Image Map Facebook Instagram Contact Bloglovin' Ask.fm

2013. december 21.

Blog karácsonyi csomagom érkezett :)


Emlékeztek még ERRE a bejegyzésre, amikor a Blog Karácsony keretein belül megajándékozhattuk egy kedves blogger társunkat? Az én meglepi ajándékom a héten meg is érkezett, ha kíváncsiak vagytok, mit rejtett a csomagom, kattintsatok tovább!


Ezüst hópehely

A véletlen úgy hozta, hogy az én ajándékozóm éppen Iluss volt, a kezdeményezés megálmodója. E-mailben kérésre egy kicsit súgtam neki, hogy odáig vagyok a lakás dekorokért, idén karácsonykor pedig minden jöhet, ami ezüst! Viszont álmomban sem gondoltam volna, hogy Iluss ennyire gondolatolvasó lesz és telibe talál az ajándékaival. *.*
Szerettem volna teljes pompájukban befotózni a tárgyakat, így ma délelőtt egy fenyőfadíszítéssel összekötött fotózást tartottam, közben pedig a Christmas RADIO-t hallgattam egész nap, ami egy ingyenesen letölthető internetes rádió applikáció, ahol a legkülönfélébb stílusú karácsonyi zenéket hallgathatjuk naphosszat.


Hamupipőke fél pár cipellője ^.^

Komolyan, mindig is akartam egy ilyen cipellő dekorációt (persze az ötletemet hallva Gergő inkább a sarkvidékre költözött volna), de ezúttal bűntudat nélkül gyönyörködhetek benne. Poén, hogy a cipő áttört mintája éppen olyan csigavonalat formáz, mint a fenyőlábat takaró anyagé, imádom!


3D-s virágos körömmatrica
Aston körömlakk
Gigantikus tábla Milka csoki

Bevallom, az Aston körömlakkokkal ezidáig nem találkoztam, de most rákerestem Krémmánián és szinte kivétel nélkül csillagos ötösre értékelték, úgyhogy nagyon kíváncsian várom. A körömmatrica szépséges rózsákat formáz, pici kövekkel díszítve, a gyűrűsujjamon nagyon el tudnám képzelni. A Milka csoki pedig khmm... végre kibonthattam! :D

Ezúton is nagyon szépen köszönöm Ilussnak az ajándékokat, igazán boldoggá tett velük és remélem, jövőre is folytatódhat ez a szuper kezdeményezés! Az én ajándékozottam pedig Andi volt, nézzetek be hozzá is, miket kapott tőlem!


Nagyon Boldog és Békés Karácsonyi Ünnepeket Kívánok!


Nálatok milyen színekben pompázik idén a karácsonyfa? Mikor álltok neki fát díszíteni?  

Nézzetek be a többiekhez is! :*

30 megjegyzés:

  1. Hogy tudsz ilyen szépen fotózni? *.* Olyan csodálatosan beállítottad ezeket az apróságokat, hogy hihetetlen :3 Valójában egy pár cipellőt akartam én, de már sajnos csak ez az egy volt, viszont erre meg le kellett csapnom! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De drága vagy Iluss, tényleg csak szerettem volna visszaadni azt hangulatot, amit nekem jelentenek. ♥ *.* Jajj, ne viccelj, nem azért írtam ám! :D Amúgy szerintem ez tipikusan egy olyan darab, amiből egy mutat igazán jól, a kettő már sok lenne. :))

      Törlés
  2. Gyönyörűek a képek :) Nagyon szép ajándékokat kaptál, az a lakk nagyon birizgálja a fantáziámat :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Eleni! :) A lakk csodaszép lilás-szürkés-ezüstös színekben játszik, igyekszem majd a blogon is megmutatni, de most karácsonyra gél lakk kerül majd a körmeimre. :/ :DD

      Törlés
  3. Iluss nagyon kitett magáért. Az a lakk! *.* :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy bizony, tündéri ajándékokkal lepett meg! *.* Igyekszem írni róla, de attól tartok, csak az ünnepek utánra tudom ígérni. :)

      Törlés
  4. Jhaaaj, a képeid Korinna, na meg az effektek <3 A hófehér fát pedig úúgy megnézném egészben! :D
    Az Aston lakkok pedig tényleg elképesztőek, nekem is van itthon két csillogó, nagyon szépek :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tündéri aranyos vagy Niki, köszönöm szépen! ^.^ Amúgy ezeket az effektes képeket a Google+ kínálta fel valami 'szuperfotó' néven, meg is lepődtem, hogy végre valami, ami tetszik is! :D Oh, picurka ám, mindössze 120 cm-es, de jövő hétre szeretnék még egy karácsonyos posztot, akkor befotózom majd egészben. :) :*

      Törlés
  5. gyönyörűek ezek a képek, az ajándékok is nagyon cukik. :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Manna, nagyon örülök, hogy tetszettek! :)

      Törlés
  6. Újfent ámulok a képeiden! Csodásak!!!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj, de édes vagy Zitu, köszönöööm! ♥ :*

      Törlés
  7. Szívet melengetőek a fotók, ezek a gyengéim! :) Mesebeli ajándékokat kaptál, valami fantasztikusak!!! :)))
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Számomra pedig a kommenteid, köszönöm szépen drága Reni! ^.^

      Törlés
  8. Csodás ajándékok, csodás képek! Legközelebb én is beszállok ebbe a kezdeményezésbe, mert nagyon tetszik a dolog :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Kati! Szerintem nagyon jó móka, mint régen az iskolai karácsonyi húzás, csak itt könnyebb a másik kedvében járni. :))

      Törlés
  9. nagyon szép ajándékokat kaptál:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Rami, örülök, hogy neked is tetszettek! :)

      Törlés
  10. De mesések! :C Ezek a Gergők mindig kirohannak a lakásból, hogyha a magassarkúkról van szó :D Nálunk is mindig ez van :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! *.* Hihi, úgy látszik, ez valami névvel járó ártalom! :D Amúgy szerencsés, mert ritkán hordok magassarkút, nehogy magasabb legyek nála. :D

      Törlés
  11. Oh ezek a fotók! *.* Olyan szépek, akármeddig el tudok bennük gyönyörködni! :) Tényleg nagyon szép dolgokat kaptál. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj, de aranyos vagy, köszönöm szépen Anna, számomra ez a legnagyobb öröm! ♥ :*

      Törlés
  12. Ilusnak is remek érzés lehet ilyen csodásan komponálva viszontlátni a saját ajándékait! :) Szép dolgok, nagyon Korinnásak! ;)
    Kezd megtetszeni a fehér fenyő (pedig régen nagyon nem szívleltem...)
    Boldogságos ünnepeket neked! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó, hogy Te is így látod, köszi! *.*
      Egyébként régen én is nagyon ódzkodtam tőle (totál ízléstelennek tartottam :D), de olyan inspiráló képekbe futottam bele, és amúgy is esedékes volt egy új műfenyő vásárlása, hogy gondoltam, miért ne?! Azóta is tart a szerelem, a fenyőláb takaróval olyan, mintha egy havas tájat néznék! ♥
      Köszönöm szépen kedves Dyna, viszont kívánom Nektek is! :*

      Törlés
    2. Amikor megláttam a képeket, képzeletben dobtam három szaltót hátra! :D Annyira, de annyira ügyes Korinna, hogy az már hihetetlen! :) Vagy inkább vérprofi? :D Igen, azt hiszem ez a megfelelő szó! :D

      Még mindig oda vagyok a fehér fátokért! :)

      Törlés
    3. Úgy érzem, a vérprofitól még messze vagyok, de el sem tudom mondani, milyen boldogsággal tölt el a kommented, köszönöm szépen Iluss! ♥

      Jajj, úgy örülök, hogy többeteknek is tetszett a fehér fa! *.*

      Törlés
  13. Ismét szuper képek,a cipellős GIF tetszik a leginkább! Nagyszerű ajándékok! :) Boldog karácsonyt!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A GIF-ek igazából nem az én érdemem, a Google+ kínálta fel őket, de annyira megtetszett, hogy muszáj volt beraknom őket. ^.^ Köszönöm szépen, viszont kívánom Nektek is Fanni! :*

      Törlés
  14. Csodásak a képek és az ajándékok is, nagyon el lettek találva! :)

    VálaszTörlés