Image Map Facebook Instagram Contact Bloglovin' Ask.fm

2012. november 26.

Derma roller - tapasztalatok

Ez a bejegyzés most azoknak nyújthat segítséget, akik zsíros bőrrel, tág pórusokkal, hegekkel, esetleg striákkal, májfoltokkal vagy ráncokkal küzdenek. Ha magatokra ismertek, kattintsatok a tovább gombra!

Magáról az eljárásról már ITT írtam részletesebben, ebbe nem is mennék bele újra. Katt a linkre, ott minden fontosabb információt megtaláltok róla. Most inkább a friss tapasztalataimat szeretném megosztani veletek. 

Tavasszal csináltam végig az első 3 alkalmas kezelés sorozatot belőle és már akkor tudtam, hogy ősszel folytatni akarom. Nyáron nem célszerű elvégezni, mert a mikro sérülések és az erős napfény hatására könnyen májfoltok alakulhatnak ki. Szóval alig vártam az őszt és lestem a kuponos oldalakat, hogy ismét kifogjak egy akciós ajánlatot. Az eredeti ára egy ilyen kezelésnek olyan 10-15 ezer forint körül mozog és szinte minden esetben egy teljes kezelés sorozatra (5-10 alkalom) van szükség. Így viszont egy kezelés árából megúsztam a három alkalmat, ráadásul ugyanabban a kozmetikában, ahol tavasszal is jártam, így már a félelmem sem volt akkora.

A kezelés menete ugyanúgy zajlott, ahogy tavasszal:
  1. Arctisztítás
  2. Mikrodermabrázió: az eljárásról ITT írtam már részletesebben. Teljesen fájdalommentes, az elhalt hámsejtek eltávolítását segíti elő. Ebben az esetben azért előzi meg magát a kezelést, hogy az arcra permetezett érzéstelenítő jobban ki tudja fejteni a hatását, valamint, hogy a derma roller során használt hatóanyagok könnyebben felszívódjanak.
  3. Arc bekenése érzéstelenítővel
  4. Arc letakarása folpackkal: 15-20 percet kell várni, amíg az érzéstelenítő kifejti a hatását. A folpackra azért van szükség, hogy nehogy idő előtt elpárologjon a bőr felszínéről.
  5. Hengerelés derma rollerrel: kb. 20 percig tart, közben az ampullából (általában kollagénes) folyamatosan csöpögtetnek az arcra, hogy a hatóanyagok minél mélyebb rétegekbe kerüljenek.
  6. Fertőtlenítés: az egyik legfontosabb lépés, mivel minimálisan vérezhet a bőrünk. Nekem általában csak a homlokomnál szokott, a csontosabb alap miatt. 
  7. Nyugtató krém és fényvédő felvitele: a kezelés legkellemesebb része, amikor az "égő" bőrt egy nyugtató krém bemasszírozásával enyhítik.
FONTOS: a fényvédő felvitele ilyen borongós, fátyolfelhős időben sem maradhat el! És nemcsak közvetlenül a kezelés után, hanem az egész kúra sorozat elvégzése alatt! Praktikus, ha ilyenkor is UV védővel ellátott arckrémet használunk. Közvetlenül a kezelés után, de lehetőleg még 2 napig ne sminkeljük a bőrünket, csak bőrnyugtató krémet és fényvédőt használjunk.

Így festettem kb. egy órával a kezelés után:


(Vaku nélkül)

Pár perccel a kezelés után még nagyon ijesztően néz ki az ember, de az a pirosság szép fokozatosan enyhül. Nekem általában a homlokomon marad meg legtovább, de általában 24 óra alatt teljesen elmúlik. Mire hazaértem még nem szívta be teljesen a bőröm a nyugtató krémet, azért ilyen fényes.


(Vakuval)

Itt egy kicsit kevésbé látszik a pirosság, de általában egy órával a kezelés után már vállalható a fejem.

Tapasztalataim: 
Nekem a 3-4. napon egy kisebb hámlás megy végbe, de nem az a cafatokban hámlós, hanem nagyon minimális, inkább csak azt érzem, hogy érdesebb a bőröm felszíne. 
Holnap megyek a mostani 3. kezelésre, de tervezem még egy hármas kúra elvégzését, akkor tartanék összesen 9 alkalomnál. A véleményem nem változott, a fent említett bejegyzésben el tudjátok olvasni. Fontos, hogy ne egyik napról a másikra várjuk a csodát, itt bizony türelmesnek kell lennünk és hónapok múltán szembesülünk csak az elért eredménnyel. Nekem voltak olyan kisebb hegeim, amikre mindig külön figyelmet fordítottam sminkelésnél, hogy rendesen elfedjem őket és egyszer csak azt vettem észre, hogy már nem foglalkozom velük, mert szinte láthatatlanok lettek! :) Még nem vagyok teljesen elégedett, de ha azt nézem, hogy eddig 5 kezeléssel hova eljutottam, nagyon bizakodó vagyok! Sajnálom, hogy előtte képek nem készültek, akkor még nem gondoltam a blog írásra. 

Tipp:
Én a kúra sorozatok alatt cink tablettát szoktam szedni, mivel más jótékony hatása mellett (gyulladt, pattanásos bőr kezelésében is szerepet játszik) elősegíti a sebgyógyulást és a hámosodást is!


Remélem tudtam segíteni azoknak, akiknek már megfordult a fejében ez a kezelés. Ha bármi kérdésetek van ezzel kapcsolatban, bátran írjátok meg!

Próbálta már valaki közületek? Tervezitek esetleg? Szoktatok kuponos oldalakról vásárolni?

Ne feledjétek, hogy karácsonyi nyereményjáték indult a facebook oldalon! A játék feltételeit és a részleteket ITT megtaláljátok!

52 megjegyzés:

  1. Engem nagyon érdekelne, csak sajnos azt olvastam, hogy akinek keloidosan gyógyul a bőre, annak nem javasolják :(

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jól hangzik, de már a másik posztnál elrettentett a sok tű :-)
    Ettől függetlenül lehet, hogy egyszer kipróbálom, ha tényleg ennyire jó

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyébként abszolút ki lehet bírni az érzéstelenítővel, a tűket meg nem is látod, legalább is én közben mindig becsukom a szemem és relaxálok! :)

      Törlés
  3. Itt nincs ilyen kezelés, de amúgy belevágnék én is kuponnal, de az én bőröm könnyen hegesedik, ha teleszúrkálnák tűvel, nem szépen jönne rendbe. Nekem kozmetikus is okozott sebeket, majd hegeket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyébként nekem is kimondottan érzékeny a bőröm, de itt semmilyen sebet, heget nem tapasztaltam, nagyon szépen begyógyul utána a bőr! :) Kozmetikushoz egyébként nem is járok tisztításra, pont amiket te is leírtál!

      Törlés
  4. Válaszok
    1. Köszi, én is úgy örülök neki! Ha láttátok volna 18 éves koromban... Hajjaj!! :DD

      Törlés
  5. Válaszok
    1. Inkább csak a hatása! :DD Az viszont tényleg nagyon látványos, de pont attól jó, hogy nem tudnák megmondani, hogy mitől lett szebb a bőröm! :)

      Törlés
  6. Most olvastam csak el az 1. bejegyzést, de így már kerekebb a történet. Nagyon jól hangzik ez a kezelés, mármint persze nem a fájdalmas kezelés része. :) Láttam már ilyen kupont én is, de fogalmam sem volt, mire jó, de majd ezek után! :)

    nekem szerencsére nem túl problémás a bőröm, mármint egész egyenletes a bőrfelszínem, de idővel szerintem pl. ráncok ellen simán ki fogom próbálni. botoxolni sztem sosem botoxoltatnék, de ez sokkal humánusabb és mégsem méreganyagot pumpál az ember arcába. a narancsbőr és a hajhullás elleni javallata is tetszik, eléggé sokrétű kezelés típus. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, nekem is pont az a szimpatikus ebben a kezelésben, hogy nem különféle "mesterséges" anyagokat használnak, hanem a bőr saját kollagén termelését ösztönzik, így teljesen természetes úton alakul ki az eredmény! :)

      Törlés
  7. Én is túl vagyok pár ilyen kezelésen,de nem vagyok elégedett, max egy nagyon picit segített, de mások nem nagyon vettek észre változást. Lehet, hogy a kozmetikus hibája, mivel pl utólag megtudtam, hogy érzéstelenítőkrémet használnak, nálam ilyen nem volt, és sztem nem is nyomta rá annyira a hengert. Mikor meg bőrgyógyásznak mutattam a hengert akkor azt mondta, h ez nagyon kicsi, ettől ne várjak csodát. Szóval lehet jó lett volna csak rossz kozmetikust találtam.
    Mindenesetre a sokféle kezelés után rávettem magam, hogy lézereztessem az arcomat a hegek miatt. Remélem ennek látható eredményei lesznek.
    Annak örülök akinek bevált, mert nagyon szimpatikus módszer :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én az első kezelés után olyan 2 hónappal láttam igazán a változást, de tény, hogy a mélyebb hegeim még akkor is megvoltak. Most kezdem rajtuk is látni a hatását, kezdenek feltöltődni. Nekem 1 mm-es tűvel dolgoztak, de lehet, hogy a másfél is belefért volna, ezalatt viszont tényleg hatástalan a kezelés. Nem tudod, hogy nálad mekkora volt a tűméret?
      A lézerezésre még nem mertem rávenni magam, mert ahol dolgoztam ott mi is végeztünk CO2 lézeres hámlasztást és számomra elég drasztikusnak tűnt. Te milyenre mész? Nagyon drukkolok, hogy látható javulást hozzon! :)

      Törlés
  8. Örülök, hogy akkor neked látható volt:) Sajnos nem tudom, mert a dobozát kidobtam, már csak a rollert tartottam meg.
    Igen én is ilyenen voltam tegnap, ha én kibírtam akkor mindenki :) Ma is piros meg pöttyös, de mást még nem tudok, remélem szép lesz :)
    Köszönöm, én is nagyon remélem :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jóó, majd beszámolsz róla, hogy mennyire eredményes? Itt is több kezelésre mész? Mert mi általában (bőrhibától függően) 5 kezelést javasoltunk a vendégeknek! :)

      Törlés
    2. Persze :) most éppen hámlik (4.nap), nem akarom elkiabálni, de mintha látnék vmi javulást, de még sajnos pöttyös meg hámlós. Elvileg 5-10 napig hámlik, így 1 hét múlva remélem vége lesz :)
      Jelentkezek amint tudok vmi használhatót írni :)
      Igen, nekem is 3-4-et mondtak, idén még 1-re szeretnék menni, aztán a többit meglátom :)

      Törlés
    3. Húú nagyon kíváncsi vagyok és drukkolok! Neked egyébként milyen típusú hegeid vannak?

      Törlés
  9. Köszi :)
    Pattanás utániak, mivel kisebb koromban folyamatosan piszkáltam az arcomat és hegesedésre hajlamos :( Így megköszönhetem magamnak:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Dettó ugyanez a helyzet nálam is. :/

      Törlés
    2. El is telt a kezelés óta 1,5 hét és szemmel láthatóan szebb lett a bőröm:) csak sajnos visszajöttek a pattanások a hétvégi csokizás után :/ Kezelés előtt 2 héttel és utána pár napig nem ettem csokit, így nem is volt max 1 pattanás, de most van 6-8 :S:S így még nem élvezhetem az eredményét, de megint ráveszem magam, hogy ne egyek több csokit :(
      Mi a véleményed arról, hogy bizonyos ételek fokozzák a pattanások kialakulását (pl. csoki) ? , mert van ahol azt mondják semmi köze, van ahol meg, hogy igen.

      Törlés
    3. De jóó, örülök, hogy ennyire bevált neked! :)
      Ismerős helyzet, ezért igyekszem én is elkerülni a csokikat, meg az olajos magvakat, chipseket stb.! Dietetikusként végeztem, így nálunk is azt tanították, hogy olyan nincs, hogy valaki a csokoládéra legyen allergiás... Azonban magamon és ismerőseimen is tapasztalnom kellett, hogy ez bizony létező jelenség. Az én esetemben azonban az is közrejátszik, hogy laktóz érzékeny vagyok, így a tejcsokoládék rögtön kiütnek. Nem lehet, hogy nálad is esetleg ez a probléma?
      Chipsek esetében a sok mesterséges ízfokozó számlájára írnám a dolgot, míg olajos magvak esetében inkább a magasabb zsírtartalom okozhatja. Szóval azt nem hiszem, hogy ezekre a dolgokra allergiás lehet az ember, de közrejátszhatnak bizonyos szempontok, összetevőkre való érzékenység, nem megfelelő emésztés stb.

      Törlés
  10. Most olvastam a fogyókúrás cikked és nagyon örülök neki, mert én is nem rég határoztam el, hogy egészségesebb életmódra váltok. Gondolkozok rajta, hogy elmenjek egy ételallergia vizsgálatra, mert nem hagy nyugodni a dolog.
    Köszönöm a részletes a válaszod:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szívesen, kérdezzél bátran! :) Biztos, hogy hasznos egy ételallergia vizsgálatra is elmenni, csak sajnos nem mindig a valós helyzetet mutatják az eredmények. Esetleg megpróbálhatnál egy táplálkozási naplót vezetni, amiben feljegyzed, hogy mikor mit ettél és mikor jönnek ki a pattanások, vagy esetleg gyomorpanaszok. Így akár mit mutatna ki a vizsgálat, te tudnád, hogy milyen élelmiszereket jobb elkerülnöd. :)

      Törlés
  11. Köszi, ez jó ötlet:)
    Jövő héten mennék egy allergiavizsgálatra és utána kipróbálom a naplót.
    A Nice hajgyógyászatról esetleg tudsz valamit? :) http://nicehajgyogyaszat.hu/vizsgalatok/allergiavizsgalat

    Ez tűnt olcsóbbnak és sokrétűnek:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a vizsgálatot nem ismerem, de szimpatikusnak tűnik! Kicsit hasonló a Voll-méréshez, én azon jártam nemrég. :)

      Törlés
  12. Jó, hogy rátaláltam oldaladra. :)

    Lakatos Márk műsorában figyeltem fel először a villanófényes arckezelésre, googlben kikerestem a lakóhelyemen hol foglalkoznak ilyen eljárással. Majd kértem időpontot, s a konzultáción a doktornő a villanófényes kezelés helyett a dermarolleres kezelést ajánlotta. Először el kellett mennem bőrdokihoz, mert a fejbőrömön ilyen hámlásos dolog volt, s ki kellet záratom a pikkelysömört, szerencsére csak seboreás a fejbőröm.
    Most a már a 4. kezelésen vagyok túl. Az első kezelés után valóban észre vettem, hogy a bőröm tónusa egy tónusúbbá vált és mattabb lett, és sokan mondták az első alkalom után a változást, hogy a pólusok is összehúzódtak.
    A kezelések ára elég húzós, 25 000 Ft/alkalom, de aki látta előtte és utána az arcomat mindenki, azt mondta, hogy meg éri az árát.
    Az első kezelés után nekem 1000 mg c-vitamint kellett szednem 1 hónapig, aztán a 3.-4 kezelést követően cetebe 2*1 nap 5napig, és Bioextra 25000 Ne A vitamint, majd most a kezelés után mondta, hogy az 5. alakom előtt 5 nappal a vitamint kezdjem el szedni.

    Egy kicsit megnyugodtam tapasztalataidat olvasva, a 3.dik kezelést követően mondta az orvos, hogy lehet, hogy egy kis hámlást észlelni fogok az arcomon, őszintén én is azt hittem cafatokban szedem leabört az arcomról, de csak olyan korpásan aprón hámlott.


    Tegnap egy kicsit elkapott a kétely szele, belenéztem a tükörben és az egyi szögből úgy láttam mintha, nem javultak volna a hegjejim, ugyan úgy látszanának, habár az arcom tónusa rendben van már nem olyan piros mint előtte volt. Aztán elkezdtem kutakodni neten a dermarolleres eredményekkel kapcsolatban, s minden, hol azt olvastam, hogy:
    A derma-rolleres kezelés nem csak pillanatnyilag hat, hanem, mivel a folyamat természetes, így a kollagén termelődése még hetekig-hónapokig folytatódik.
    A dermaroller 1-3 alkalmazását követően már látványos javulásról számolnak be a vendégek,de az igazi eredményre 2-3 hónapos kezeléssor után várható,amely során lezajlik 6-8, maximum 10 kezelés. A kezelések között érdemes 2 hét szünetet tartani, de minimum egy hetet kell.
    A kúra befejeztével a végleges eredmény 1-4 hónap alatt alakul ki.
    Ha szükség van második kúrára is, akkor a két kúra között hagyjuk pihenni a bőrt kb. 1-1,5 hónapig

    Neked ezzel kapcsolatban mi a tapasztalatod, hogy tényleg a kezelést követő 1-4 hónapban realizálódik az eredmény?
    Mély hegeken még nem igazán látom az eredményt. A egyik ismerősöm is azzal nyugtatott, hogy egy kis változástól túl nagy eredményt várok. Írnál egy picit arról mi a tapasztalatod arról, hogyan vált be neked a kezelést követő 1-4 hónap.
    Köszi :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ja és elfelejtettem írni, Hyaluronsavas kapszulát kellett 1 hónapig szednem az 1. kezelést követően.

      Törlés
    2. Ennek nagyon örülök és köszöntelek a blogon! :)

      Nem tudom, hogy ezt a régebbi bejegyzésemet olvastad-e a témával kapcsolatban, itt is írtam róla: http://lookfancy.blogspot.hu/2012/05/derma-roller.html

      A villanófény valóban inkább pigmentfoltokra, májfoltokra, pattanásokra ideális, még ha a hegek eltüntetése a cél, a derma rolleres kezelés a hatékonyabb. Én egy kozmetikai szalonba járok, kuponos oldalon vettem az előző kettő és a mostani három alkalmas kezelést is, így a három kezelés árát egy árából megspórolom. Én nem szedek semmilyen kiegészítő vitamint a kúra mellé, vagyis csak a cinket a sebgyógyulás szempontjából.

      Hármas turnusokban csináltam/csinálom a kúrát, az egyes kezelések között pedig két hét szünetet tartok (az egyes kúrák között pedig több hónapot is hagytam). Most járok a harmadik kúra felénél, vagyis eddig összesen 8 kezelésen vagyok túl, még egy van hátra. A hámlás nekem általában a 3-4. nap környékén szokott jelentkezni, de ahogy te is írtad csak egészen apró, korpás hámlás.
      Ez valóban így van, én az első kúra után másfél hónap elteltével láttam igazán az eredményt az arcbőrömön. A kezelés utáni egy-két hétben már tömörebbnek tűnt a bőröm, de a hegeken valóban csak másfél hónap után láttam a javulást. Ahogy írtam pár apró, zavaró hegem szinte teljesen eltűnt, legalább is már nem szemmel látható (csak ha lupéval keresem), de a mélyebb hegeim még látszanak. Viszont rajtuk is folyamatosan látom a javulást, kevésbé mélyek, kezdenek feltöltődni. :) Azt nem tudom megmondani, hogy vajon teljesen eltűnnek-e majd, de már nekem ez is nagy eredménynek számít. Két hét múlva megyek az utolsó kezelésemre, így szerintem olyan májusra éri el a bőröm a "végleges" állapotát. További kúrákat nem is tervezek, vagyis csak évi egy fenntartó kezelést. Egyébként én beszereztem itthonra is egy rollert, mert igaz, hogy körültekintő használatot igényel (a megfelelő fertőtlenítés nagyon fontos), de a kezelés horror ára inkább csak a "körítést" takarja. Még nem használtam, de ha lesz elég bátorságom hozzá, a heges területeket (ha még mindig zavarni fognak) majd átgörgetem vele! :)

      Törlés
    3. Igen olvastam ezt a bejegyzésedet is. :)

      Nekem még márciusban lesz kettő én 3. hetente járok, tehát nekem is van 2 hét a kettő között. Ha hihetünk 1-4 hónapnak, akkor április vagy június környékén látható az eredmény.
      Egyébként a naptejen kívül használtál , vagy ajánlottak más krémet neked közben, mert nekem a dokinő mondta, hogy van egy krém, amiben azok a hatóanyagok vannak, mint a dermarollerezés közbeni koktélban amit rád kenek. Elég húzos ennek is az ára, mert 12 000 Ft körül van.
      Naptejből a dm saját márkás Kids-s 30 faktorosat használom, meg most kaptam, Carrotens nevű 50 faktorosat.

      Egyébként azért eredményt látok, mert a nagyobb hegeknél, sem piros a közepe, hanem olyan egy neműbbnek látszik, de mint ahogy írtam túl nagyot szeretnék elvárni egy kis javulástól is. Szeretném, ha sima lenne a bőröm, és nem lennének a gödröcskék.
      Ezek a kuponos dolgok úgy gondolom, hogy leginkább Budapestre koncentráltak, így Szombathelyen nem találtam ilyen lehetőséget.

      Törlés
    4. Nekem nem ajánlottak mellé más terméket, csak annyit mondtak, hogy kímélő arclemosót és arckrémet használjak ebben az időszakban (mert amúgy hámlasztó összetevőket tartalmazó arckrémem van). Így ilyenkor Aloe géllel szoktam kenni a bőrömet, mert az nem tartalmaz irritáló anyagokat és szépen megnyugtatja a bőrt. :)
      Nem hiszem, hogy szükséges lenne pluszban egy ilyen drága krémet is megvenni hozzá, mert annyira mélyen már úgysem tud beszívódni a bőrbe, mint a rollerezés során.
      Nekem Gigi 30 faktoros naptejem van, de sajnos attól elég fényes lesz a bőröm, így inkább a Missha M Perfect Cover BB krémét használom, ami SPF 42-t tartalmaz és igyekszem kerülni a napot! :)

      Törlés
    5. Szia!

      Ma voltam az 5. kezelésen.
      Megkérdte a dokinő, hogy hogyan érzem, minden kezelésnél megkérdezi. S ugye elmondtam neki, hogy múltkor egy kicsit megcsapott a kétely szele, mert nem láttam egy bizonyos tükör állásból, hogy a hegek változtak, de azt is hozzátettem, hogy utána néztem, hogy ez majd a kezeléseket követően lesz igazán látványos.
      Lényeg az, hogy most sokkal intenzívebben rollerezett, s ezt ő is mondta, hogy most erősebben csinálta. Eddig sem csak megpiszkálta, de most azért elvárásaimnak megfelelő volt.
      Most azon pörgetem az agyamat, hogy ezzel megsértettem e, habár alkanalként 25000 Ft elvárható nem?
      Ja és kérdeztem tőle, hogy milyen krémet használjak s ő a Guna Natural 3 nevű krémet ajánlotta 8000 Ft, a másik pedig az a krém, aminek olyan a hatóanyaga, minta koktélé. 13000 Ft, s hozzátette, hogy kezelések között jó lett volna.....
      Igazából nekem az megnyugtató, hogy leírtad, hogy kezelések között cinken és a napvédőn kívül nem használtál mást, és még is van eredménye.
      Most az 1000 mg cvitamint, s az a-vitamint kell szednem ugyan úgy 5 napig.
      Ja és az elején, ahogy mondta a hialuronsavas kapszulát, sem ártana szednem. ( ezt az 1,2 alkalommal szedtem 30 napig, de 3-4 már nem, s mondta, hogy nem ártott volna)

      Törlés
    6. Nem hiszem, hogy ezen meg kellett volna sértődnie, hiszen ennyi pénzért ez valóban elvárható! Amúgy arról is neki kellett volna felvilágosítást adnia, hogy a "végleges" eredményt talán csak hónapok elteltével fogod majd látni.
      Én ezt még mindig pénzlehúzásnak tartom, hogy ilyen-olyan krémeket is rá akarnak sózni a kedves, tudatlan páciensekre. Egyébként megkérdezhetem a korodat? Szerintem teljesen felesleges a hyaluronsavas kapszulát is szedni mellé (főleg ilyen hosszú időn keresztül), hiszen maga a rollerezés kellőképpen képes serkenteni a kollagén termelést a bőrben, esetleg 30-35 éves kor felett, de ott sem gondolnám, hogy ilyen távon. Ez annyira úgy jön le, mintha ilyenkor a kezelő mentegetné magát, hogy ezért, meg azért nem sikeres a kezelés..

      Törlés
    7. Köszönöm válaszodat. :). 32 éves leszek áprilisban. :)

      Ebben igazad van, de sajnos manapság azért sokszor előfordul, hogy ezzel a termék vagy szolgáltatás, akkor hatásos ha megveszed mellé ezt vagy azt....

      Múltkor egy kicsit "csalódtam" ajánlottam egy kolléganőmnek őt, mert reumatológiával is foglalkozik s elment hozzá fizetett 20 000 Ft, kizárta a gerincsérvet nála, most még is azzal műtötték. Felhívta a férj, hogy bekerült a kórházba, nem is kérdezett a hogy léte felől, hanem egyszerre, jövőhéten akkor nem jön.....

      Törlés
    8. Boldog születésnapot így előre is. :))

      Igen, ez így van, nehéz mérlegelnie az embernek, hogy mi éri meg, és mi nem.
      Jesszus!! Többet tuti, hogy nem mennék ilyen orvoshoz. Végül is ők a páciensekből élnek, szolgáltatást nyújtanak, ezért egy minimális érdeklődést és kapcsolatot elvárnék tőlük...

      Törlés
    9. Köszi :)

      Ezéris kérdeztem töled a kuponos dolgot, mert úgy gondoltam, ha bevállalnék még egy sorozatot, így tényleg olcsóbb lenne. Csak városunkban nincs ilyenre kuponos lehetőség.

      Törlés
    10. Oh, de kár... Néha azért vidéki kuponokkal is találkozom, azért érdemes lehet figyelni őket. :) Kozmetikában nem csinálnak nálatok? Ott talán valamivel olcsóbb lenne.

      Törlés
    11. Mikródermabráziót több kozmetikában láttam kiírva, de a dermarolleres kezelést még egy helyen tudok ott is 20.000 Ft/ alkalom

      Törlés
    12. Ezek után tényleg jobban megéri beruházni otthonra egy rollerre a szükséges eszközökkel, fertőtlenítővel együtt is. Egy kezelés árából bőven kijönne a komplett felszerelés.

      Törlés
    13. Hol tudom beszerezni hozzá a kellékeket?

      Törlés
    14. Derma rollert vaterán is szoktam látni, a többi eszközt talán gyógyszertárban a legegyszerűbb beszerezni hozzá, az ampullát meg esetleg kozmetikustól. :)

      Törlés
    15. Tegnap voltam a 6. kezelésen, most várom azt az 1-4 hónapot, hogy mennyit fog még javulni az arcom :)
      Képzeld azért ajánlotta a dokinő, hogy havonta elmehetnék mikrodermabraziora és valami másik géppel nem tű szúrásosan is be tudja vinni a hatóanyagokat, csupán 15000/ alkalom a kezelés. Azért ennyire nem szeretnék megszállottja lenni az arcbőrömnek...., igaz gondolkodom, hogy mondjuk összel 2 bevállalok a dermarollerből, és azon is hogy vegyek e itthonra, ha szárazon csinálom, hatóanyagok nélkül is lehet hatásos?

      Kellemes Húsvétot! :)

      Törlés
    16. Azt hiszem, akkor az orvosi mezoterápiára célozhatott, mi is dolgoztunk ilyen készülékkel, igaz, nem az én területem volt, úgyhogy hiteles véleményt sajnos nem tudok mondani róla.
      Szerintem hatóanyag nélkül is hatásos lehet a rollerezés, hiszen az ampullával csak felerősítjük a folyamatot, ami ettől függetlenül is elindulna a bőrben. Én mondjuk a hűsítő hatása miatt lehet, hogy azért bevetném az ampullát. :)

      Köszönöm szépen, neked is Kellemes Húsvétot!

      Törlés
    17. Az ünnepek alatt volt időm kutakodni a témában, hogy itthonra is beszerezzek egy rollert, s egy Pécsi kozmetikára leltem ( sajnos Szombathelyhez közel nem találtam), akik foglalkoznak dermaroller + hatóanyaggal eladással., ma felhívtam őket, s szinte mindent be tudok szerezni tőlük ami a kezeléshez kell.
      A nőci mondta, hogy nyáron is nyugodtan csinálhatom, de én szerintem várok egy kicsit és inkább ősszel folytatom.
      A roller ára 3000+ áfa, az érzéstelenítő 3000, a hatóanyagok 5000/db, a többi meg nem olyan nagy összeg itt értve a gumi kesztyűre+ a posta költség, s már is sokat spóroltam, mint eljárjak 25000/ alkalom kezelésre.
      te hogy gondolod?
      Ha gondolod akkor megosztom a linket, ha mást is érdekel, akkor megtalálja

      Törlés
    18. Egyetértek veled, nyáron én sem mernék rollerezni az erős napfény miatt.
      Szerintem ez teljesen korrekt áron van, egyedül a tűméretre érdemes odafigyelni, hogy milyet rendelsz és még az ampulla típusára, hogy a te bőrtípusodnak megfelelő legyen.
      A linket szívesen várom, nyugodtan megoszthatod. :)

      Törlés
    19. a link:

      http://coco.bambuszvirag.net/kozmetika_medicdermaroll.htm

      Törlés
  13. Szia!

    Most megrendeltem a dermarollert, a hatóanyagokat, vezetőgélt, a pakolást a cégtől , akinek a linkjét korábban elküldtem, s ez mind összesen 14 000 Ft lesz, postaköltséggel együtt. (Küldtek árjegyzéket, ha gondolod priviben elküldöm.)
    Már csak gumikesztyűt és a fertőtlenítöt kell beszereznem, de azt ráérek az összel, amikor el szeretném kezdeni a rollerezést.
    üdv:
    Kinga

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Olcsóbban kijöttél, mint egy kezelés ára! :D Oh, azt nagyon megköszönném (lookfancy@gmail.com). Rollerem van, úgyhogy ezt már megspóroltam, meg orvosi gumikesztyűt is vettünk itthonra (hajfestéshez szuperül bevált), de hatóanyag, fertőtlenítő még nekem is kell majd.

      Törlés
    2. Szerintem is jó áron jutok hozzá :D
      elküldtem az e-mailedre az árlistát :)
      Kinga

      Törlés
    3. Köszönöm, már válaszoltam is! :)

      Törlés
  14. Válaszok
    1. Nem, de dolgoztam olyan helyen, ahol végeztek ilyen kezelést, és szeretek alaposan utánajárni a témának. ;)

      Törlés