Image Map Facebook Instagram Contact Bloglovin' Ask.fm

2013. december 27.

Christmas moments


Lassan érik egy újabb adag Fancy moments válogatás karácsonyi képekkel, de addig is megmutatom, amiket a fényképezőgéppel lőttem a szüleimnél tett látogatásunkkor. 


Utolsó simítások az idei natúr csomagoláson

23-án még a szomszédos festékboltban kerestünk megfelelő fugaanyagot a burkoláshoz, hogy amennyire lehet, a belső terekkel elkészüljünk karácsonyra. Gergő egész nap serényen dolgozott a helyreállításokon, innen is köszönöm neki, mert csodás munkát végzett! ♥ 
Az összeköltözésünkkel új karácsonyi hagyományok is kialakultak, így a szentestét azóta kettesben töltjük, és csak másnap indulunk rokonsági látogatóba. 25-én Gergőéknél jön össze a népes család, a testvéreivel és annak gyerekeivel kiegészülve, így egész nap gyerekzsibongással teli a ház. 26-án pedig szüleimhez és nagymamámhoz megyünk látogatóba. 
Anyu igazán kitett magáért idén karácsonykor, ugyanis az összes díszt saját maga rajzolta és varrta meg, különböző anyagok és kiegészítők felhasználásával. Hetek óta ezen dolgozott, ő ezzel hangolódott a karácsonyra, én pedig rettentő büszke vagyok rá, és persze este el is kunyiztam pár díszt a mi fánkhoz. ^.^
A mai napot itthon töltjük, mondanám, hogy pihenéssel, de a lakás megint fúró zajától hangos, én pedig közben a mai posztot igyekszem összerakni. :)
Holnaptól pedig a barátokon lesz a sor, félek, a bejgli majszolás még korántsem ért véget idén! *.*


Hozzávalók a csomagoláshoz: natúr csomagolópapír, közönséges spárga, rénszarvas dekoráció, tujaág a kertből :)

Ünnepi teríték


Pioneer X-CM31 micro hifi

A legnagyobb ajándékot, amit már jó előre kinéztünk, Gergőtől és szüleimtől közösen kaptam, ezt a csodaszép, fehér, Pioneer mikro hifi rendszert. (Részletek róla ITT.) Az előző hifit időszerű volt lecserélni, hiszen már több, mint 10 éves volt és sajnos a CD olvasója tönkrement, valamint olyat szerettem volna, ami már mp3-at is lejátszik és külön öröm, hogy iPhone és iPod állomás is egyben, így egész nap erről hallgatjuk a Christmas RADIO-t.

Nálatok hogy teltek az ünnepek, kinek mit hozott a Jézuska?

34 megjegyzés:

  1. Rettentő szépek és hangulatosak a képeid. :) Boldog karácsonyt és sikerekben gazdag új évet kívánok!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon-nagyon szépen köszönöm drága Zsófi, viszont kívánok neked is minden jót az új esztendőre! :*

      Törlés
  2. annyira szépek a képeid, nagyon irigy vagyok rájuk, remélem egyszer lesz lehetőségem beszerezni nekem is egy ilyen profi gépet! én telefont kaptam karácsonyra, időszerű volt lecserélni szegénykémet, már nagyon le volt lakva :) kellemes ünnepeket kívánok neked, és remélem az új évben is ilyen gyönyörű bejegyzésekkel kápráztatsz el bennünket! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh, köszönöm szépen, habár az igazán profi gépekre én is csak csorgatom a nyálam, de hidd el, addig is sok múlik a gyakorláson és a kreativitáson. :P De szuper, úgy látom, másoknál is nyerő az elektronikai cikk karácsonyra! :D
      Nagyon szépen köszönöm, és viszont kívánok neked is Boldog Új Évet és ígérem, jövőre is azon leszek! ♥ ^.^

      Törlés
  3. Gyönyörűek a képeid, ismét, mint mindig :-) Én nagyon hősiesnek érzem magam, mert nemhogy nem ettem többet, hanem tegnap és ma is futottam már. Legfeljebb majd többet futok, ha bejglizés lesz :-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Kati, tündér vagy, mint mindig! Akkor te tényleg egy hős vagy, ideje lenne nekem is a szobabiciklire pattannom, mert vasárnapra bejglivel készülünk! :D

      Törlés
  4. Csodás képeket készítettél :)

    VálaszTörlés
  5. Gyönyörű és hangulatos képek! :) Annyira szeretem az ilyen bejegyzéseidet. :) Mindig feldobják a napomat. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj, nagyon köszönöm, én vagyok a legboldogabb, ha ezzel sikerült feldobnom a napodat! :D ^.^

      Törlés
  6. Szia! :)
    Nagyon szépek a képek. :)
    Anyukád díszei csodaszépek. :) Nagyon ügyes. :)
    A csomagolás is nagyon ötletes volt. Sokkal szebb és letisztultabb mint 1 csiri csáré papír vagy ajándéktasak.
    Előre is Boldog Újévet! Puszi :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Balázs, Anyu nevében is, átadom neki, nagyon fog örülni! *.* Annyira izgult, hogy mi is mit szólunk hozzá Gergővel! :))
      Ezzel egyetértek, azt hiszem, jövőre is maradok a natúr vonalnál csomagolás tekintetében, csak egy kicsit még tovább gondolom. :)
      Köszönöm szépen és viszont kívánok neked is Nagyon Boldog Új Évet! :*

      Törlés
  7. Korinna, hát valami meseszép-csodaszép-lenyűgöző az utolsó képed.!!! Csak úgy vonzza a tekintet, nagyon szépséges az üveg
    izzósor(?) megoldás, mintha valami lakberendezési magazinból lenne ez a fotó! Hatása alá kerültem:D:D Megvan már honnan örökölted a kreativitásodat, nagyon ügyes az Anyukád, hatalmas türelme lehet, ennyi díszt elkészíteni. :) Sajna nálam sem ért még véget a bejgli majszolás, még mindig van itthon, állandóan rájárok, meg a másik nagy kedvencemre az islerre is. Pedig már előbányásztam a Rubint Réka dvd-t meg szorgosan kutatok valami diéta után:DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj, de drága vagy Zitu, de azt be kell vallanom, hogy a koviubi üveges izzósor ötlet nem saját kútfőből származik, Dorkánál (Otthonka) pillantottam meg Instagram-on és annyira beleszerettem, hogy muszáj volt megvalósítanom. *.* Azóta ezt kapcsoljuk 'fel' esti világítás gyanánt, annyira hangulatos. :D
      Köszönöm szépen a kedves szavakat Anyu nevében is, ígérem, továbbítani fogom, hihetetlenül jól fog esni neki! ♥
      Én most igyekszem nem a plusz kalóriákkal foglalkozni, vétek lenne ezzel elrontani az ünnepeket, persze azért a szemem sarkából mindig a szobabiciklire nézek... :P

      Törlés
  8. Szokás szerint gyönyörű képek *-* nagyon tetszik ez a natúr csomagolás, teljesen oda vagyok érte, a karácsonyfadíszek pedig tényleg csodásak :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt hiszem, a képekhez Anyu díszei is hozzájárultak, nagyon szépen köszönjük! :** Az eredeti elképzelésemben natúr-piros kötözővel szerettem volna megvalósítani a csomagolást, de sajnos már sehol sem kaptam, így maradt a spárga. :D

      Törlés
  9. "Tálalás", csomagolás és tartalom- mind gyönyörű, hangulatos, az ünnephez illő!
    Gratulálok Kori! :)

    VálaszTörlés
  10. Az utolsó kép nálam mindent visz: szuper hangulatos, a kis mjúzik center pedig isteni cuki!!! :)))))))))))
    Pusza: Reni

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Látom, másoknál is kedvenc lett, köszönöm! Tudom, kicsit formabontó ebben a színben, de mindenképpen fehéret szerettem volna, ezzel le is szűkült a lehetséges hifi-k száma háromra, így már könnyű volt a választás. :))

      Törlés
  11. Istenem, annyira jó ez a hangulat még karácsony után is, ilyen gyönyörű képekkel.. :) Amúgy én is biztos fehéret választottam volna, hiába nem a megszokott :D de olyan jók és kihasználhatók ezek a hifik, amikhez több mindent lehet csatlakoztatni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh, köszönöm szépen Rose! Amúgy én január végénél előbb sosem szedem le a fánkat, egyszerűen imádom a hangulatát, és így a borongós január is könnyebben átvészelhető. ^.^ Jajj, nagyon, azóta szuper kis App-okat találtam zenehallgatáshoz! :DD

      Törlés
  12. Nagyon szepek a kepeid:) anyukad nem semmi lehet, hogy ilyen gyonyorusegeket csinalt:))
    Es az elso kepen fura volt a zold fa:))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Anyu igazán különlegesre tervezte az idei karácsonyt. :)
      Hihi, nekem is, ráadásul ez az én régi műfenyőm volt jó pár évig! *.* :O

      Törlés
  13. Anyukád igazán ügyes :) és ez a natúr csomagolás gyönyörű, a fenyőágak külön tetszenek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen az ő nevében is, büszke vagyok rá, hogy itt a blogon is bemutathattam a díszeit. :) Köszi, igazából tujaágak, a fenyőt sajnos nem értem fel a kertben! :DD

      Törlés
  14. Komolyan, olyanok a képeid, mintha egy magazinból lennének :]

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj Klau, annyira tündéri vagy, köszönöm! :**

      Törlés
  15. Annyira szép és hangulatos mindegyik kép :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Elíz, jól esik ezt hallani! ♥

      Törlés
  16. Nagyon hangulatosan a karácsonyi képek amiket lőttél (:

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, a karácsonyfa és a teríték abszolút Anyu érdeme! :)

      Törlés