Image Map Facebook Instagram Contact Bloglovin' Ask.fm

2014. április 14.

OUTFIT: Csipke virágzás


A tűzvonal mögül jelentkezem, ugyanis a kertünkben hadiállapotok uralkodnak, a saját gondolataimat sem hallom a betonvágó és a légkalapács hangjától... Tegnap viszont négy és fél hónap szünet után végre-végre outfitet fotóztunk, ígérem, ezentúl ismét gyakrabban találkozhattok ilyen jellegű posztokkal a blogon! :)

További napsütéses, madárcsicsergős képek a link után!


Nemrég megkeresett a Sheinside (amit azt hiszem, nagyban köszönhetek Fruzsi - Breakfast at Fruh közbenjárásának, innen is puszilom érte :*), én pedig örömmel mondtam igent az együttműködésre. Régóta terveztem már, hogy rendelek tőlük, hiszen az elérhető árú termékek mellett az ingyenes szállítás is nagyon kecsegtető. 
Az első választásom pedig mi más is lehetett volna, mint egy csodacsipkés, enyhén áttetsző felső? :) Hozzá a még hűvösebb időre való tekintettel egy leggingset, és egy régi pasztell nyári ruhámat párosítottam, amitől már épp megváltam volna, így viszont új funkciót kapott. A felső egy méretben rendelhető, enyhén oversize fazonú, így egy övvel emeltem ki a derekát, de skinny farmerrel párosítva akár el is hagyható. 
  

Csipkés felső - Sheinside (INNEN)
Leggings - New Yorker
Cicás balerina - New Yorker (tavalyi)
Táska - H&M (tavalyi)
Karperec - I am

Hogy tetszett Nektek ez a tavaszi összeállítás? Rendeltetek már a Sheinside-tól? 

32 megjegyzés:

  1. Szép vagy :) Nagyon hangulatosak a képek.
    Nagyon cuki a cicás balerina :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De ari vagy Zsófi, köszönöm! ^.^
      A balerinát ősz óta vártam, hogy felavassam, imádom! :)

      Törlés
  2. gyönyörű!
    imádom ezt az összeállítást, szerintem ez az eddigi kedvenc tőled!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Kinga!
      Oh, ennek nagyon-nagyon örülök, ez a szett igazán én vagyok a csipkével és a cicafülekkel együtt! *.*

      Törlés
  3. Úúúúúúú. <3 nagyon szép képek. :)
    Csini az összeállítás meg jó látni kiengedett hajjal. :)
    Az csak nem 1 új tetoválás? :) Jól látom? :)
    Puszi. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönjük Balázs! :)
      A kiengedett haj valahogy nem én vagyok, de Gergő kedvéért néha bevállalom. :D
      Oh, ez a legrégebbi tetoválásom, még öt éve készült, csak nemrég frissítettük. ;))
      Puszi!

      Törlés
    2. Pedig nagyon jól áll így kiengedve. :)
      Ó eddig fel sem, tűnt a tetoválás. :O
      Nekem most készült el az ötödik. :)

      Törlés
    3. Most már legalább Gergő is az orrom alá dörgöli ezt a kommentet... -.- :XDD
      Óóó, mi szép készült? :O Fejben már nekem is megvan a következő! :)

      Törlés
  4. Csodás képek! :) És nem mellesleg tetszik az outfit is! :) Szép napot!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ennek nagyon örülök, köszönöm Timi! :) Neked is szép napot! :*

      Törlés
  5. Hihetetlenül csinos vagy! *-* nagyon jól áll Neked ez a felső, a cipellő extra cuki: )

    VálaszTörlés
  6. Én is imádom a csipkés ruhákat,az a felső nagyon szép! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi Dóri, úgy érzem, jó választás volt! ;))

      Törlés
  7. Csodaszép képek és egyszerűen tökéletes outfit! :) Nagyon nagyon csinos, nőies és vagány egyszerre. :) A kedvenc természetesen a cicás cipellő. Na meg a mosoly a 2. képen, mert az a legszebb, amit egy nő viselhet. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh, akkor örülök, hogy megérte ötletelni, eredetileg egy bőr szoknyával terveztem felvenni, de ez jobban illett a virágos háttérhez. *.* Nagyon köszönöm! :) Sajnálom, hogy tavaly lecsúsztál a balerináról, nem sikerült még utána beszerezned? :O

      Törlés
  8. Csodás összeállítás! (-: Fentebb senki sem említette a táskát, nekem az is nagyon tetszik!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Alig vártam, hogy elővehessem ezt a kis pasztell táskát, igaz, szerepelt már korábbi posztokban, de szuper vétel volt! :)

      Törlés
  9. Nagyon szép vagy, jól áll ez a csipkefelső. :) Szépek a színek így együtt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Sophi, nagyon aranyos vagy! :) A virágok is sokat dobnak az összképen, szerencsére még éppen sikerült az elvirágzás előtt fotóznunk. ^.^

      Törlés
  10. Annyira szép vagy :]
    A cipellőért meg irigyellek, nagyon édes! :3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj, drága vagy Klau, de inkább csak jó szögből kapott el a fotós! :XDD

      Törlés
  11. Szép vagy és a szett is nagyon csinos! :)

    VálaszTörlés
  12. Nagyon csini vagy, és hűű a képek! Szavakat nem találok, annyira fantasztikusak!!! Főleg az első, mintha festmény lenne vagy nem is tudom annyira magával ragad, ahogy ránézek! :)) És a hajad, imádom a színét, ideje lenne nekem is rászánnom magamat a hennázásra, de még mindig félek tőle. :/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Oh, irulok-pirulok, nem is tudom, hogy köszönjem meg, de mindenképp átadom a bókot a fotósnak! ^.^ ♥ Jajj, köszi, az első képen amúgy elég csalóka a színe, ennyire nem pirosas. :$ Én épp a héten készülök hennázni, de az első lépést már Te is megtetted, amikor vörösre váltottál, nálam is így kezdődött! :P

      Törlés
  13. Szuper szett, szuper és hangulatos képek, mint mindig!:)

    VálaszTörlés
  14. Csodalatosan szep vagy! :) Nagyon tetszik a szett. :) puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj, nagyon köszönöm, de ez a fotós érdeme is! ♥ Köszi, igyekszem ezentúl sűrűbben jelentkezni outfit posztokkal. :)

      Törlés