével.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugye? :) Ugyanígy voltam vele én is, hogy sehol sem találtam az igazit. Lehet, hogy neked is körbe kéne nézned otthon, hátha akad valami szépség! :D

      Törlés
  3. nagyon tetszik,hogy új életet kapott! viseld egészséggel :)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szép lett!Mondjuk nekem fekete szíjjal törötten is annyira tetszik,ott van benne a múlt!Imádom az ilyen régi holmikat,azt hiszem körbe nézek én is mamikám cuccai között:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Én is imádom az ilyen régi dolgokat (nem csak ékszerekben, hanem például bútorokban is) és olyan jól esik a lelkemnek egy-egy ilyen időálló darabot is viselni a sok tucat termék között. :)

      Törlés
  5. De jó :) Szuper, hogy megmaradt réginek, de mégis új lett :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Nekem is ez tetszik benne, hogy habár a szíj ki lett cserélve, a számlapján látszik, hogy nem mai darabról van szó! :)

      Törlés
  6. Gyönyörű darab, viseld egészséggel az "örökséged"! :-) A történet elbűvölő :$

    VálaszTörlés
  7. Mama, nekem ez a posztod a kedvencem... Verka

    VálaszTörlés
  8. Nagyon szép lett és a történet is a végén nagyon aranyos, különleges :) Az óra-árakon néha én is elborzadok és egy hasonló felújítás van tervben :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Igen, elég horror árakon vannak egyes órák, komolyan nem is merném annyi pénzért viselni őket.. Remélem te is beszámolsz majd az átalakításról! :D

      Törlés
  9. Nagyon kedves történet és az óra is elbűvölő!
    Én is nagyon szeretem az efféle antik dolgokat, imádok kutakodni a régi, elfeledett
    holmik között! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Timi! :) Otthon is igazi kincsekre lehet lelni! Viszont már nagyon szívesen kimennék egy régiség piacra is! :D

      Törlés
    2. De jól hangzik ez a régiség piac! :D
      Szívesen elmennék veled egyszer. :DDD

      Törlés
    3. Az Ecseri piacra már évek óta szeretnék kijutni! :)

      Törlés
  10. Nagyon tetszik az új élete az órának. Én is nagy becsben tartom a nagyszülőktől kapott dolgokat.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Bizony, ezek a dolgok igazi értékek! :)

      Törlés
  11. Nagyon jól tetted,hogy megvetted és megmentetted!Szerintem nagyon elegáns!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Nem is megvettem, hanem találtam otthon, csak egy kis ráfordításra volt szükség! :D

      Törlés
  12. Nagyon szép lett és jó ötlet, hogy újrahasznosítottad ezt a régi darabot! Ezzel a fehér szíjjal nagyon elegáns lett, de a vintage hangulat is benne van :-)
    (Nekem mindig Apukám veszi az óráimat, mert olyan jó, vagány darabokat tud kifogni.)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Szerintem is nagyon elegáns lett ezzel a szíjjal, de mégis van egy hangulata! :) Kíváncsi lennék egyszer a te óráidra is, biztos, nagyon szépek! :D

      Törlés
  13. Jaj, de csodálatos! Én is már mióta keresek egy tökéletes órát, de eddig nem jártam sikerrel. Köszi a tippet, majd körülnézek itthon, hátha van valami, amit át lehetne alakítani. Nagyon nagyon jó lett a tiéd! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, aranyos vagy! Remélem te is sikerrel jársz otthon, mindenképpen számolj be róla, ha találtál valami szépséget! :)

      Törlés
  14. Nagyon szép lett! :) Használd egészséggel:)

    VálaszTörlés
  15. Nagyon szép! Ne tudd meg én is hányszor átdúrtam szüleim/nagyszüleim cuccát ilyenekért, de sajnos kevesebb sikerrel jártam :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Ooh, de kár... Még esetleg régiség piacokon érdemes lehet nézelődni! :)

      Törlés